Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 1. - A Bakony halai (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1996)
Bevezető - A Bakony hegység természetföldrajzi helyzete
„Ha az utolsó fát kivágtátok, az utolsó folyót megmérgeztétek, az utolsó halat kifogtátok csak akkor fogtok rádöbbenni, hogy a pénz nem ehető." (indián közmondás) BEVEZETŐ 1887-ben látott napvilágot HERMAN Ottónak a hazai haltan (ichthyológia) alapjául szolgáló műve, „A magyar halászat könyve". Közel 100 évre rá, 1989-ben egy újabb alapmunkát, Pintér Károly „Magyarország halai" című könyvét vehették kézbe a téma iránt érdeklődők. A könyv ismertetésekor egy kutató úgy fogalmazott, hogy a fajok földrajzi elterjedésének leírását olvasva van a legnagyobb hiányérzetünk, mert „végül is nem kapunk választ arra az alapvető kérdésre, hogy az egyes fajok mely vizeinkben, s azoknak mely részein fordulnak elő. Tudjuk, évtizedek, mi több, emberöltők óta súlyos hiányossága és adóssága ez haltani kutatásainknak. Nem is a szerzőt illeti hát a kritika, hanem a tudományszervezésnek azt a tévedését, amely a faunisztikát túlhaladottnak minősítette, s gyakorlatilag száműzte a kutatásból." (Harka A., Halászat, 1989. július-augusztus, 104. p.) Vezetőfüzetünk célja: megismertetni a tisztelt Olvasót a Bakony-hegység halaival, MI és HOL fordul vagy fordult eló' vizeiben az elmúlt évtizedek kutatásai alapján. Barta Zoltán zoológus A BAKONY-HEGYSÉG TERMÉSZETFÖLDRAJZI HELYZETE A közel 200 km hosszúságú és 20-50 km szélességű Dunántúli-középhegység egyike hazánk nagytájainak. E makrorégió ÉK-DNy irányú vonulatának fő tömegét a Bakony-hegység, mint középtáj adja. A természetföldrajzi értelemben vett Bakony mintegy 4000 km 2 kiterjedésű hegyvidék. Határait délen a Mezőföld és a Balaton-medence, nyugaton a Zalaidombvidék és a Marcal-medence, északon a Komárom-Esztergomi-síkság, keleten pedig a Vértes-Velencei-hegyvidék alkotja. A középtáj területén számos kistájcsoport található. Ezek lehatárolására az elmúlt évtizedekben több kutató, ill. kutatócsoport vállalkozott, azonban a területek nem minden esetben mutatnak egyezést. A vezetőfüzetünkben alkalmazott elnevezések esetében ezért az MTA Földrajztudományi Kutatócsoportja által 1964-ben készített, és a Bakonyi Természettudományi Múzeum alapításától fogva rendszeresített természetföldrajzi tájbeosztást alkalmazzuk.
