Bauer Norbert (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 15. (Zirc, 1996)

SZINETÁR CSABA - MILTÉNYI ATTILA: Adatok a Ság-hegy pókfaunájának ismeretéhez

másik Alopecosa faj, az A. trabalis relatív nagy példányszámú előkerülése is. Melegkedvelő, dombvidékeinkre jellemző faj, mely az A. sulzeri-hez hasonlóan csak mérsékelt bolygatást képes elviselni (BUCHAR 1992). A Sághegyen fogott tíz példányból kilenc a bokorerdőben, és egy további a hasonló kitettségű törmeléklejtőn került elő a kráterben. Mindkét faj esetében várható, hogy az élőhely-rekonstrukciós munkák nyomán a déli expozíciója bokorerdőfoltokban megtelepednek. A hegy gyakoribb fajai közül itt érdemes megemlíteni a Gnaphosa modestiorA is, mely a bokorerdőben, valamint az A trabalis-hoz hasonlóan az „A" törmeléklejtőn fordult elő. Az ugrópókok leggyakoribbnak bizonyult faja a Phlegra festiva, a déli kitettségű lelőhelyeken („A", „C" és „E") került elő, ezek közül is legnagyobb egyedszámban szintén a bokorerdőből. Külön érdemes szólni a hegy északi, illetve északnyugati oldalát összefüggő sávként borító molyhos tölgyesről. Az erdő talajfaunája egyértelmű különbségeket mutat a bokorerdőhöz, illetve a hegy vizsgált törmeléklejtőihez viszonyítva. Ez egyrészt megmutatkozik a Pardosa alacris, mint erdőlakó faj tömegessé válásában, valamint az avarszint jellegzetes, kisméretű hálószövő fajainak, néhány vitorláspóknak relatív magas egyedszámában (Ceratinella brevis, Lepthyphantes flavipes). Mindkét faj kizárólag itt, tehát az „F" biotópban került elő. Ennek az erdőnek az alaposabb vizsgálata a későbbiekben indokolt lehet, viszonylag tekintélyes kiterjedése ezt lehetővé is teszi. A törmeléklejtők talajfaunája 2. Mennyiben jelzi a talajfauna a mesterséges kráter másodlagos élőhelyeinek változatosságát és bolygatottságát? A vizsgált élőhelyek közül négyet a bányászat eredményeként feltárt kráter másodlagos törmeléklejtőin jelöltünk ki. Ezeken a helyeken a hagyományos talajcsapdák nem alkalmazhatók, ezért a fentebb leírt „porondos" csapdákat használtuk. A fogások faj- és egyedszám tekintetében egyaránt elmaradtak az eredetinek tekinthető erdősült foltokon tapasztaltaktól. A kráter belsejében csaknem pontosan déli expozíciójú ,,A' törmeléklejtő volt a faj- és egyedszámban leggazdagabb, s ez a hely mutatott néhány faj esetében hasonlóságot a nyugati oldal bokorerdejével. Ennek ismeretében érdemes volna megfontolni az erdősítést ezen a területen is. A törmeléklejtőkön előforduló farkaspókok közül kiemelést érdemel a Pardosa hortensis. A faj élőhelyi igényeivel kapcsolatban ismert, hogy tipikusan preferálja a másodlagos biotópokat, így például kertekben, gyümölcsösökben, szőlőültetvényekben gyakori (LOKSA 1972, BUCHAR 1992, SAMU - LÖVEI 1995, SAMU és mtsi.1996). Ugyan alacsony egyedszámmal, de mind a négy törmeléklejtőről előkerült, ugyanakkor a két természetes biotóp mintáiból hiányzott. A törmeléklejtőkön előkerült fajok között számos tipikus kőkedvelő, ún. petrofil pók szerepel (Drassodes lapidosus, Amaurobius ferox, Leptyphantes leprosus ). A vizsgálatok során előkerült fajok közül faunisztikai szempontból két fajt érdemes még kiemelni. A Zelotes aurantiacus, valamint a Zodarion rubidum esetében egyaránt csak egy korábbi publikált adattal rendelkeztünk Magyarország területéről (SAMU és mtsai 1996, TÓTH és mtsai 1996). Mindkét faj xeroterm jellegű, így előfordulásuk várható volt a Sághegy klimatikus adottságainak ismeretében. A Zodarion rubidum esetében több hazai példa is alátámasztja, hogy a másodlagosan kialakuló száraz és napos élőhelyeken jellegzetesen megtelepszik a faj. A faunisztikai vizsgálatokat érdemes volna kiterjeszteni a hegy nyugati és délnyugati oldalának füves élőhelyeire, a sziklagyepekre, valamint az 1996-ban élőhelyrekonstrukcióba vont területekre. Ezen utóbbiak esetében néhány faj célirányos gyűjtése lehet indokolt (pl. Alopecosa és Pardosa fajok).