H. dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 19. (Zirc, 2000)
TÓTH SÁNDOR: Odonatológiai vizsgálatok a Vörös János-séd völgyében
phula,Agrion virgo, Coenagrion ornatum, Cordulegaster bidentatus). A völgy szitakötőkben való gazdagsága azonban akkor bizonyosodott be, amikor 1985-ben és 1986-ban DÉVAI GYÖRGY útmutatásai alapján (vö. DÉVAI és MISKOLCZI 1987) rendszeres vizsgálatokat végeztem a területen. A völgy tengelyében 1984 telén csatornát ástak és a zsombéksásostól kissé északra, zárógát építésével, ún. vaditató tavat duzzasztottak fel. A csatorna kedvezőtlen hatással volt a zsombéksásosra, valamint a benne korábban kanyargó sédre. Az élővilág szempontjából szerencsés körülménynek mondható, hogy az elmúlt közel két évtized alatt a víz fokozatosan visszahódítja a területet. A tavacska gátja hamarosan átszakadt, melyet máig sem javítottak ki, ezért meglehetősen kevés benne a víz. A jelenlegi állapotában mocsárnak minősülő állóvíz azonban nem csak a völgy szépségét, hanem állattani értékeit is növeli. így pl. alig néhány év elteltével új szitakötőfajok jelentek meg a völgyben és az sem mellékes, hogy jelentős mértékben felszaporodott a hasznos kétéltűek egyedszáma is. A jelen dolgozat eredetileg a Magyar Odonatológusok Baráti Köre megalakulása után tervbe vett önálló szitakötős folyóiratban, a „Vízipásztor"-ban jelent volna meg az 1980-as évek végén. Mivel ez a kiadvány a mai napig nem jött létre, indokolt az anyagot - mint bakonyi témát a Bakonyi Természettudományi Múzeum évkönyvében elhelyezni. A dolgozat alapjául szolgáló faunisztikai adatok már korábbi munkákban (TÓTH 1973, 1980, 1985, 1990b) megjelentek. Kétségtelen, hogy ha nem is rendszeresen, de a kézirat lezárása óta eltelt időben is folytatódtak a völgyben a gyűjtések. Ezért szükség volt az anyag átdolgozására, illetőleg aktualizálására. A dolgozat a Bakonyvidék vonatkozásában nem tekinthető újnak. Hasonló jellegű feldolgozás készült már a Balaton-felvidék két állóvizéről, a Kornyi-tóról (TÓTH 1981), valamint a tihanyi Külső-tóról (TÓTH 1990a). Kellő mennyiségű vizsgálati anyag birtokában talán a Gyulafirátót határában található egykori halastó faunájáról lenne indokolt egy önálló cikket készíteni. Esetleg abban kerülhetne sor a négy rendszeresebben vizsgált és sok tekintetben eltérő bakonyi szitakötő-élőhely faunájának alaposabb elemző összehasonlítására. Ehhez részben mintául szolgálhatna a Balatonba torkolló kisvíz-folyások szitakötőivel foglalkozó dolgozat (TÓTH 1996). A meghatározáshoz ÚJHELYI (1957) és STEINMANN (1984) munkái szolgáltatták az alapot. A faunalista összeállítása a hazai fajok taxonómiai és nómenklatúrái revízióját tartalmazó közlemény (DÉVAI 1978) figyelembevételével történt. A gyűjtési eredményekről A völgyben valószínűleg Papp Jenő, a veszprémi Bakonyi Múzeum zoológus muzeológusa gyűjtött először szitakötőket, 1959-ben, mégpedig első alkalommal a hegységben a vörös légivadász (Pyrrhosoma numphula) egyedeit (PAPP 1959, 1968). A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint (2001-ig bezárólag) az alábbi gyűjtőknek köszönhetjük a terület szitakötő-faunájának megismerését (zárójelben a gyűjtési alkalmak száma): Csiby Mária (3), Dietzel Gyula (1), Murányi Dávid (1), Papp Jenő (3), Podlussány Attila (1), Szautner Ferencné (1), Tóth Sándor (24). A dolgozat 1760 szitakötő egyed faunisztikai alapadataira épül. A völgyben gyűjtött anyag feldolgozásának eredményeképpen 39 taxon előfordulását tekinthetjük igazoltnak. Az alábbiakban megtalálható a teljes fajlista, rendszertani sorrendben, a táblázatokban alkalmazott rövidítéssel.