Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)

A téli etető madárvendégei

A rigófélék (Turdidae) közül a téli etetőn csak néhány faj előfordulására lehet szá­mítani, ezek a vörösbegy, valamint a fekete és a fenyőrigó. Életmódjuk miatt táplá­lékukat többnyire a talajon keresgélik, ezért a nekik szánt eleséget is a földre célsze­rű kihelyezni - természetesen a hótól védett helyre. A verébméretű vörösbegy (Eriíhacus rubecula - TI) leggyakoribb énekesmada­raink egyike, dús aljnövényzetű erdőségcink általánosan elterjedt, talajon fészkelő faja (10. kép). Vonuló madár, de kis számban rendszeresen át is telel. Őszi és tavaszi vonulása idején mindenfelé gyakori. A felül avarbarna, arcán és mellén narancsvö­rös színű kis dalnok jelenlétéről ilyenkor leginkább „mélabúsan" hangzó egyszerű éneke vagy „cip"-pogása árulkodik. A Bakonyban nagyon gyakori íeszkelő. Áttele­lő példányaival inkább a hegység enyhébb klímájú peremterületein, főleg a Balaton­felvidéken találkozhatunk. A téli etetőn alkalmanként előfordul egy-egy példánya. Mivel a fekete rigót (T 10) korábban már megismertük, nem kell bemutatnunk. Az etetőnél általában idős egyedei szoktak megjelenni. Hímjei narancssárga csőrük alapján könnyen megkülönböztethetők az egyszerűbb színezetű tojóktól és a fiatal példányoktól. A gesztenyebarna hátú, hamuszürke fejű és farcsíkú fenyőrigó (Turdus pilaris ­T 6) Európa középső és északi tájainak gyakori fészkelőmadara (11. kép). Hazánk­ban korábban csak őszi és tavaszi átvonulásakor, valamint téli vendégeskedése ide­jén fordult elő. A '80-as évektől kezdve rendszeres fészkelőként is megjelent az or­szág egyes térségeiben (pl. a Sajó és a Hernád völgyében, a Hanságban, valamint a Fertő környékén). Azóta alkalmi költései is több helyen ismertté váltak (pl. a Mátra­alján, a Bodrog-zugban, a Dél-alföldön stb.). Elsősorban a nedves réteken, legelö­kön, a nyíltabb erdőkben és parkokban figyelhetjük meg. A Bakonyban hosszú évti­zedek óta gyakori átvonulóként, ill. „téli vendég"-ként tartjuk számon. Egyetlen általunk ismert nyári előfordulása a Pannonhalmi-dombság területére esik: a román­di halastónál lévő nyárfasorból 1991. 08. 01-én 1 pld-át riasztottuk fel, mely erős „sak-sak" hangján „méltatlankodva" szállt tova a falu irányába. Ez az általában ki­sebb-nagyobb csapatokban járó madárfaj a téli etetőnél többnyire egyedül szokott megjelenni, főleg ha ott almát talál. Fajtársa felbukkanása esetén számíthatunk rá, hogy szinte egész nap civakodnak, s egymás kergetésével vannak elfoglalva (a má­sikban még elegendő táplálék esetén is a „konkurenciát" látják). Egyedszámukat tekintve az etető másik legnépesebb csoportját a pintyfélék jelen­tik. Legnagyobb számban általában a zöldike és a fenyőpinty látogatja az etetőt, de gyakran meg szokott jelenni a meggyvágó is. Kevésbé gyakori a tengelic és a csíz, ahol viszont megjelennek, ott általában kisebb csapatokban teszik „tiszteletüket". A süvöltő inkább csak alkalmi vendég. Leginkább ott fordul elő, ahol a fagyai bogyó­termésével „csábítják". A „Házunk-kertünk madarai"-nál megismert zöldike (T 2) általában többedmagá­val szedeget az etetőn. Eleinte csak kisebb számban tűnik fel, a tél előrehaladtával

Next

/
Oldalképek
Tartalom