Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 17. (Zirc, 1998)

SZINETÁR CSABA - GUITPRECHT GÁBOR: A Pardosa maisa Hippa & Mannila, 1982 előkerülése Magyarországon (Araneae, Lycosidae)

70 I i 60 50 40 30 20 10 o I • ii-l IL, 11 u L, 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 Hónap/Month I I hímek / males | ] nőstények / females 6. ábra: A Pardosa maisa életmenete Fig 6.: Phenology of male and female Pardosa maisa Élőhely-preferencia A két talajcsapdázással vizsgált lápréten (Holt-tó, Batyk) a láprétek 3-3 különböző foltjában működött egyidejűleg 5-5 csapda. Ezek fogásai alapján a Holt-tó esetében a láprét legmagasabb, homogén foltjában volt a legnagyobb az egyedszám (a teljes minta 53%-a), a serevényfüzes foltban az egyedszám 32%-a, és a legnedvesebb magassásos, illetve nádas szegélyben csupán a teljes minta 15%-át fogtuk. A Batyki-láprét esetében fogott 31 példányból 4 a serevényfüzes foltban, 8 a kaszált mocsárréten, 19 pedig a kezeletlen zárt kékperjésben került csapdába. A fentiek alapján csupán előzetes megállapításokat tehetünk. Azaz, a faj az árnyékolásra kevéssé érzékeny. Jelen van a sűrű serevényfüzesben is. Az sem zárható ki, hogy a P. nigricepshez hasonlóan a növényzeten is aktívan mozog, így valójában nem zavarja a mintegy 50-60 cm magasságú cserjeszint. A vizsgálatban szereplő két további bakonyalji lápréten is kékperjés, illetve az Attyai-lápréten a szittyós lápréten fogtuk a példányokat. A P. maisa első finnországi, tipikus tőzeglápi lelőhelyről való előkerülése óta ismertté vált élőhelyeinek közös jellemzőjeként az alábbiakat állapíthatjuk meg. Valamennyi élőhelyre jellemző, hogy nedves talajú, magas relatív páratartalmú mikroklímával rendelkező, magas növényzeti borítás értékű, természetes vagy csak kevéssé bolygatott területek. E feltételek számos konkrét növénytársulásban adottak lehetnek, melyek közül az eddigi adatokból láthatólag lápok, láp- és mocsárrétek különböző típusai mellett a szikes mocsárrétek és a nedves kaszálók is szerepelnek. Eddigi hazai ismereteink egyértelműen mutatják, hogy a faj fokozott preferenciát mutat a KözépDunántúl jó vízellátású kékperjés láprétjeihez. A faj elterjedésének megismerése érdekében feltétlenül érdemes az ország más területeinek, így különösen a Duna-Tisza közének célirányos vizsgálata. A jó természetességű vizsgált dunántúli lelőhelyek már eddig is jól ismert (elsősorban botanikai vonatkozású) reliktumőrző szerepe alapján felmerülhet, hogy a P. maisa esetleg ténylegesen csak a Dunántúlon él, bár a hivatkozott Fertő-tó melléki szikeseken végzett ausztriai vizsgálatok alapján valószínűsíthető, hogy az Alföldön is előfordul. 1