Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 17. (Zirc, 1998)

BAUER NORBERT - KENYERES ZOLTÁN - MÉSZÁROS ANDRÁS: A berhidai Koldustelek löszvölgyének flórája és vegetációja (Veszprém megye)

A jelen közleményben bemutatott terület az Eupannonicum Fraematricum-nak (VARGA 1995, RÁcz 1998) nevezett részén (annak is az ÉNy-i peremén), a vertikális zonációt tekintve pedig a kollin és a szubmontán zóna határán (RÁcz 1998) helyezkedik el. A Kárpát-medencei biogeográfiai folyamatok ismeretében elmondható, hogy a terület beleesik abba a sávba, melyen a középhegységi eredetű szubmediterrán expanzió és a déli irányból, a DunaTisza közén érkező mediterrán hatás egyaránt érvényesül (VARGA 1995). Az e sávban található, fennmaradt löszgyepek dunántúli állományai szoros területi kapcsolatban állnak a középhegység dombsági övezetével ugyanúgy, mint az „ősmátrai" erdőssztyep-vegetációval. A fennmaradt löszgyep-izolátumok nagy része már túl kicsi kiterjedésű ahhoz, hogy nagyobb térigényű állatcsoportok fajgazdag együtteseit őrizhessék meg, így a lepkefaunák már többnyire nagy vándorlóképességű, kultúrakövető generalistákból állnak, viszont egyenesszárnyú-közösségeik még viszonylagos fajgazdagsággal jellemezhetők (V. SÍPOS - VARGA 1998). Mindezek ismeretében a botanikai vizsgálatokkal párhuzamosan folytatott egyenesszárnyú-mintavételezés során célunk volt (1) a Koldustelek melletti völgy faunájának feltárása e taxonra nézve; (2) a felismerhető együttestípusok elkülönítése; (3) a Brachypodium rupestre dominálta gyepekben és a közeli Salvio-Festucetum-ban készített minták összehasonlítása. A szálkaperjés irtásrétfoltokból 2000-ben 14 egyenesszárnyú faj jelenlétét sikerült kimutatnunk. A mintákban legnagyobb egyedszámmal a Metrioptera bicolor (Philippi, 1830), az Euthystira brachyptera (Ocskay 1826) és a Chorthippus parallelus (Zetterstedt, 1821) fajok szerepeltek. További kimutatott taxonok: Leptophyes albovittata (Kollár, 1833), Chorthippus montanus (Charpentier, 1825), Phaneroptera falcata (Poda, 1761), Tettigonia viridissima Linnaeus, 1758, Metrioptera roeselii (Hagenbach, 1822), Stethophyma grossum (Linnaeus, 1758), Stenobothrus lineatus (Panzer, 1796), Chorthippus brunneus (Thuinberg, 1815), Chorthippus biguttulus (Linnaeus, 1758), Gryllus campestris Linnaeus, 1758. A kimutatott fajok közül szórványos előfordulású (II. gyakorisági kategória) az Euthystira brachyptera, a fajok nagy része kevésbé gyakorinak számít (III.), közönséges faj mindössze 1 fordul elő a területen (Chorthippus brunneus). A völgy Salvio-Festucetum-ábó\ a következő fajok kerültek elő: Isophya costata (9. ábra), Metrioptera bicolor, Chorthippus montanus, Chorthippus parallelus, Stenobothrus lineatus, Leptophyes albovittata, Chorthippus bmnneus, Conocephalus discolor. A löszvölgy kivételes orthopterológiai és zoológiai értéke a néhány tucat egyedre becsülhető Isophya costata Brunner von Wattenwyl, 1878 populáció jelenléte. A Közép-Európában diszjunkt elterjedésű posztglaciális reliktumfaj a Kárpát-medencében szubendemikus, pannon faunaelem. A kétszikű növényeket fogyasztó, viszonylag polifág faj (NAGY - SZÖVÉNYI 1999) a chortobiont (gyeplakó) életforma-típusú egyenesszárnyú-fajok közé tartozik. SZÖVÉNYI (2000) megállapította, hogy a magyar tarsza egyedei alkonyatkor és este a legaktívabbak, példányaik pedig többnyire árnyékban, 40-60 cm-es magasságban, 90%-ban kétszikű növényen tartózkodnak. A faj klasszikus előfordulásai a Magyar-Középhegység zavartalan, dús sztyeprétjeiről, illetve alföldi löszgyepjeiből származnak (Kism \i ni k 1997). NAGY - SZÖVÉNYI (1999) változatos növényzetű, mezofil gyepek, így löszpusztagyepek lakójaként ír róla, melynél vonzódás figyelhető meg a Filipendula vulgaris, a Galium verum és a Thalictrum sp., valamint különböző pillangós virágú (Vicia, Lathyrus) növények zárt foltjaihoz. Az I. costata természetvédelmi jelentőségéről elmondható, hogy hazai relatív gyakorisági mutatója alapján a ritka (I. kategóriás) fajok közé sorolják (RÁcz 1998). Fenológiai sajátosságaiból fakadóan lárvái már egészen korán (március táján) jelen vannak élőhelyük növényzetében, így a korai avartüzek és a korai kaszálás erős veszélyeztető tényező rájuk nézve (NAGY in KELEMEN 1997). A nagyon gyenge mobilitási képességek (csökevényes