A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)

MOLNÁR ISTVÁN: Kisemlős-faunisztikai adatok a Keleti-Bakonyból bagolyköpet-elemzések alapján

Jóval kisebb arányú előfordulásra utal a törpecickány (Sorex minutus) alacsony száma, a IV sz. gyűjtés kivételével az egy százalékot sem éri el. Élőhelyi viszonyai miatt nem tipikus zsákmányállat a közönséges vízicickány (Neomys fodiens), azonban kevés itteni adata igazolja jelenlétét mindhárom most vizsgált község környékén. Hozzá közelálló és hazai elterjedését illetően kevéssé kutatott faj a hegyvidéki vízicickány (Neomys anomalus), melynek a III. sz. gyűjtött anyagban találtam egy példányát. A szárazabb helyeket előnyben részesítő fehérfogú cickányok (Crocidura) mindkét hazai faja gyakorinak bizonyult. A mezei cickány (Crocidura leucodon) és a keleti cickány (Crocidura suaveolens) egyaránt az V és VI. sz. gyűjtött anyagban jelentkezett a legnagyobb százalékban. A két gyűjtés egyelőre nem elégséges annak eldöntésére, hogy ez a magas érték jellemző-e a területre vagy csak egy kisebb gradációt jelez. Az egerek (Muridae) közül határozási problémák miatt a három erdeiegér fajt a köpetvizsgálatok során együtt kell szerepeltetni, így a sárganyakú erdeiegér (Apodemus flavicollis), a közönséges erdeiegér (Apodemus sylvaticus) és a kislábú erdeiegér (Apodemus microps) elterjedése csak csapdázással pontosítható. Az erdeiegerek legnagyobb arányban az I. sz. anyagban fordultak elő, majdnem negyedrészét alkotva az összes gerinces zsákmánynak. Pa Apodemus nem negyedik hazai képviselője, a pirókegér (Apodemus agrárius) hiányzott az itt gyűjtött anyagokból, legközelebbi ismert előfordulása Nyalka község (RÉKASI 1993). A törpeegér (Micromys minutus) előfordulási aránya a két százalékot csak a II. sz. gyűjtésben lépte túl, ez nagyon alacsony számú jelenlétre utal. Más, a Bakony magasabb részén (Zirc) gyűjtött nagy mennyiségű erdei fülesbaglyoktól (Asio otus) származó anyagban is csak egy-két százalékban volt jelen e faj. Szinte kozmopolita faj a házi egér (Mus musculus), valamint a nyílt területeken élő s az utóbbi kutatások alapján önálló fajnak tekintett güzüegér (Mus spicilegus). Köpetekből nem választhatók külön, ezért az adatokban együtt kerültek ismertetésre. Legnagyobb arányban a VII. sz. gyűjtésből határoztam őket, itt a hat százalékot is meghaladták. A vándorpatkány (Rattus norvégiens) testmérete miatt ritkán esik a gyöngybagoly áldozatául, itt a VII. sz. gyűjtésben volt két példány. AII. és III. sz. gyűjtés egy-egy patkánymaradványa az agykoponya roncsoltsága és a fogsorhosszok fedése miatt nem volt fajra meghatározható. A pocokfélék (Microtinae) aránya valamennyi gyűjtött anyagban meghaladta az ötven százalékot, ez valamivel magasabb az általam tapasztalt dunántúli értékeknél (3. táblázat). Domináns fajnak a mezei pocok (Microtus arvalis) bizonyult, a II. sz. gyűjtésben kiemelkedően magas arányt, több mint 70 százalékot mutatva. A földi pocok (Pitymys subterraneus) az országban sokfelé megtalálható, az V és VI. sz. gyűjtés kivételével itt is mindenhol előfordult. Nagyesztergári hiánya elgondolkodtató. A több mint 900, innét határozott zsákmányállat között egyetlen földi pockot sem sikerült találni, holott az évek óta Zircen telelő erdei fülesbagoly (Asio otus) téli táplálékából rendszeresen és nagyobb arányban kimutatható. A két táplálkozási terület átfedi egymást! Érdekes, hogy szintén Nagyesztergárról gyűjtve határoztam egy kisebb erdei fülesbagolyanyagot és a negyven zsákmányállat között abban sem volt földi pocok. A vízi pocok (Arvicola terrestris) a nagyobb termetű rágcsálók közé sorolható, ezért a patkányokhoz hasonlóan elvétve tartalmazzák bagolyköpetek. Itt az I. sz. gyűjtésből került elő két egyede. Az erdei pocok (Clethrionomys glareolus) nevének megfelelően valóban a fásszárúakkal fedett területek lakója, ezért nem túl gyakori jelenléte a gyöngybagoly köpeteiben. Itteni aránya csak az I. sz. gyűjtött anyagban haladta meg az egy százalékot.