Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)

Legelőerdők madárvilága

het egy száraz ágvég, egy környezetéből kimagasló gyomnövény (pl. héjakútmácsonya) éppúgy, mint egy karó csúcsa vagy a villanyvezeték. A rigófélékhez tartozó hantmadár (Oenanthe oenanthe - L 10) a nyílt térségek madara. Hazánkban főleg a kopár, sziklás területeken fordul elő. A Bakony nagykiterjedésű, száraz dolomit- és mészkőgyepjei megtelepedésére ugyan sokfelé alkalmat nyújtanak, azonban gyakorinak sehol sem mondhatjuk. Köves legelőkön, parlagföldeken épp úgy találkozhatunk vele, mint a szőlőhegyek kőfalai között, a mezsgyék kőrakásainál, romos épületeknél, murva- és kőbányákban vagy az épülőfélben lévő házak téglarakásainál. Hegyvidékünkön leginkább a Balaton-felvidéki szőlők között, a Kab-hegy déli peremének felhagyott gyakorlóterein és az Eszaki-Bakony Márkótól Várpalotáig húzódó hegylábi térségében kerül a szemünk elé. Hazánk legegzotikusabb színezetű madara, a gyurgyalagfélék (Meropidae) családjába tartozó gyurgyalag (Merops apiaster - L 11) (20. kép) a zárt erdők kivételével szórványosan sokfelé előfordul a Bakonyban, ahol fészkeléséhez alkalmas löszvagy homokfalat talál. Jelentősebb állományai a Keleti-Bakonyban vannak, de telepei még az Eszaki-Bakony belső kismedencéiben (pl. Bakonybél, Porva) is fellelhetők. Társas madár lévén, a gyurgyalag többnyire kisebb-nagyobb telepekben fészkel, így azután ahol megtelepszik, ott igazán mozgalmas, látványos és hangos élet zajlik a szemünk előtt napról-napra. Fészkük valójában csak egy üreg, amit az általuk alkalmasnak ítélt falba vízszintesen „befúrt", mintegy 2 m hosszú járat végén alakítanak ki, s oda rakják le tojásaikat. Ez a rendkívül szép madár rovarokkal - többek között szitakötőkkel, lepkékkel, darazsakkal stb. - táplálkozik. Jellegzetes, semmilyen más madáréval össze nem téveszthető lágy, bugyborékoló „purr-purr" hangja már messziről elárulja jelenlétét. Fészkük közelében szívesen üldögélnek egy-egy száraz ágon vagy villanydróton, ahonnét időnként jellegzetes fecskeszerü rárepüléssel indulnak kiszemelt zsákmányuk után. A pintyfélékhez tartozó kenderike (Carduelis cannabina - L 13) leginkább hazánk sík- és dombvidékein fordul elő. Főleg a nyílt területek, a legelők, kertek, temetők, szőlőtelepítések, felhagyott bányák madara. Keve András és Tapfer Dezső Balaton-felvidéki monográfiájukban például a bokros-borókás száraz területek jellegzetes fajaként írták le. A borókás legelőerdőkben, mint amilyen a veszprémfajszi legelőerdő vagy Tótvázsony/Barnag legelője, ma is egyike a leggyakoribb énekeseknek. A Déli- és Eszaki-Bakony, vagy a Keszthelyi-hegység zárt, összefüggő erdőségeit a kenderike kerüli ugyan, azonban átmenetileg a nagy kiterjedésű tarvágások újulatai között és a fiatal fenyőtelepítésekben is évekre megtelepszik. 11 hazai sármányfélénk (Emberizidae) legnagyobb (18 cm) fajának, a mintegy veréb nagyságú sordélynak (Miliaria calandra - L 14) bakonyi előfordulása elsősorban a mezőgazdasági kultúrákkal határos bokros élőhelyekre jellemző. Legtöbbször a száraz, bokros legelökön, a legelőerdők peremén, a kopár - fákkal és bokrokkal ritkán benőtt - réteken, a Balaton-felvidék felhagyott mandulásaiban vagy gazos útszé-