H. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 27. (Zirc, 2010)

Tóth Sándor: A Porvai-medence szitakötő (Odonata) faunája irodalmi adatok és a 2008-as Biodiverzitás Nap gyűjtései alapján

után szabadon lehetett engedni őket. Emellett jó eredménnyel alkalmazható a munkában a szitakötő kutatás különösen „humánus" módszere, az üres lárvabőr (exuvium) gyűjtés. A szitakötők meghatározása A

SKEW (1988), BENEDEK (1965), S

TEINMANN (1984) és ÚJHELYI (1957) munkáiban található kulcsok és leírások segítségével történt. Nevezéktan tekintetében, kisebb változtatásokkal DÉVAI (1978) munkája szolgáltatta az alapot. 2. kép: Szitakötő lárvák fejlődésére is alkalmas mocsárrét a Zsidó-erdő mellett Eredmények és értékelés A Biodiverzitás Nap keretében összesen 14 szitakötő faj (7 Zygoptera és 7 Anisoptera) előfordulását sikerült igazolni a területen. Ez a 65 ismert hazai faj 21,5%-át jelenti, ami nem nevezhető soknak, de figyelembe kell venni a kis területet és a vizsgálatra fordított viszonylag rövid időt. Ha azonban ehhez hozzávesszük a korábbi irodalmi adatokat, akkor az összesen kimutatott 25 faj alapján az arány 38,5%-ra nő. Ez viszont - tekintettel arra, hogy a medencében nincs jelentősebb állóvíz - már viszonylag jó érték. Egyúttal a fauna szempontjából is elfogadható diverzitást jelent. Kétségtelen, hogy a kimutatott fajok többsége vizes élőhelyeken többnyire mindenfelé gyakori, természetvédelmi szempontból mégis jelentősek. A helyi fauna értékét növeli az előkerült 4 védett taxon (Agrion virgo, Coenagrion ornatum, Gomphus vulgatissimus, Orthetrum brunneum). A védett fajok mellett különösebb ritkaságról nem számolhatunk be. Nem védett, de egyéb szempontból érdekesnek mondható a vörös légivadász (Pyrrhosoma nymphula) viszonylag erős populációja. A területről ismert fajokat táblázatos formában mutatjuk be, melyben szerepelnek a korábbi irodalmi adatok, a Biodiverzitás Nap eredményei, valamint a védettség megjelölése (1. táblázat). 57