H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 20. (Zirc, 2001-2003)

VERESS MÁRTON: Adalékok a homokkő anyagú kőtengerek (Káli-medence) pszeudokarrjainak morfogenetikájához

A fenti csoportokba tartozó pszeudokarros formáknál vizsgáltuk, hogy az átlagos kiterjedésük és mélységük között van-e függvénykapcsolat és ha igen, a függvénynek milyen jellemzői vannak. Minden egyes csoportnál az átlagos kiterjedés és a mélység között jó megközelítéssel lineáris függvénykapcsolat állapítható meg. Feltehetően az adatok szóródását a karros formák fejlődését meghatározó egyéb tényezők mellett az amorf kova változó mennyisége is befolyásolhatja. A szentbékkállai madáritatókat tekintve a függvénykapcsolat az I. csoportnál a legszorosabb (18. ábra). Továbbá e csoportnál növekszik a mélység legkevésbé az átlagos kiterjedés függvényében. Mindezt azzal magyarázhatjuk, hogy az I. csoport madáritatói esetében a vízelvezetés a finomszemű kőzetben lefelé fékezett. így az oldott anyag a mélyedésből túlfolyással távozhat. Ahhoz azonban, hogy a túlfolyás bekövetkezhessen, a madáritató nem mélyülhet túlzott mértékben. Ha a mélyülés egy kritikus értéket meghalad, a túlfolyás megszűnik, a beoldott anyag kicsapódik az aljzaton, ami a madáritató mélyülését visszaveti. Ugyanakkor az oldalirányú oldódás és így a szélesedés akadálytalanul folyhat, sőt a jelenség kedvezhet a madáritató fejlődésének. Ugyanis a széles, sekély madáritatókból a víz könnyebben túlfolyhat, elszállítva az oldott anyagot. Túlfolyást elősegítő tényező - ami a homokkövön kialakult egyes madáritatóknak a várhatónál nagyobb mélyülését eredményezi - a kőtömb nagyobb mértékű dőlése, vagy ha a képződmény közelében törés járja át a kőzetet. Ugyanis ilyenkor a törés mentén kialakuló néhány cm-es vályú (19. kép), vagy hasadék egy rövidebb szakaszon lealacsonyítja a madáritató peremét. (Hasonló következménnyel jár, ha a madáritató a kőtömb szegélyén helyezkedik el.) Ezen a helyen még a mélyebb madáritató is lecsapolódhat (19. kép). 19. kép: Vályú mellett, ill. kőtömb peremén képződött madáritató (Szentbékkálla) Jelmagyarázat: 1. Mellék madáritató 2. A mellék madáritató túlfolyási vályúja 3. Madáritató 4. A madáritató alacsonypereme 5. Madáritató melletti vályú 6. Kőtömb oldala 7. A madáritató túlfolyási vályúja AII. és III. csoport függvényei (19., 20. ábra) meredekebbek, mint az I. csoporté. E csoportoknál ezt a mélységi vízelvezetés okozza, miután a hordozó kőzet durvább szemcse kifejlődése miatt a vízelvezetés függőleges irányú. A mélységi vízelvezetést bizonyítja e két csoportban a meredek, sokszor aláhajló fal. Bár a III. csoport függvénye némileg meredekebb, mint a II. csoporté, ugyanakkor az tapasztalható, hogy ez utóbbi csoportba tartozó madáritatók a legnagyobb méretűek (19. ábra). Mindez arra utal, hogy a finom szemcséjű konglomerátumban a vízelszivárgás üteme a legkedvezőbb az oldáshoz (elég hosszú ideig történik). A közepes szemcséjű konglomerátumban (III. csoport) az elszivárgás gyorsabb lehet, ami az oldódás időtartamát, és így mértékét csökkenti. A III. csoport függvénye azért meredekebb, mint a II. csoporté, mert a közepes szemcséjű konglomerátumban képződő madáritatók alig szélesednek. (így adott mélységű madáritatóhoz kisebb átmérő tartozik.) A lassú oldalirányú növekedés oka a közepes