Dr. Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 13. - A Bakony hegység szitakötő-faunája (Zirc, 1980)

A fajok jegyzéke

T., 6 db], Tihany, szabadstrand (1974. V. 28, K.), Ugod: Öreg-séd (1975. VI. 8, 2 db, 1977. V. 2„ VIII. 2, T, 3 db), Uzsa, halastavak (1976. VI. 21, 19 db, 1977. VII. 8, T, 27 db), Vállus: Csetény (1974. VI. 22, T, 16 db), Várpalota, tópart (1973. VI. 11, T, 32 db), Várvölgy (1973. VII. 4, 15 db, VIII. 25, 3 db, 1974. VI. 23, T, 7 db), Vörös János-séd (1959. V. 29, P.), Zalaszántó: Gyöngyös-patak (1978. VI. 3, T, 3 db), Zalaszántó: Kovácsi-hegy (1974. VI. 19, T, 14 db), Zirc (1971. VI. 19, T.). Ritka légivadász Coenagrion scitulum (RAMBUR, 1842) (= Agrion) Holomediterrán faunaelem, szubmediterrán elterjedésű faj, elterjedési területének északi határa Belgium és Németország déli része. Hazánkban ritka, bár egyes helyeken (Albertfalva, Piliscsaba) tömegesen él (BENEDEK, 1965). Az utóbbi 10—15 év intenzív odonatológiai gyűjtései során került elő. Könnyen összetéveszthető a hozzá közel álló Agrion ornatummal (BENEDEK, 1962). A Bakony hegységben ritka, eddig csak két lelőhelye ismert. Lárvája szabad vízfelületű állóvizekben fejlődik. Területünkön feltételezhető élőhelye az öcsi Nagy-tó és a pápai halastó. Imágója május végétől augusztus elejéig repül. Bakonyi repülési adatok (38. ábra). Lelőhelyei (62. ábra): Öcs: Nagy-tó (1975. VI. 16, Ű, 1977. VII. 13, D, 2 db), Pápa, halastó (1961. VII. 24, B.). Vörös légivadász Pyrrhosoma nymphula interposita VARGA, 1968 Pontomediterrán faunaelem, valószínűleg Európa és Kisázsia lakója. Hazánkban viszonylag kevés helyről, elsősorban dombvidékekről ismert. Ezelőtt 15—20 évvel még nagyon ritkának tartották, de az intenzív odonatológiai kutatások eredményeként több helyről, így a Bakonyból is előkerült. Kivételesen sík vidéken is kimutatták (TÓTH, 1974). Feltételezhető azonban, hogy az utóbbi esetben a Déli-Bükkből tavaszi áradás során elsodort lárvák kikeléséből származó példányokról van csupás szó. Országos viszonylatban ma sem nevezhető gyakorinak, bár néhány élőhelyén tömegesen fordulhat elő. Imágója április végétől augusztus elejéig rajzik. PAPP (1968) a Bakony hegység egyik jelentős színező elemeként ismerteti a fajt. Megjegyzi, hogy a Vörös János^séd zsombéksásos meanderjénél (Bakonyszücs: Móricháza) nagy számban mozgott a faj. Itt magam is gyűjtöttem egy alkalommal. Érdekességként meg kell említeni, hogy a Vörös János-séd Odonata-fajokban egyébként szegényes. Jelenleg a hegység hat pontjáról ismerjük, tehát a Bakonyban nem gyakori. Lárvája kis, átöblítődő tavacskákban, lassú folyású vizekben, tavak levezetőárkában fejlődik. A Bakonyban legtipikusabb élőhelye a Vörös János-séd, melynek vize rendkívül lassú folyású, helyenként szinte állóvíz jellegű, nagyon emlékeztet a Tardi-patakra (Déli-Bükk), ahol először találkoztam e fajjal még az 1950-es évek közepén. Hasonló típusú patakokat a Bakony több helyén átvizsgáltam, hogy a faj előfordulását kimutassam — eddig eredménytelenül. Ez természetesen nem zárja ki, hogy újabb pontokról elő fog kerülni. Bárhogy is lesz, a vörös légivadász a Bakony hegység szitakötő-faunájának továbbra is egyik érdekes tagja. A vörös légivadász imágója (20. ábra) hazánkban április végétől július elejéig repül. Bakonyi repülési adatok (36. ábra). Lelőhelyei (62. ábra): Bakonybel: Vörös János-séd (1972. VI. 29, T, 14 db), Balatonkenese, partfő (1977. V. 12, T.), Devecser: Széki-erdő (1966. ?, Szelényi G, 7 db), Farkasgyepű: Pisztrángos-tó (1978. VII. 4, D, 2 db), Fenyőfő, ősfenyves (1970. VII. 7, T, 1973. VI. 6, Ű, 2 db), Herand (1962. VI. 11, D.), Iharkút (1966. VI. 28, P.), Vörös János-séd (1978. VI. 22, D, 8 db, 1959. V. 21, P.). 4:5