H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 24. (Zirc, 2007)

KÓNYA PÉTER: Adatok a Tapolcai-medence bazaltbányászatának történetéhez

Természetvédelem A XX. század növekvő vasút-, majd közútépítése előtérbe hozta a Balaton-felvidéki bazalthegyek kőanyagának kitermelését. A tanúhegyek sajátsága, hogy szabadon álló „bazaltorgonáik" fejtése igen egyszerűen ment, ezen kívül nem kellett erdőt irtani, talaj-, ill. meddőtakarót eltávolítani. A szálban álló, repedésekkel átjárt kőzetet könnyen lehetett robbantani és egy drótkötélpályán a közeli vasútállomásra szállítani. Közel egy évszázad múltán azonban sikerült leállítani a tájrombolást. A Magyar Földrajzi Társaság 1891-ben id. Lóczy Lajos geológus és geográfus vezetésével indította meg a „Balaton tudományos tanulmányozása" elnevezésű programot, melynek célja a Balaton és környékének geológiai, földrajzi, történeti, néprajzi stb. megismerése és megismertetése nemcsak a tudományos szakemberek, hanem a társadalom egésze számára is. Ekkor kezdett nagyobb lendületet venni a balatoni üdülés nemcsak a hazai, hanem a külföldi vendégek részéről is. A sajtóban, a tudományos és társadalmi egyesületekben egyre erőteljesebben követelték a Balaton-parti bazaltbányászat megszüntetését. Ez ügyben még parlamenti felszólalások is történtek (GYULAI 1910, ERDÉLYI 1939, JUGOVICS 1963). Sajnos évtizedeken keresztül nem sok eredményt értek el a különböző szervezetek. Ennek oka a két világháború okozta pusztításokhoz kapcsolódó helyreállítási munkák, valamint az 1945 után indult három- és ötéves tervek. Ezen időszak alatt jelentősen fokozódott a bányászat, és még újabb kőfejtőket is nyitottak. Végül az 1950-es évek elején a Badacsonyon a nem megfelelő magassági szinten indult termelés miatt sikerült leállítani a bányászatot. A Gulácson egy évtizeddel később történt földcsuszamlás vetett véget a bányászatnak. A helyreállítási munkák a tomaji bányaudvarban már 1954-ben megkezdődtek. A terep elegyengetése után főleg feketefenyőt telepítettek, mert ez a faj kibírja a szélsőségesen száraz, szinte talaj nélküli körülményeket is. A bányameddő „kőtörmeléklejtőit" is hasonló módon igyekeztek "megfogni". A bányák bezárása óta eltelt 3 évtized alatt a legtöbb itt őshonos sziklai növény megfelelő élőhelyet talált a bányafalakon. A Haláp és a Hajagos bazaltjának termelése csak néhány évtizede szűnt meg. A bányagépeket elhordták, a drótkötélpályákat és a teljes infrastruktúrát felszámolták. Csupán a kőbányákba vezető utak vannak még meg, de egyre rosszabb állapotban. Az épületek nagy részét is megsemmisítették, csak néhány árulkodik az egykori nagymértékű bányászatról (6. ábra). 6. ábra: Elhagyott bányaépület a Halápon (a szerző felvétele)