Dr. Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 13. - A Bakony hegység szitakötő-faunája (Zirc, 1980)

Bevezető

BEVEZETÉS A szitakötők többnyire feltűnő, szép színezetű rovarok, ezért a rovargyűjtőik szívesen gyűjtik őket. Ez az egyik oka annak, hogy az utóbbi 15-—20 évben komoly 'mértékben fellendültek hazánkban az odonatológiai kutatások. Ezért a hazai szitakötők faunisztilkai szempontból a legjobban feldolgozott rovarcsoportok közé tartoznak. A tájegységenként váltakozó intenzitással folyó kutatások természetesen a Bakony hegységre is kiterjedtek. A szitakötőkkel foglalkozó faunisztikai irodalom 65 faj magyarországi előfordulására vonatkozó adatközlést tartalmaz. A 65 faj közül azonban minden bizonnyal csak 58 tekinthető faunánk állandó tagjának {DÉVAI— BODNÁRNÉ—BENEDEK, 1976). Két fajt téves megfigyelés, illetőleg határozás miatt már korábban törölni kellett a faunalistából (Nehalennia speciosa, Leucorrhinia ribicunda). Az Aeshna grandis és a Hemianax ephippiger feltehetőleg csak alkalmi vendég hazánkban. Három fajnak a honossága viszont kétséges (Ceriagrion tenellum, Coenagrion vernale, Aeshna juncea). A magyar faunát alkotó 58 faj közül a Bakony hegységből eddig 51 került elő, vagyis a hazai fajok 88%-a. Ez az arány nem rossz, valószínűleg további rendszeres gyűjtőmunkával is csak minimális mértékben lesz növelhető a hegységből ismert fajok száma. A Bakony hegység így is hazánk szitakötők szempontjából legjobban feltárt tájegységei közé sorolható. Ennek ellenére a további, részletekbe menő vizsgálatok feltétlenül indokoltak. Különösen fontos volna a tervszerű és rendszeres lérvagyűjtés, mely tisztázhatná az egyes víztípusokban élő lárvaegyüttesek problémáját, egy-egy jellegzetes biotóp szitakötő-együttesét. Az utóbbi időben a hegység területén is egyre fokozódó mértékben növekszik a vizek (elsősorban a folyóvizek) szennyezettsége. Ez a tény konkrét vízminőség-vizsgálatok nélkül lis regisztrálható, hiszen a bakonyi vizek egy részének szemmel láthatóan jelentősen csökkent a vízi, illetőleg a vízben fejlődő (kétéltű) rovarfaunája. Úgyszólván teljesen alkalmatlanná vált vízi rovarok fejlődésére a veszprémi Séd (elsősorban Veszprém környékén), a Cuha patak Zircnél és attól északra jó szakaszon, a Gerence patak Bakonybélnél stb. Az 1970-es évek elején még gyakori volt a Cuha patak Zirc és PorvaCsesznek közötti szakaszán a kisasszony szitakötő (Agrion virgo virgo). Az utóbbi 3—4 évben gyakorlatilag teljesen eltűnt innen ez a faj, aminek okát igen nagy valószínűség szerint a paták vizének egyre fokozódó mértékű szennyezettségében kell keresni. Természetesen tovább sorolhatnánk a Cuha patakból eltűnt vagy az itt erősen megritkult fajokat. E téren jelentősebb változás nem remélhető, amíg a Ziröi-medence egyre dinamikusab-