Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

KENYERES ZOLTÁN - BAUER NORBERT: Egyenesszárnyú (Orthopteroidea: Saltatoria) kutatás a Balaton-felvidéken

A lejtősztyeprétek lényegében hasonló egyenesszárnyú együttesnek adnak otthont, finomabb különbségeik nem tekinthetők feltártnak. A Cleistogeno-Festucetum rupicolae társulás különböző szubasszociációiban főleg thamnobiont (Platycleis affinis) és chortobiont fajokból (Stenobothrus lineatus, Stenobothrus nigromaculatus, Chrysochraon dispar, Euthystira brachyptera) álló faunát találtunk. A társulás nyíltabb állományai lehetővé teszik a geo-chortobiont Callipatmus italicus megjelenését. RÁcz (1998b) sztyeptársulásokra jellemzőnek írja le az alábbi fajkombinációt: Stenobothrus crassipes-Euthystira brachyptera-Stenobothrus lineatus-Chorthippus apricarius-Isophya krausii (RÁCZ 1998a). A tárgyalt növénytársulásokban élnek ritkábban előkerülő fajok, melyek közül kiemelkedik a csökevényes szárnyú Paracaloptenus caloptenoides. A faj törmelékes talajú, melegszáraz élőhelyeken fordul elő. Egyetlen erősebb népessége az Aggteleki-karszt fennsíkjain, rövid füvű, váztalajú gyepekben maradt meg (VARGA in BORHIDI-SÁNTA 1999). Szigetszerű, kis populációja él a Szent György-hegyen (RÁcz 1979). Ez a xeromontán faj meglehetősen érzékeny az élőhely zavarására, ezért jól indikálja az antropogén hatásokat. Sztyeplejtők gyakori, melegkedvelő faja - bár az egyenesszárnyúakkal csak távolabbi rokonságban van a Mantis religiosa. Az utóbbi száraz, meleg évek terjedését idézték elő. Görgeteg pionír növényzet (14) Többnyire meredek, természetes és mesterséges törmeléklejtőkön, kőrakásokon rövid idő alatt kialakuló fajszegény (4-10 faj) közösségek. Strukturálisan a nyílt sziklagyepekhez állnak legközelebb. Mészkövön a Grimmio-Sedetum albi-sexangularis, bazalton a Geranio rotundifolio-Sedetum albi cönózis jellegzetes. A nagy, nyílt alapkőzet-felszínekkel jellemezhető, gyér növényzetű habitatok (felhagyott homok- és kőbányák, törmeléklejtők) az ilyen élőhelyet preferáló fajok (Oedaelus decorus, Oedipoda coerulescens, Sphingonotus coerulans) kis egyedszámú közösségeinek adhatnak otthont. E fajok növényzetfüggése - ami a fajösszetételt illeti - minimális lehet, hiszen meglehetősen különböző élőhelyeken (homokbánya, nyílt törmeléklejtő stb.) egyaránt találkozhatunk velük, bár eltérő dominanciával. Zavart, illetve kialakulóban lévő gyeptípusok A Balaton-felvidéken általánosan elterjedt élőhelytípusok tartoznak ide. Egyenesszárnyú fajok megtelepedése szempontjából talán a legjelentősebbek a nagy területeken jellemző, néhány évtizede felhagyott szőlők, gyümölcsösök (012). A rövid ideje felhagyott, még különböző gyomtársulások (Ambrosio-Artemisietum, Amarantho-Chenopodietum, Echio-Melilotetum stb.) uralta gyepek zoocönológiai összetétele csak kevéssé ismert. A több mint 100 éve pusztító filoxérajárvány idején megsemmisült szőlők egy részén - főként egyes hegytetők közelében - nem történt új telepítés. Az ilyen területek természetes szukcessziója mára karsztbokorerdők (CotinoQuercetum), mészkedvelő tölgyesek (Vicio sparsiflorae-Quercetum) kialakulásához vezetett. Az egyenesszárnyúak szempontjából tehát a néhány évtizede felhagyott szőlők sorolhatók még a legjelentősebb potenciális élőhelyekhez. E helyeken főként - alapkőzettől, kitettségtől függően - különböző típusú sztyeprétek szukcessziós stádiumai követik egymást. A cönológiai szukceszszió előrehaladtával a fajgazdagság, az évelő geophyta, therophyta taxonok részaránya, az összborítás növekszik, majd az uralkodó pázsitfűfajok térnyerésével a gyeptípusra jellemző strukturális felépítés is lassan kialakul. E folyamatban feltehetően a Saltatoria-közösség összetétele is változik, de minden bizonnyal kevesebb szukcessziós lépcsőfok különíthető el. A gyomtársulások egyenesszárnyú közösségeiről kevés információ áll rendelkezésünkre. A nagy mennyiségű, vegyes táplálék kitűnő életfeltételeket biztosít a különösebb igénye-