H. dr. Harmat Beáta szerk.: A Bakony – A természet kincsestára (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2008)
A Bakony hegység növénytakarója
ata) és a sárga hagyma (Allium flavum). A Bakonyban nem ritka, hogy állományaiban a virágos kőris erősen elszaporodik, az állomány elkőrisesedik. Az Északi-Bakonyalja egy pontján, Fenyőfő környékén homoki erdeifenyves természetes állományai díszlenek. Az élőhely egyedülálló érdekessége az, hogy a Kárpát-medence belsejében ez az egyetlen természetes erdeifenyő (Pinus sylvestris) előfordulás. Ma már bizonyított tény, hogy a jégkorszak végét követő fenyő-nyír korból származik, s mostoha talaj adottságai folytán maradhatott meg, elkerülve a visszatérő lombos fafajok invázióját. Miért nem képes az erdeifenyő természetes körülmények között együtt élni a lombos fafajokkal? Erre az erdei fenyő és a lombos fafajok tulajdonságainak és ökológiai igényeinek eltérése adja meg a választ. Az erdei fenyő - pionír fafaj lévén - csak ásványos felszíneken, humuszban szegény talajokon képes csírázni: a humuszanyagok gátolják csírázását. Fényigényes, fiatal korban lassan növő fafaj. A lombos fákkal együtt élve fokozatosan kiszorul, mivel a nagymennyiségű avar lebomolva humusszá alakul, s a lombos fák fiatal korban gyorsan az erdei fenyő újulat fölé nőnek, leárnyékolva s elpusztítva azt. így szorították ki a felmelegedés hatására visszatérő lombos fafajok az erdei fenyőt a medencéből. A Fenyőfő környéki futóhomokos, sovány talajon azonban a lombos fák növekedési erélye csökkent, így az erdei fenyő előnye megmaradt. A természetes erdei fenyves lazán álló ligetes erdő benyomását kelti, az egyes törzsek egymástól távol állnak. Cserjeszintje nincs vagy gyengén fejlett, gyepszintjében a hegyvidéki fajok keverednek a homokpuszták növényeivel. Előbbiek közül említést érdemel a kis holdruta (Botrychium lunaria), mely a fenyves több pontján megtalálható. Félkultúr és kultúr növényzet Az eddigiekben leírt változatos növényzet alkotta azt a természetes növénytakarót, amely a Bakony területén letelepedő embert fogadta, azt az embert, aki jelentősen átalakította környezetét. A korábban leírtak ismeretében érthetővé válik, miért igaz az a kijelentés, hogy az emberi kultúra története Európában azonos az erdőirtások történetével. A mezőgazdasági kultúrákat, réteket, legelőket, belterületeket az erdők helyén alakították ki. Ezt nem szabad szem elől téveszteni, hiszen sok félkultúr vegetáció a mai ember számára természetesnek tűnik. Irtásrétjeink több növénytársulást alkotnak, a talaj nedvességtartalmától, az alapkőzettől és az eredeti erdőtakarótól függően. Közös jellemzőjük, hogy instabil félkultúr társulások, melyeket a kaszálás tart fenn, ennek elmaradása esetén fokozatosan visszaerdősülnek.
