Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 3. - Madarak a Bakonyban I. (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2003)
Házunk-kertünk madarai
nek rövid, egyszerű dala többnyire áprilistól kezdődően hangzik fel. Feljegyzéseink szerint az elmúlt két évtizedben legkorábban április 6-án érkezett vissza a Bakonyba. Költésére vonatkozóan már közel 100 évvel korábbról is van adatunk: „Dabassy (1911) leírja, hogy Balatonarácson rózsatőre rakta fészkét az ebédlőasztaltól 1,5 mre, és még lámpagyújtáskor is csak rövid időre hagyta el a fészkét. " Őszi vonulása főleg szeptemberben zajlik. A rigófélék (Turdidae) hazánkban eddig regisztrált 20 faja közül a Bakonyban 16 jelenlétét állapították meg a kutatók az elmúlt évtizedek során. A fekete rigó (Turdus merula - H 3) azon ide tartozó fajok egyike, mely eredetileg a bokros erdők madara volt, de állományának egy része időközben városlakóvá vált. Ez az „urbanizálódás"nak nevezett folyamat egyes településeinken már évtizedekkel ezelőtt lezajlott, de van, ahol csak most kezdődött meg. A Magas-Bakony fővárosaként emlegetett Zirc főterén például csupán pár évvel ezelőtt jelent meg a fekete rigó, holott a közeli arborétumban már évtizedek óta fészkel! A ma már sokak előtt ismert fajt mind a lakott helyeken, mind a településektől távol eső bokrosokban, ritkás erdőkben gyakran láthatjuk. A „városi" fekete rigók teljesen hozzászoktak az emberhez, s bizalmasakká váltak, míg erdei rokonaik megőrizték óvatosságukat. Jól mutatja ezt viselkedésük is. Ha például erdei kirándulásunkon egy, az avarban táplálék után kutatva „neszező" fekete rigót megzavarunk tevékenységében, az „fejvesztve" menekül, miközben hangos vészjelzéseivel az erdő többi lakójának figyelmét is felhívja a „betolakodóra". A „városi" rigó ezzel szemben ott ugrál, kapirgál mellettünk a parkban vagy a kertben és miközben giliszták után kutatva szanaszét dobálja az avart, legfeljebb egy-egy pillantást vet ránk, majd tovább folytatja kutakodását egy jó falat reményében. Míg az „erdei" rigók megtartották eredeti vonulási szokásaikat, s a hidegebb idő beköszöntével - a szűkös táplálkozási lehetőségek miatt - melegebb tájakra vonulnak, addig „városi" körülmények között élő fajtársaik a számukra télen is bőséges táplálékkínálat következtében áttelelővé váltak. A fekete rigó hímjei gyakran már februárban elfoglalják költőhelyüket, melynek határait „fütyülésükkel", azaz dallamos, fuvolázó énekükkel jelzik a többi rigó számára. Ilyenkor mindig egy kimagasló ponton ülnek. Fészkük élőhelyüktől függően a legkülönfélébb helyen épülhet. Lakott területeken előszeretettel választják a különböző díszbokrokat, a jó takarást nyújtó örökzöldeket, a falra, kerítésre felfuttatott vadszőlő, borostyán biztonságot nyújtó szövedékét. A fészket csak a tojó építi, ám a készülő otthont időnként a hím is szemrevételezi: oda-oda száll a fészek peremére, beleül, forgolódik benne, feláll, nézegeti - mintha csak „ellenőrizné" a tojó munkáját. Fészekaljuk általában 4-5 tojásból áll, s a fiókák kétheti kotlást követően kelnek ki. A rigófélékre jellemző, hogy fókáik még röpképességük elérése előtt (~ 12-13 napos korukban) elhagyják fészküket. A parkokban, kertekben talált röpképtelen, fiatal madarak tehát nem fészekből kiesett, elhagyott, elárvult fiókák, mint azt oly sokan vélik, amikor rájuk találva „megmentési céllal" felveszik és elviszik őket. Ilyenkor leghelyesebb a fókákat ott
