Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 16. (Zirc, 1997)
GALÁCZ ANDRÁS: Mélységek és sekélyességek. A dunántúli-középhegységi jura kutatásának 125 éve
HAAS János néhány év múlva visszatért a jura fáciesek kérdésköréhez. A Sümeg-környéki jura képződmények tárgyalásakor (HAAS et al. 1984), a radiolarit keletkezési környezetét elemezve áttekinti a korábbi véleményeket, és újabb külföldi vizsgálati eredményeket is említ. Bár nem elemzi részletesen, de az idézett cikkek egy része a radiolarit CaC0 3-kompenzációs szint alatti képződését továbbra is elfogadottnak tartja (pl. BOSELLINIWINTERER 1975). HALLAM is módosított korábbi álláspontján. Ekkor megjelent könyvében (HALLAM 1975) hosszasan tárgyalja a mediterrán jura pelágikus fáciesek genetikáját, a javasolt értelmezéseket, majd BERNOULLI-JENKYNS (1974) modelljét fogadja el, amiben a radiolarit keletkezése a karbonát-kompenzációs mélység alatti zónába, 700-800 méteres vízmélységbe kerül. 197l-es, az említett magyar szerzőktől oly nagyra értékelt cikkét HALLAM itt már nem is idézi! A karbonát-kompenzációs mélységgel foglalkozó irodalom ugyanis ebben az időben sem utalt a mezozoós radiolaritok egyértelmű sekélyvízi keletkezésére. 1975-ben például VAN ANDEL összegezte a világóceánok kalcitkompenzációs szintjének mezozoós-kainozoós alakulását. Felső-jurában-alsó-krétában kezdődő görbéi 3,5-4 kilométeres mélységből indulnak. Természetesen más vélemények is voltak, ám korántsem állítható, hogy az ezer méter körüli vízmélységet javaslók nézetei már akkor is elavultak, vagy egyszerűen hibásak lettek volna. Ami BERNOULLI-JENKYNS 1974-es modelljét illeti, ezt HAAS számára elfogadhatónak mondja, „azzal a lényeges, de nem alapvető különbséggel, hogy az egyes blokkok tengerszint fölé emelkedését is" valószínűsíti (HAAS, U.O., p. 55). Márpedig ez a különbség nemcsak lényeges, de alapvető is. Hiszen ebből következik a középhegységi jura üledékgyűjtőről megfogalmazott általános mondata: „A sümegi tapasztalatok alapján úgy gondoljuk, hogy a dunántúli-középhegységi liász kifejlődések alapján feltételezett szigettenger jelleg ... legalábbis ezen a helyen a doggerben is fennmaradt" (p. 54). CSÁSZÁR Géza kréta képződményekre koncentráló kutatásai mellett terepi vizsgálatai kapcsán szintén nyilatkozott a középhegységi jura kőzetek főbb értelmezési kérdéseiről. A 20 000-es térképsorozathoz készült magyarázók közül kétségkívül legszínvonalasabb, Borzavár környékéről összeállított kötetben (CSÁSZÁR 1984) a terület liász szigettenger jellegéről ír, ami - véleménye szerint - egyes területeken a doggerben is fennmaradt, sőt szerinte (p. 113): „a kimmeridgei emelet idején a lap területén kívül is (Eperkés-hegy) még mindig volt a tenger szintje fölé emelkedő terület, amit csak a titon tenger öntött el". Ezek a megállapítások abból fakadtak, hogy CSÁSZÁR G. is szárazrakerüléssel magyarázta a nagyobb üledékhézagokat, és transzgresszióval kapcsolatos abráziós törmelékeknek tekintette a pelágikus mészkövekben megjelenő breccsákat. Visszatérve a középhegységi jura tenger mélységének kérdésére, érdemes leszögezni, hogy a viták valószínűleg egy alapvető félreértésből fakadtak. A jura fácieseket új módon értékelők számára a karbonát-kompenzációs szintek mélysége nem azért volt fontos, hogy az egykori tengermélységet méterben meghatározzák, hanem azért, hogy értelmezzék a középső-jura során aszinkron bekövetkező mészkő/radiolarit fáciesváltást (lásd GÉCZY 1967). E váltás különböző idejűsége ugyanis az egyes, szinszediment törések révén különböző üledékképződési mélységekbe jutott területek kialakulásával magyarázható (lásd GALÁCZ 1984). Nem igazán lényeges tehát, hogy a jurában milyen mélyen helyezkedtek el a karbonát-oldódási szintek, bár például JENKYNS-WINTERER 1982-ben erről így ír (p. 366): „We may assume, therefore, that the palaeodepth of many Mesozoic radiolarian cherts lay in the region of 3 - 3.5 km", illetve imígyen: „It seems, ... that we are required to explain a Jurassic CCD at or above 3,5 km" (u.o.).
