Kenyeres Zoltán (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 18. (Zirc, 1999)

MEDVEGY MIHÁLY: Adatok az ácscincér (Ergates faber L.) fejlődéséről és populációdinamikájáról (Fenyőfői Ősfenyves)

7. ábra: Térképvázlat a kutatott területről erdei félcincér is élhet az erdei fenyő tuskóban. Az a keménységi fok, ami jó a fenyves díszbogárnak, még kemény az ácscincérnek, ilyenben az acscincér lárva legfeljebb a mélyebb, puhább részben élhet. Amikor romlik, gyengül a fa állománya, nagy farontó hangyák is élhetnek a tuskóban, de sosem ugyanabban a „rekeszben", mint ahonnan élő acscincér előkerült. Amikor a tuskó állománya már olyan gyenge, hogy bakanccsal „szétrúgható", legfeljebb már csak hangyákat találhatunk, ácscincért nem. A tarvágást követően 3 év után találjuk a tuskókban az első imágókat, 1-2 évvel később van a legtöbb belőlük, majd csökken az állomány, 7-8 év után az alacsonyra hagyott tuskókban már általában nem található acscincér. Az egyedszám arányos az alkalmas tuskók esetleg a több évre kinthagyott törzsek mennyiségével (a területről a vágás évében mindig elszállították a kivágott fatörzseket, esetleg csak egy-egy, régebben kidőlt fatörzs maradt viszsza). Amikor nincs tarvágás, csak a zárt erdőn belül történő fapusztulás ad lehetőséget az acscincér fennmaradására, de sokkal kisebb egyedszámmal (hacsak valamilyen természeti csapás nem okoz tömeges fakidőlést). Egy irtáson a tuskók hasonló ütemben „öregednek", de azért mégis van különbség: az acscincér által nem megtámadott tuskók vagy a kivágáskor magasabbra hagyottak sokkal lassabban öregszenek. Például amikor a 20-30 cm magas tuskók már maguktól szétesnek, az 1 m magasságúra hagyott törzscsonkok még teljesen kemények is lehetnek. Előfordult, hogy a tarvágáson felnevelkedő első generáció az ilyen magasabbra hagyott tuskókba petézett vissza, s a tarvágást követő 7-10. évben sikerült bennük ácscincért találni.