Dr. Veress Márton: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 14. - A Csesznek környéki barlangok genetikájának vizsgálata (Zirc, 1981)
Bevezetés - 1. A terület földtani és morfológiai jellemzése
Bevezetés A dolgozatban a Csesznek környéki barlangok genetikájával általában foglalkozom, majd ennek alapján a terület egyes barlangjainak kialakulását vizsgálom vázlatosan. A terepi munka során az adatgyűjtés kiterjedt a barlangok bezáró és helyenként a kitöltő kőzeteire, a barlangok és elterjedésük térképezésére, valamint morfológiai megfigyelésekre. A térképezés során összegyűlt adatok egyrészt lehetővé tették a karsztos barlangok helyének és irányának egyidejű térképi ábrázolását, másrészt a barlangirányok statisztikus vizsgálatát. A barlangirányokat statisztikusán vizsgálom a bezáró kőzetrétegek helyzetéhez (dőlés- és csapásirány), a tektonikai, valamint az eróziós irányokhoz képest. 1. A TERÜLET FÖLDTANI ÉS MORFOLÓGIAI JELLEMZÉSE Csesznek környékén azt a 300—500 m magasságú mészkőfennsíkot értem, melyet északon, keleten és délen a Zirc—Dudari-medence, nyugaton a Cuha patak határol. TAEGER H. (1936) a Csesznek környéki rögöket leszámítva ezt a fennsíkot, a „Magos —Sűrű—Gerendavágás kettős táblája"-ként írja le. Erre a területre esnek a 4423. számú barlangkataszteri terület barlangjai. Egyes helyeken a fennsíknak nincs éles határa (pl. Zirc felé). A mészkő sokszor csak foltokban bukkan a felszínre a magaslatokon (pl. Várbükk, Zörög-tető), ill. a völgyekben (pl. Cuha-völgy, ördög-árok). Jelentős területeket fed lepelszerűen a lösz, ill. foltokban a kavics. A terület földtanával számos kutató foglalkozott (TAEGER H. 1911, 1912, TOMORTHIRRING J. 1934, 1936, MAJZON L. 1943, SZÖTS E. 1948, KECSKEMÉTI T.—KOPEK G. 1960, KOPEK G. 1962, 1964, DUDICH E., if j.—SIKLÓSINÉ JENÉI M. 1964 T KOPEK G.—KECSKEMÉTI T. 1965, STRAUSZ L. 1966 stb.). Fejlődéstörténetileg megállapítható, hogy a földtörténet során a Magos-hegy letörésétől ÉNY-ra — tehát a fennsíkon — a földtörténeti középkor elejétől egy szárazulat létezett, melyet délkelet felől a jelenkor felé közeledve egyre kisebb tengerelöntések értek (TOMOR-THIRRING J. 1934). Ennek következtében hozzávetőlegesen a Zirc—Csesznek közötti országúttól K-re eocén mészkövek uralják a felszínt, ettől Ny-ra triász mészkövek és dolomitok. Az eocént elsősorban a középső és felső eocénban keletkezett főnummuliteszes mészkő képviseld (TOMOR-THIRRING J. 1935), mely széleskörűen transzgreszsziós (SZÖTS E. 1948). Ez a tengerelöntés rögös, karsztosodott felszínen ment végbe (MAJZON L. 1943). A fennsík keleti részét inkább az eocén mészkő-triász fődolomit, míg nyugati részét inkább a dachsteini mészkő-triász fődolomit formációja jellemzi. Nyugaton gyakran a triász mészkő is hiányzik. A fennsíkot több alkalommal érték elsősorban vetődéseket kialakító erők (TOMOR-THIRRING J. 1934, 1936, TELEGDI RÖTH K. 1935, DARÁNYI F. 1966. KNAUER J. 1968). A legfiatalabb mozgások néhány ezer évesek (TAEGER H. 1911, LÁNG S. 1958, KNAUER J. 1966, 1967, RÓNAI A. 1973), ill. vertikális mozgások jelenleg is észlelhetők (BENDEFY L. 1967). A vetők iránya ÉNY—DK, ill. alárendeltebben erre közel merőleges irányú. E vetőirányok mentén lépcsősen, ill. sakktáblásan rögökre tagolódott a fennsík. A tönkösödött felszín a pleisztocénben intenzív emelkedést mutatott (RÓNAI A. 1973). Az emelkedés hatására törésvonalak mentén, főleg ÉK—DNY-i irányban eróziós völgyek képződtek, melyek állandó (pl. Cuha), vagy időszakos (pl. ördög-árok) vízfolyásokkal rendelkeznek. A völgyek vize a mészköves felszínen részben vagy teljes egészében elszivárog (JASKÓ S. 1959). A völgyek egyes részei szurdokos jellegűek. A mészköves lejtőkön a fagyaprózás és hőingadozás hatására keletkező kőtörmelék látható. A völgyek alján gyakoriak a sziklaomlásokból származó kőtömbök (pl. ördögárok*.
