Futó János (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 14. (Zirc, 1995)

MÁTICS RÓBERT: Adatok a gyöngybagoly (Tyto alba Scop., 1769) táplálkozásökológiájához

2. A mezei pocok aránya a táplálékban Irodalmi utalások (CHITTY 1938) arra mutatnak rá, hogy a mezei pocok gradációi többféleképpen omolhatnak össze, értve ezalatt a populációk egyedszámának változásait. A fentebb említett szerző három típust állít fel, melyek közül az elsőt ismertetem, ez ugyanis az 1989. évi gradáció megszűnését igen jól szemlélteti: „A populáció sűrűsége a tél folyamán nagymértékben lecsökken és a gradációs minimum a következő év tavaszára esik" (SCMIDT 1967). Kövessük nyomon a mezei pocok számarányának változásait a gyöngybagoly táplálékállatai közt (2. ábra). I U I i 1989 VII. VIII. IX. VI. XI. Hónapok 1990 II. I. IV. V. 2. ábra: A mezei pocok százalékos arányának alakulása a gyöngybagoly táplálékában Látható, hogy az őszi maximum, mely már júliusra kialakul, egészen novemberig egyetlen alkalommal sem süllyed 70%-os szint alá (a hat vizsgálati hónap átlaga 70,4 %). Ha azonban a januári adatot tekintjük, az már 30% alatt van. A tél folyamán tehát a populáció egyedszáma erősen lecsökkent és 1990-ben nem is tudott újra felszaporodni. A 11 hónap adatai közt mindössze két érték haladja meg az 50%-ot. Az éves átlag 35,6%. A következő tél folyamán az első időszakban enyhe emelkedés tapasztalható, de a szaporodási időszak közepén az egyedszám továbbra is kicsi, a tápláléklistán 20% alá süllyed. A most következő szaporodási időszak végére az állomány még mindig csak 50% körüli maximumot produkál. Az 1991/92-es télen a baglyok hosszú ideig nem tartózkodtak költőhelyükön, csak áprilisban érkeztek vissza.