Dr. Tóth Sándor: A Bakony természettudományi kutatásának eredményei 13. - A Bakony hegység szitakötő-faunája (Zirc, 1980)

A gyűjtők nevének rövidítése

Itt említem meg, hogy a füzetben szereplő Odonata-anyagnak csak kisebbik része található meg a Bakonyi Természettudományi Múzeum gyűjteményében. Részben preparátori, részben tárolási kapacitás hiánya miatt az anyag nagy részét feldolgozás után nem tudtuk megőrizni. Terveinkben szerepel azonban az elkövetkező évek során egy tekintélyes bakonyi szitakötő-gyűjtemény felállítása. Az adatgyűjtést 1978-ban zártam le, jóllehet 1979-ben is elég sok szitakötőt gyűj­töttünk a hegység területén is. A gyűjtőket köszönet illeti fáradságos gyűjtőtevékenységükért, amivel elősegí­tették munkám megjelenését. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy ezúton is megkö­szönjem DR. ÚJHELYI SÁNDOR és DR. DÉVAI GYÖRGY szakszerű lektorálását, hasznos tanácsaikat, HAVASI ISTVÁNNÉ és SZAUTNER FERENCNÉ munkatársaim­nak az anyag összeállításában nyújtott sokoldalú technikai segítségét, végezetül CSIBY MÁRIA kolléganőm gondos szerkesztő munkáját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom