Kutasi Csaba: A Bakony természeti képe 2. - A Bakony rovarvilága (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 2002)
A Bakony jellegzetes élőhelyeinek rovarfaunája - Tölgyesek
nyerünk bepillantást, majd a tözegmohás úszóláp és a fenyőfői Ösfenyves egyes rovarfajait vehetjük szemügyre. A nagyterem barlangjában pedig néhány barlangkedvelő rovarfajjal is megismerkedhetünk. A BAKONY JELLEGZETES ÉLŐHELYEINEK ROVARFAUNÁJA TÖLGYESEK A bakonyi rengeteg a XIX. század elején még jó búvóhelye volt a betyároknak, az emberi tevékenység nyomán azonban mára az összefüggő bakonyi erdők feldarabolódtak, és mind nagyobb területek kerültek mezőgazdasági müvelés alá. Ennek ellenére a hegység 40%-át még ma is erdők borítják, melyek közül a hazai viszonyokhoz hasonlóan a minden kistájon megtalálható tölgyesek uralkodnak. Ezeken az élőhelyeken a változatos növényzet nagy faj számú rovar-együttes kialakulását teszi lehetővé. Legjobban a növényeken táplálkozó (fitofág) fajok kapcsolhatók az egyes növénytársulásokhoz. Ezen rovarok fajszáma igencsak jelentős, mivel az összes ma élő állatfaj több mint negyedét teszik ki. Ezek egyik csoportja a xilofág rovarok, melyek fás növények ágaiban, törzsében, tuskójában élnek. Nagy részüket erdészeti kártevőként tartják nyilván, azonban számos védett faj is akad közöttük. Az erdei ökoszisztémákban jelentős szerepet töltenek be, az elpusztult fák lebontási folyamatának első lépését ezek a fajok végzik. Közéjük tartozik a szarvasbogár (Lucanus cervus), melynek lárvája elhalt tölgyek korhadó tuskójában fejlődik. A kifejlett állatok kétalakúsága szembeötlő (2. ábra), a hím rágói óriásira nőnek, melyeknek - a gímszarvasokhoz hasonlóan - a nőstényekért folytatott harcban látja hasznát. A kis szarvasbogár (Dorcus parallelepipedus) alakjában hasonlít az előző bogárra, de nem annak kicsinye, hanem önálló fajba tartozik. A bogarak ugyanis teljes átalakulással fejlődnek, pete, lárva, báb és kifejlett rovar stádiumon keresztül, a bábból kibújó bogár pedig végleges testnagyságban jön napvilágra. A cincérek családjába tartozó fajok lárvái jórészt szintén fás növényekben fejlődnek. A család jellegzetessége, hogy a fajok csápja általában hosszú, testük nyúlánk, és ha megzavarjuk őket, elő-és középtorukat összedörzsölve, vagy hátsó lábszáraikkal a szárnyfedő szélén „hegedülve" jellegzetes cirpelő hangot hallatnak. Egyes fajok sárga-fekete színezete a darázshoz hasonló, ilyen például a bársonyos darázscincér (Plagionotus arcuatus), melyet erdőszéli tölgyfarakásokon