H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 26. (Zirc, 2009)

TÓTH SÁNDOR: Adatok a Bakonyvidék csípőszúnyog faunájához (Diptera: Culicidae), I.

A csípőszúnyogok rövid jellemzése A csípőszúnyogok a kétszárnyúak (Diptera) becslések szerint mintegy 10 ezer fajjal képviselt rendjének viszonylag kisebb családját alkotják. Magyarország területéről eddig 48 csípőszúnyog taxon (47 faj és 1 alfaj, újabb felfogás szerint biotípus) előfordulásáról tudunk. A Bakonyvidék ismert faunáját jelenleg 46 taxon (45 faj és 1 alfaj) alkotja. A nőstény szúnyogok elsősorban emlősállatok és madarak vérével táplálkoznak. A fajok egy része kíméletlenül támadja az embert is. A szúnyogcsípéssel együtt járó kellemetlenség mellett a nagy tömegben elszaporodó szúnyogok súlyos gazdasági károkat is okozhatnak. Lehetetlenné teszik pl. az erdőművelést, szerepük lehet a vadállományban, elsősorban a fiatal állatok pusztulásában is, sőt csökkenthetik a szarvasmarha és más emlősállatok tejhozamát. A 19. század végén kiderült, hogy a szúnyogok számos emberi és állati betegség okozóinak terjesztésében is szerepet játszanak. A malária a 20. század első felében Magyarország egyes vidékein is elterjedt betegség volt. A szúnyogkutatás bakonyvidéki történetéből A Bakonyvidékre vonatkozó első csípőszúnyog adatokat Kertész Kálmánnak köszönhetjük (KERTÉSZ 1904). A 19. század végének és a 20. század elejének egyik jeles dipterológusa az Anopheles maculipennis Meigen, 1818 berhidai, az Ochlerotatus communis (De Geer, 1776) és az Ocherotatus dorsalis (Meigen, 1830) pápai, valamint az Aedes vexans (Meigen, 1830) badacsonyi és pápai előfordulását említi. A Balaton és a tó (részben a Bakonyvidékre is kiterjedő) parti sávja csípőszúnyog faunájának feltárása elsősorban Mihályi Ferenc tevékenységéhez fűződik, aki már 1934-ben elkezdte a szúnyogok gyűjtését a Balaton térségében. 1938-1939 nyarán, részletes felméréseket folytatott a területen. Munkásságának eredményeként 26 szúnyogfaj vált ismerté a Balaton térségéből (MIHÁLYI 1941). Mihályi egy munkaközösség tagjaként 1950-1951-ben folytatta a Balaton északi partvidékén a kutatásokat. Ekkor már 32 csípőszúnyog faj a Balaton környékén való előfordulását igazolták (MIHÁLYI & Soós 1952, MIHÁLYI et al. 1953). Közülük a lelőhelyek alapján néhány faj [Ochlerotatus geniculars (Olivier, 1791), Anophelesplumbeus Stephens, 1828, Orthopodomyia pulcnpalpis (Rondani, 1872), Culiseta longiareolata (Macquart, 1838) a Balaton-felvidékről származik]. Tihanyból az akkoriban részben lecsapolt Külső-tó nedves rétjéről az Anopheles maculipennis, az Ochlerotatus caspius (Pallas, 1771), az Ochlerotatus flavescens (Müller, 1764) és az Aedes vexans lárvájának, valamint az Aedes cinereus Meigen, 1818, az Ochlerotatus flavescens, és az Aedes vexans imágójának, a Belső-tóról pedig az Anopheles maculipennis lárvájának előfordulását jelzik. A Köcsi-tóról az Anopheles maculipennis, továbbá a Culex theileri Theobald, 1903 lárvájának megtalálásáról tudósítanak. A szerző 1973-ban kapcsolódott be a Balaton északi partvidékén a csípőszúnyog fauna kutatásába. Tevékenységét később fokozatosan kiterjesztette a tág értelemben vett Bakony hegységgel nagyjából megegyező Bakonyvidék középtájra. Anyag és módszer Bár újabban forgalomban vannak korszerű és ennek megfelelően egyúttal magas árú szerkezetek, a szúnyoggyűjtés többnyire nem igényel különleges vagy drága eszközöket. Az imágók pikkelyei gyűjtés közben könnyen lekopnak, ami a meghatározásukat megnehezíti,