H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 25. (Zirc, 2008)

KENÉZ ÁRPÁD – SZABÓ MÁTÉ – SALÁTA DÉNES – MALATINSZKY ÁKOS – PENKSZA KÁROLY: A pénzesgyőr-hárskúti hagyásfás legelő tájtörténete és vegetációja

Az állatállományt olyan tájfajták alkották, amelyek mára részben vagy teljesen eltűntek hazánk (és a világ) állattartásából. Ilyen tájfajta volt a bakonyi sertés, amit extenzív módon, szabadon, egész évben az erdőn tartottak. A sertések mellett szarvasmarhákat és juhokat is legeltettek. A szarvasmarha fajták közül a magyar szürke marhának és a pirostarka szimentáli vagy később bonyhádinak nevezett marhának volt nagyobb jelentősége a Bakony területén. A szarvasmarha nem tűrte a bakonyi sertésre régen jellemző rideg tartást, de a XX. századig Szent György napjától Szent Mihály napjáig szokás volt kint hálatni a távolabbi legelőkön (HEGYI 1978). A juhfajták közül leginkább merinót tartottak, főleg a XIX. század első felében jelentkező gyapjú iránti kereslet hatására, ami fellendülést eredményezett a bakonyi juhtenyésztésben. A terület egyébként állandó áthajtó- és pihenőhelye volt a Sopron, Bécs, Pozsony és más nagyvárosok piacaira déli és délkeleti országokból hajtott csordáknak, kondáknak és nyájaknak (a hajtó útvonal maradványa most is kiválóan megfigyelhető a fás legelő területén). Az állatok legeltetése mellett a fakitermelésnek volt a legnagyobb gazdasági jelentősége, de mellette különböző mellékhaszonvételek voltak jellemzőek, melyek közrejátszottak a terület ligetes képének kialakításában. Ilyen mellékhaszonvételek a következők: • Mészégetés • Szénégetés • Hamuzsír előállítás • Üveggyártás • Fűtés • Építkezés A részlegesen fennmaradt adatok miatt nagyon nehéz megállapítani a pénzesgyőrhárskúti hagyásfás legelő kialakulásának, kialakításának pontos idejét. Az eddigi vizsgálataink alapján magát a fás legelőt az 1880 és 1920 között hozták létre. A hagyásfák átlagos életkora 150-200 évre tehető, koronájuk szabadállásban végbement növekedésről tanúskodik, azonban ilyen koronaforma kialakítására még akár 60-80 éves korú fa is képes, amennyiben nem túl zárt állományban nő fel. Figyelembe véve a bakonyi erdőhasználat szokásait, megalapozott a feltevés, hogy a terület böhöncei az egykori erdő legértékesebb fái voltak, és a fák letermelése után kezdték meg az irtás legeltetését. A katonaság számára készített 1:25 000 illetve 1: 50 000 méretarányú munkatérképek és a területről az 1950-es évek óta készített légi felvételek elemzésével (történeti adatokkal összevetve) tovább finomíthatjuk a terület használatáról vázolt képet, továbbá prognózist készíthetünk a cserjésedés dinamikájáról. A rendelkezésünkre álló légi felvételek elemzésével megpróbáltuk nyomon követni a fás legelő arcának változásait az idők során. Rendelkezünk 1951, 1955, 1968, 1984, 1998-ban készült fotókkal. Az 1951. évi légi felvételen a település szerkezete már a mai képet tükrözi. A majorság kiépített, a mezőgazdasági és erdészeti utak behálózzák a környéket. A hárskúti földút láthatóan sokat használt, szélesen kijárt. A Tilos-erdő erdészeti művelőútjai, tagjai és részletei jól kivehetőek. Minden potenciálisan alkalmas területet hagyományos szántóföldi műveléssel hasznosítanak, erre a táblák eltérő „színéből" lehet következtetni - egy időpontban a szomszédos táblák árnyalata váltakozó. A táblaméretek jelentékeny háztáji gazdálkodásról