H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 28. (Zirc, 2011)

Szabóky Csaba: Összehasonlító vizsgálatok a Bakonybél-Somhegy nagylepkefaunáján (Macrolepidoptera), és a molyfauna (Microlepidoptera) alapvetése

Semiothisa liturata, Panolis flammea. Újabban előkerült a Bupalus piniarius fenyőaraszoló faj is. A jelenlétüket egyfelől az magyarázza, hogy jól repülő fajok (pl. Hyloicus pinastri, Panolis ßammea), másfelől pedig a településen előszeretettel ültetnek különféle, hazánkban általában nem honos fenyőfajokat, melyek potenciális táplálékot kínálnak a fenyőfogyasztó lepkéknek. Az elmúlt években növekvő gyakorisággal és egyre több lelőhelyről előbukkanó galajszender (Hyles galií) az utóbbi években rendszeresen megjelent a Somhegyen is. A szendereket általában kitűnően repülő lepkének tartjuk. A számos hazai vándorfaj egy része is közülük való. A sávos szender (Hyles livornica) újabban került elő a Somhegyről. A vándorlepkék valójában bárhol és bármikor felbukkanhatnak, egyesével vagy tömegesen. Előkerülésük adatainak rögzítése fontos, mert az esetleges vándorútvonalak feltérképezéséhez, kirajzolásához fontos adatokat szolgáltathatnak. A Somhegyről csak Rézbányai említi a Mythimna unipuncta bagolylepkét, mely igazán ritka vendég hazánkban. Ujabb vándorok a Heliothis peltigera és a Heliothis scutosa. A Heliothis obsoleta vagy más néven Helicoverpa armigera jelenlétét Rézbányai már jelezte, de csak egy-egy példányával találkozott. Az utóbbi évtizedben a H. armigera (gyapottok-bagoly) katasztrofális méretű tömege árasztotta el hazánkat. Az okok között szerepelnek az egymást követő aszályos évek, aminek következtében a Földközi-tenger mellékén táplálékhiány lépett fel (nem nyílt megfelelő mennyiségű virág, amely a teljes ivarérettség eléréséhez szükséges nektárt biztosította volna). Ez a helyzet a lepkéket eredeti élőhelyük elhagyására, erőteljes észak felé vándorlásra kényszerítette. A vázolt okok miatt a megszokott májusi megjelenésüknél másfél hónappal korábban jelentek meg a Kárpát-medencében. A lepkék szinte minden létező és zöldellő növényre lerakták petéiket, így napjainkban már több mint 200 tápnövényét ismerjük. Sajnálatos módon számos mezőgazdasági növény (paprika, kukorica), az erdészetben pedig az akác-csemeték tarra rágásával hívta fel magára egyes helyeken a figyelmet. A lepke sikerességének okai abban is keresendők, hogy a hazánkba eddig ritkán látogató faj megszokott egy nemzedéke helyett akár két-három nemzedéke is kifejlődött. Pontos információnk nincs arra vonatkozóan, hogy hernyója vagy bábja, esetleg petéje képes-e a hazai körülmények között áttelelni. A március-április hónapban előkerült példányok valószínűsíthetően a korán meginduló vándorlás eredményei. Az Abrostola agnorista bagolylepkével Rézbányai külön foglalkozott. Ő mutatta ki elsőként Magyarországról (RÉZBÁNYAI 1973). Vizsgálatai óta a Somhegyről nem került elő újabb példánya. A rokon Abrostola fajoktól a tiszta rajzolatú példányai jól elválaszthatók (KÁDÁR et al. 2010). Ritkaságának egyik oka, hogy a hazai lepkészek nem figyelik kellőképpen. A másik ok, hogy hernyója nem csalánon (Urtica), hanem a csalán-félékhez tartozó falgyomon (Parietaria) fejlődik, és a falgyomos társulások nem tartoznak a kedvelt gyűjtőhelyek közé. A vázoltak ellenére az utóbbi években számos helyről került elő, így a Vértesből, a Mátrából és a Naszályról is. Rézbányai a Somhegy melletti Som-hegyen gyűjtötte - méghozzá faunára újként - a Colostygia didymata araszolólepkét (RÉZBÁNYAI 1977). Megfigyelései alapján tudjuk, hogy a tengerszint felett kb. 500 méteres magasságban a leggyakoribb és a legaktívabb. Megtalálása óta két alkalommal gyűjtötte az ERTI fénycsapda. Megállapítható, hogy a faj kóborlásra hajlamos és szerencsére még nem tűnt el a területről. Magyarországon az Orbona fragariae (óriás-, más néven szamóca-télibagoly) a hűvös mikroklímájú patakvölgyekben elég gyakori. A mesterséges fényre alig repül, ezért meglepő az újabb somhegyi előfordulása. Jellemzően csalétek-látogató állat, amely áttelel és tavasszal jól megfigyelhető. Az utóbbi időben száraz élőhelyekről is előkerült (Fót, Mátra-Sárhegy). 230