H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 24. (Zirc, 2007)

KÓNYA PÉTER: Adatok a Tapolcai-medence bazaltbányászatának történetéhez

megszüntették a bazaltbányászatot, az üzemi részlegeket a Hajagosra telepítették át (JUGOVICS 1960,1961, 1965). A Tóti-hegyen az 1950-es évek elején már két kis kőfejtő működött. Az egyik a hegy DNy-i oldalán lévő bazaltomlás anyagát termelte, míg a másik a csúcs É-i oldalán, attól 100 m-re a szálban álló kőzetet (JUGOVICS 1951). 1950-ben már négy bánya működött a Hajagoson (5. ábra). Ezek közül a diszeli bányát már korábban megnyitották. Az 1940-es években a bazalttakaró DNy-i részén 288 m magasságban alakítottak ki bányaüreget. Itt a tömött bazaltban eltérő vastagságú likacsos bazalttelérek jelentek meg. A K-i oldalon 283 m-en indult a bányászat, a kőfejtő feltárta a bazalt alatt települő réteges bazalttufát is. Az ÉNy-i oldalon 260 m kezdődött két szinten a termelés (JUGOVICS 1950). Az 1950-es évek második felében a Hajagos É-i oldalán is folytattak kutatásokat bányanyitás céljából. 1956-ban indították meg a fejtést a Kőcsorduló-bányában 274 m-en 20 m-es bányafallal. Alsó részében itt is feltárult a bazalttufa, melyre bazalt települt (JUGOVICS 1956). A Szent György-hegy DK-i oldalán 1911-ben megnyitott Raposkai-bányában 1955-ben szüntették meg a termelést (JUGOVICS 1959,1965). Az 1960-as évek elején, a Gulácson történt csuszamlás miatt ide telepítették át az összes üzemi épületet. A gulácsi bányák bezárását követően a diszeli bányát kibővítették, mely így továbbra is pótolni tudta a termeléskiesést. Az évtized második felében további beruházást hajtottak végre, melynek célja a termelés növelése, a minőség javítása és a választék bővítése. A II. világháború utáni kőigény kielégítésére a halápi bányában jelentős fejlesztéseket hajtottak végre. A bányászat az 1950-es években már három szinten folyt összesen 9 bányaudvarral. Az alsó bányaszint magassága 291 m, a középsőé 306 m, míg a felsőé 325 m volt. A D-i oldalon az I.-II.-III., a K-in a IV.-V.-VI., a Ny-in a VII-VIII.-IX. számú bányaudvarokat alakították ki (JUGOVICS 1955). Az 1960-as évek elején ismét nagy összeget fordítottak a bánya bővítésére, gépi berendezéseinek lecserélésére, melynek célja a növekvő kereslet kielégítése volt. A korszerűen gépesített kőbánya a még működő kőfejtőkkel együtt a Dél-Dunántúli Kőbánya Vállalathoz (DÉLKŐ) került. A termelt kőanyagot út- és vasútépítés, valamint -fenntartás céljaira használták fel. A faragott útburkolati kövek előállítása az 1980-as évek elején megszűnt (HÁLA 1995). A hajagosi és a halápi bányák az 1980-as évek második feléig működtek. Bezárásukat a természetvédelmi törekvések, a csökkenő igény, valamint a faragott útburkolati kövek egyre nagyobb arányú visszaszorulása indokolta. Ez utóbbiakat már csak parkok, vagy városok régi utcáinak felújítására használják. A két bánya szerepét részben az 1951-ben megnyitott modern uzsai kőbánya vette át. 5. ábra: A Hajagos kőbányái I. Diszeli-bánya, II. Kis Lukácsféle-bánya, III. Nagy Lukácsféle-bánya, IV Kőcsorduló-bánya, V Fábián-Katanits-bánya. (JUGOVICS 1959)