A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)

VERESS MÁRTON - PONGRÁCZ IMRE - BEREZNAI CSABA: Néhány bakonyi hegy hajdani elborítottsági viszonyainak vizsgálata

Minél nagyobb vízvezető képességű valamely kőzet, a ráhullott csapadéknak annál nagyobb hányada szivárog el (mészkőterületeken pl. a csapadékvíz 70%-a is beszivároghat) és annál kisebb része folyik le a felszínen. Ennek következménye a közismert tény, hogy a karbonátos (elsősorban mészkő) kőzetből felépült területek völgyhálózata szegényes vagy teljesen hiányzik. Továbbá az is, hogy így a felszíni lepusztulás olyan kismértékű, hogy az ilyen területek környékük fölé magasodnak akár anélkül is, hogy ebben tektonikus okok szerepet játszanának. A karsztgeomorfológia a karsztoknak e sajátságos fejlődését és az így előállott formakincset (illetve bizonyos formák hiányát) már régóta alapvető tényként kezeli a karsztok kutatásában. Ennek alátámasztására említhetjük CHOLNOKY (1944), BULLA (1954), LÁNG (1955, 1958) munkáit. Ezen alapvető sajátosság figyelembevételével osztályozta JAKUCS (1971) a karsztokat. Elkülönít autogén karsztot, ahol a karszt a nem karsztos térszínről nem kap vizet (környezete fölé magasodik) és allogén karsztot, ahol a karszt nem karsztos környezetéből vízfolyások érkeznek. A karsztok előbbi csoportjába tartozó területek morfológiáját úgynevezett karsztos formakincs (töbör, uvala) jellemzi. Számos karsztterületen azonban a fentiek ellenére mégis előfordulnak völgyek. Ennek mindig valamilyen speciális morfológiai vagy földtani oka van, amelyek az alábbiak: - A völgy korábban barlang volt. Utóbbi mennyezetének beomlásával alakult át völggyé. - A mészkőterület jelentős magassággal, igen meredek lejtővel emelkedik környéke fölé. Ezeken a helyeken szintén kialakulhatnak rövid, egyenes, nagy esésű völgyek ott, ahol tektonikai zónák mentén egyéb hatások (pl. fagyaprózódás) segítik az időszakosan lezúduló víz munkáját. - Nem karsztos térszínről vízfolyás érkezik a karsztra, amely vizének el nem szivárgó részével a mészkövön völgyet fejleszt mindaddig, amíg víznyelő nem képződik a kőzethatáron. HEVESI (1980, 1986) szerint amíg a karsztvízszint a felszín közelében helyezkedik el, a mészkőbe mélyülő völgy vízfolyásának a mélybefejeződése (a víznyelővel) nem megy végbe. Mindaddig, amíg a karsztvízszint süllyedéssel a felszíntől el nem távolodik, a karszton a völgyképződés végbemehet, ha csökkentebb ütemben is (az elszivárgás miatt), hasonlóképpen, mint nem karsztos kőzetekből felépült területeken. - A karszt völgyei nem a mai földtani viszonyok mellett alakultak ki. A karsztot fedő vízzáró üledékek vízfolyásai átvágva azokat rávésődnek a mészkőre (epigenetikus völgyképződés). A rávésődés azért lehetséges, mert a völgy környékén még van fedőüledék, ahonnan a csapadékvíz a már kialakult völgybe jut. Miután a fedőüledékek innen is lepusztulnak, a völgy eróziós fejlődése vízfolyás hiányában leáll. (Kismértékű eróziós fejlődés nem zárható ki, hisz a völgybe hullott csapadék elszivárgása előtt pusztítást végez.) Ezért az olyan, környékük fölé magasodó mészkőterületeken, amelyeknek vízhálózata radiális - tehát vízfolyásokat nem kaphattak más területekről - a völgyek epigenetikus eredetűek. A Bakony hegyeinek (sasbérc) hosszú, kis esésű völgyeit ilyen epigenetikus völgyeknek tekintjük, összhangban az irodalmi adatokkal (LÁNG 1958). Ha az ilyen területek völgyeinek völgyfői között völgymentes területek fordulnak elő, akkor itt azok a fedőüledékek, amelyekben az epigenetikus völgyek képződhettek volna, nem boríthatták el a felszínt. Az ilyen térszíneken a hajdani kőzethatárt - tehát a fedőüledékek egykori elterjedésének a határát - az epigenetikus völgyek völgyfői jelölik ki (így az elborítottsági viszonyok vizsgálatánál a völgyek közül csak az epigenetikus völgyeket vettük figyelembe). A hajdani elborítottsági viszonyok vizsgálhatók vízzáróval ma már egyáltalán nem fedett, vagy olyan területen is, mely később ismételten vízzáró takarót kapott. A Bakony hegységből az előző eset illusztrálására három terület (Som-hegy, Borzás-Papod, Hajag) elborítottsági viszonyait, utóbbira a Kab-hegyet (1. ábra) mutatjuk be.