H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)

A Bakony hegység állatvilága

Papp Jenő (1968), aki az egyes rendszertani csoportokból kiemelt 73 ún. szí­nező állatfajt (jelenlétük biztosítja egy-egy terület sajátos jellegét, segítsé­gükkel lehet állatföldrajzi szempontból elhatárolni a szomszédos részektől), s ezek kimutatása alapján öt kistájat jelölt ki: a Balaton-felvidéket, a Keszthe­lyi-hegységet, a Déli-Bakonyt, az Eszaki-Bakonyt és a Keleti-Bakonyt. A hegységhez szervesen hozzátartozik még a Bakonyalja a Pannonhalmi domb­sággal, melyek karéjszerűen övezik az északi-északnyugati részeket. (15. áb­Benedek Pál 1979-ben a Bakony kaparódarázs faunájának vizsgálatának alapján egy újabb önálló résztáj, az ún. Balatoni-Riviéra elkülönítését ajánlot­ta a tó Balatonfüzfőtől Kiliántelepig tartó partszakaszán. Medvegy Mihály 1987-ben a hegység cincérfaunájának összetételét ele­mezve egy egészen új beosztást vázolt fel, Északi-, Délnyugati- és Délkeleti­Bakonyra bontva a területet. A Bakony mozaikos felépítése, éghajlati viszonyai, geológiai és növény­tani változatossága miatt igen sokszínű állatvilággal rendelkezik. A becslések alapján 15-25 ezer faj fordul itt elő (a magyarországi fauna a feltételezések szerint kb. 32 000 fajt számlál). Ezek nagyobbik hányada szárazföldi, s csu­pán kisebb részük kötődik a vizekhez - vagy azért, mert abban élnek, vagy csak életük egy részét (pl. fejlődésük egy szakaszát) töltik el ott. A hegység elhelyezkedése, domborzati, mikroklimatikus és növénytani viszonyai miatt állatvilágában sok érdekességet találhatunk. Míg a déli terüle­terjedésü faj a Tihanyi-félszigeten fordul elő. Egyik érdekesség az óriás énekeskabóca (Tibicina haematodes) (16. ábra), mely a hegységben szinte csak itt él. A magashegységi fajok közül pedig megemlíthetjük a havasi cin­éért (Rosalia alpina), amely a bakonyi bükkösök jellegzetes faja, vagy a két­éltűekhez tartozó alpesi gőtét (Triturus alpestris). Az alacsonyabban fekvő ra). 16. ábra: Óriás énekeskabóca (Zahradnik & Cihar nyomán, 1978) tekén (Balaton-felvidék) a mediter­rán, addig az északiakon (Északi­Bakony) a magashegységi fajok ta­lálhatók meg nagyobb számban, ami a kis távolságok miatt feltétle­nül különleges. Itt van például a „találkozóhelye" a síkvidéki elter­jedésű vöröshasú- (Bombina bom­bina) és a hegyvidéki elterjedésű sárgahasú unkának (Bombina va­riegata). A legtöbb mediterrán el-

Next

/
Oldalképek
Tartalom