H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 22. (Zirc, 2005)

KEVEY BALÁZS: A Bakonyalja homokvidékének erdei II. Homoki erdeifenyvesek – Festuco vaginatae-pinetum sylvestris Soó (1931) 1971

A cönológiai felvételek táblázatos összeállítását, valamint a karakterfajok és a BORHIDI(1993, 1995) féle szociális magatartási típusok csoportrészesedésének számítása az „NS" számítógépes programcsomag (KEVEY - HIRMANN 2002) segítségével történt. A hagyományos statisztikai számítások módszerének részletesebb ismertetése KEVEY (1993, 1997) dolgozataiban megtalálható. A cönológiai felvételek osztályozására a SYN-TAX 2000 programcsomaggal (PODANI 2001) bináris cluster-analízist végeztem (hasonlósági index: BaroniUrbani-Buser, fúziós algoritmus: Complete link). A fajok esetében HORVÁTH et al. (1995), a társulásoknál pedig BORHIDI - KEVEY (1996), ill. BORHIDI (2003), nómenklatúráját követem. A társulástani és a karakterfaj-statisztikai táblázatok felépítése az újabb eredményekkel (OBERDORFER 1992; MUCINA et al. 1993; BORHIDI 2003; KEVEY ined.) módosított - Soó (1980) féle cönológiai rendszerre épül. A növények cönoszisztematikai besorolásánál is elsősorban Soó (1964, 1966, 1968, 1970, 1973, 1980) Synopsis-ára támaszkodom, de figyelembe vettem az újabb kutatási eredményeket (vö. BORHIDI 1993, 1995; HORVÁTH et al. 1995) és az azóta terepen szerzett tapasztalataimat is. 3. A fenyőfői „Ősfenyves" társulási viszonyai A fenyőfői „Ősfenyves" fiziognómiai felépítése az észak-európai tengerpartok homokdűnéinek fenyveseire, gyepszintje ezzel szemben a pannon homokpuszták növényzetére emlékeztet, ezért faji összetételében szubatlanti, boreális, pannóniai és szubmediterrán fajok keverednek. Ez a kettős arculat azzal magyarázható, hogy a Bakony északnyugati lábára felhúzódik a Kisalföld meszes homoktakartója, ahová a szubatlantikus légtömegek is eljutnak (vö. BARTHA 1999). Az „Ősfenyves"-ből készített tíz növénycönológiai felvétel (1. táblázat) alapján a felső lombkoronaszint kevésbé záródik (50-65 %), ezért az aljnövényzet sok fényhez jut. Magassága 18-22 m, a fák átlagos törzsátmérője pedig 40-50 cm között változik. Az uralkodó Pinus sylvestris mellett a lombos fákat csak a Quercus cerris és a Q. robur képviseli, melyek csak szálanként, esetleg kisebb csoportokban fordulnak elő. Megfigyelhető egy alacsonyabb fákból álló - 10-30 % borítású és 8-16 m magas - második lombkoronaszint is, amelyben szintén a Pinus sylvestris játszik fő szerepet. Mellette elegyesen az alábbi fafajok találhatók: Acer campestre, Betula pendula, Cerasus avium, Fraxinus ornus, Pyrus pyraster, Quercus cerris, Q. petraea, Q. robur, Tilia cordata. A cserjeszint változóan fejlett. Borítása 5-50 %, magassága pedig 1,5-2 m. Viszonylag nagyobb tömegben fordul elő itt a Crataegus monogyna, a Ligustrum vulgare és a Juniperus communis. Egyéb cserjék inkább csak szálanként, vagy kisebb csoportokban figyelhetők meg: Berberis vulgaris, Clematis vitaiba, Cornus sanguinea, Corylus avellana, Euonymus europaea, E. verrucosa, Frangula alnus, Hedera helix, Prunus spinosa, Ribes rubrum, R. uvacrispa, Rosa canina. E szintben egyes fafajok fiatal egyedei is megtalálhatók: Carpinus betulus, Fraxinus excelsior, F. ornus, Malus sylvestris, Populus tremula, Pyrus pyraster, Rhamnus catharticus, Salix caprea, Sorbus aucuparia, Sorbus torminalis, Tilia platyphyllos stb. A gyepszint borítása 70-90 % között változik. Különösen olyan helyeken fajgazdag, ahol a lombkoronaszint nyílt. Benne fáciesképző lehet az Arrhenatherum elatius, a Poa angustifolia és a Peucedanum oreoselinum, de olykor egyéb lágyszárúak is előfordulhatnak viszonylag nagyobb tömegben: Agrostis stolonifera, Brachypodium sylvaticum, Dactylis glomerata, Fallopia dumetonim, Festuca vaginata, Solidago virga-aurea, Teucrium chamaedrys stb. A mohaszint igen változóan fejlett (5-60 %). Helyenként csaknem összefüggő