Barta Zoltán: A Bakony természeti képe 1. - A Bakony halai (Ismeretterjesztő kiadványok; Zirc, 1996)

A Bakony hegység halfaunája - Csíkfélék családja – Cobitidae

CSÍKFÉLÉK CSALÁDJA - C0BIT1DAE A család tagjai kis testű édesvízi halak, amelyek nagy területen - Európa, Ázsia, Észak- és Kelet-Afrika vizeiben - élnek. Megnyúlt, hengeres testük apró pikkelyekkel fedett, esetenként csupasz. Szájukat 6—12 bajuszszál veszi körül. Szemük kicsi. A családot 3 nem - Noemacheilus, Misgurnus, Cobitis - fajai képviselik hazánkban. A Noemacheilus nem fajai Európában, Etiópiában és Ázsiában élnek. Területünkön 1 faj ismeretes, a kövi csík (Noemacheilus barbatulus). Elterjedési területe szinte egész Eurázsiát felöleli. Hazánkban főleg a gyors folyású, homokoskavicsos fenekű hegyi patakokban és folyókban fordul elő. Teste a csíkfélékre jellemzően erősen megnyúlt, s mivel oldalról csak enyhén lapított, szinte henger alakú. Feje az orr felé kúp alakúan keskenyedik, s felülről kissé lapított. Apró szeme van. Alsó állású száját 6 bajuszszál „díszíti". Közülük 4 rövidebb (ezek a felső ajak közepén erednek), kettő pedig hosszabb (utóbbiak a szájzugból nőnek). 10—13 cm-re megnövő testét nyálkaréteg fedi. Színezete az élőhelytől függően eléggé változó. Tipikus esetben háta sötétbarna, oldalai sárgás alapon kisebb-nagyobb barna foltokkal márványozottak, hasa pedig piszkosfehér. Élőhelyén különösen kedveli a növényzettel borított, megcsendesülő vízszéleket, s a füzek, égerek vízbe lógó hajszálgyökereinek szövedékét. A hegység területéről már a múlt században elkezdődött haltani kutatások során előkerült. így például HECKEL Jakab 1847-ben Keszthely mellől, „Valósról" (mai neve Vállus) említi előfordulását. ENTZ Géza és SEBESTYÉN Olga (1942) a Balaton északi partvidékének patakjai közül a Gyöngyös- és Vállusi-patakból (Keszthelyi-hegység), ill. a Tapolcai-patakból (Tapolcai-medence) ismertetik. Gyöngyös-pataki állománya 1960-ban is létezett, mivel MATKOVITS gyűjtött innen 6 pld-t (BERINKEY, 1972). Újabb lelőhelye 1959-ben, ill. 1960-ban vált ismertté SZABÓ, majd MATKOVITS gyűjtése nyomán az Északi-Bakonyból (BERINKEY. 1972). A lelőhelynév - „Séd (Bakonybél)" azonban valószínűleg téves, s alatta az ugodi községhatárba eső Öreg-séd értendő. 1981-ben BOTTA István-KERESZTESSY Katalin és NEMÉNYI István a Gajapatakból is kimutatták előfordulását. A Bakonyi Természettudományi Múzeum keretében folyó kutatások során 1971 és 1991 között 35 település határából került elő a faj. Adataink a következő élőhelyekre vonatkoznak: Csángota-ér, Cuha és CuhaiBakony-ér, Dolosdi-ér, Bornát-patak mellékága Nagydémnél, Dudari-patak, Csárdavölgyi-patak, Csikvándi-Bakony-ér, Gaja, Gerence, Gyimóti-séd, Hajmás-patak, Hajmáspusztai tavak, gyulafirátóti halastó, Hódos-ér, Királykúti-erdő tava, Kis-séd, Malomréti-patak (Eplény), ravazdi halastó, Pándzsa, Pápai-Bakony-ér, Rétkertipatak, romándi halastó, Séd („veszprémi"), Szápári-séd, Öreg-séd (Béb). Az utóbbi 5 évben sajnos a faj korábbi élőhelyeinek jelentős részén olyan nagymértékű vízhiány következett be, hogy onnan napjainkra - más fajokkal együtt - teljesen eltűnt a kövi csík. A csíkfélék családjának Misgurnus nemébe csupán néhány faj tartozik. Elterjedési területük Európa, az Amur vidéke, a Szahalin-szigetek, Kelet-Mongólia,