H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 22. (Zirc, 2005)

KEVEY BALÁZS: A Bakonyalja homokvidékének erdei II. Homoki erdeifenyvesek – Festuco vaginatae-pinetum sylvestris Soó (1931) 1971

5. A fenyőfői „Ősfenyves" helye a növénytársulások rendszerében Közép- és Kelet-Európa kontinentális és szubkontinentális - száraz termőhelyeken előforduló - erdeifenyveseit a Pulsatillo-Pinetea osztály foglalja össze, amelynek egyetlen rendje van, a Puhatillo-Pinetalia (WALLNÖFER 1993). BORHIDI (1999) szerint három csoport különíthető el. Az Alpok száraz, kontinentális völgyeinek, sziklás termőhelyein kialakult reliktum erdeifenyvesei az Ononido-Pinion csoportba tartoznak. Ennek a csoportnak inkább sziklai jellegű karakterfajai vannak (vö. WALLNÖFER 1993). Az észak-európai Lengyel-alföldtől a Kelet-európai-síkságig előforduló homoki erdeifenyveseket már a Cytiso-Pinion csoportba soroljuk. Az ide tartozó asszociációk részben a Balti-tenger közelében levő homokdűnéken, részben pedig a Dnyeper, Donyec, Don és Volga folyók közötti homokhátakon fordulnak elő, a kontinentális erdőssztyep- és sztyep-zóna határán. A fenyőfői „Ősfenyves" habitusa Lengyelország tengerparti homokdűnéit borító fenyvesekére emlékeztet (Pócs 1981). Aljnövényzete alapján azonban inkább az ukrán és orosz erdőssztyep zóna homoki erdeifenyveseivel mutat rokonságot (Pócs 1965). E tűlevelű erdőssztyep cönológiai helyzetét BORHIDI (1969) egy - a Dnyeper vidékéről készült - vegetáció-keresztmetszeten mutatja be. Soó (1971) szerint a fenyőfői „Ősfenyves" a Morvamezőről - Dicrano-Pinetum zahoncum festucetosum RUÍIÉKA 1964 néven - leírt homoki erdeifenyvesekhez áll a legközelebb, de Pócs (1965, 1966) szerint ezektől is szignifikánsan különbözik. Soó (1971) összehasonlító fajlistáival bizonyította, hogy a kárpát-medencei homoki erdeifenyvesek - szubmediterrán fajok révén - különböznek a Kelet-európai-síkság kontinentális erdeifenyveseitől (Cytiso-Pinion csoport). Ezért került sor a szubmediterránszubkontinentális homoki erdeifenyvesek csoportjának - Festuco vaginatae-Pinion sylvestris Soó 1971 néven történő - felállítására, amely a kontinentális Cytiso-Pinion csoport vikariáns megfelelője a Kárpát-medencében. Alább tekintsük át a fenyőfői „Ősfenyves" helyét a növénytársulások rendszerében. Divízió: ABIETI-PICEEA HADÁÉ 1967 Osztály: PULSATILLO-PINETEA OBERD. in OBERD. et al. 1967 Rend: PULSATILLO-PINETALIA OBERD. in OBERD. et al. 1967 Csoport: Festuco vaginatae-Pinion sylvestris Soó 1971 Asszociáció: Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris Soó (1931) 1971 6. Az ember természet-átalakító tevékenysége A korábban részletezett szekuláris szukcesszió mellett meg kell említeni az ember természetet átalakító tevékenységét, amely már a népvándorlások korától szerepet játszott az „Ősfenyves" faji összetételének alakulásában. Az erdőirtások következtében - különösen az Alföldön - megfogyatkoztak az erdők, a futóhomok pedig másodlagosan megindult (Soó 1959), s lassan kialakult a jelenlegi kultúrtáj (Soó 1926, 1929; ZÓLYOMI 1936). Az alföldi homokbuckák pusztai tölgyeseiből (Festuco rupicolae-Quercetum roboris) alig maradt. Az „Ősfenyves" (Festuco vaginatae-Pinetum sylvestris) kapcsán sem szabad nagy kiterjedésű őshonos faállományokra gondolnunk: „Öreg fák, kisebb facsoportok vészelték csak át a zivataros évszázadokat" (MAJER 1988). A homok megkötésére használták fel a Duna-Tisza közén a tájidegen akácot, a Bakonyalján pedig az őshonos erdeifenyő csemetéiből létesítettek kiterjedt állományokat (MAJER 1988). E telepítések nehezítették meg a természetszerű