A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)
VERESS MÁRTON - PONGRÁCZ IMRE - BEREZNAI CSABA: Néhány bakonyi hegy hajdani elborítottsági viszonyainak vizsgálata
A Csatkai Kavics formáció lepusztulása után, különösen a pliocén (pannon) végi vulkanizmussal együtt, jelentős tektonikai mozgások játszódtak le a területen. Az egyes rögök emelkedésének mértékére az egykor azonos magasságban elhelyezkedő, epigenetikus völgyfők mai eltérő magasságaiból következtethetünk. (Természetesen néhány méteres különbségek származhatnak a kavicshatár egyenetlenségéből és abból is, hogy az epigenetikus völgyek nem feltétlenül hátráltak teljesen a fedetlen térszínekig. Az eltérések származhatnak továbbá mérési pontatlanságokból, illetve abból, hogy a bazalttakaró alatt az epigenetikus völgyfők kijelölése nem lehet pontos.) A Kab-hegy több törésvonal mentén feldarabolódott, egyes részei eltérő mértékben emelkedtek. A Ny-i oldal emelkedése volt a legkisebb. A 16-os jelzésű völgytől Ny-ra lévő, ÉNy-DK irányban futó töréstől a Lugos-tető K-i oldalán található, ÉK-DNy irányú törésvonalig tartó területen az epigenetikus völgyfők (a 12/A jelű kivételével) 421 m és 433 m között találhatók. A két törésvonal között az emelkedés mértéke É-ról D felé csökkent. Az É-i oldal - a 16-os völgy menti szerkezeti vonaltól K-re, a 4-es és 5-ös számmal jelzett völgy közti, DK-ÉNy irányú törésig - jóval magasabbra emelkedett. E terület É-i völgyei völgyfő-magasságainak Ny-ról K-i irányba való csökkenése, és a K-i völgyek völgyfőinek kb. azonos magasságú helyzete, e területen belül egy K-Ny-i billenést jelez úgy, hogy Ny-i irányban az emelkedés mértéke nőtt. Hasonlóképpen billent a Lugos-tető melletti 4-es és 5-ös számmal jelölt völgy közti törések által közbezárt terület is. Itt Ny-ról K-re 448 m-ről 434 m-ig csökken az epigenetikus völgyfők magassága. A Kabhegy D-i oldalán elhelyezkedő, hajdan fedetlen térszín D-i oldala kevésbé emelkedett, mint az É-i. Itt feltételezhető, hogy az egykori kavicstakaró lejtése miatt az É-i oldalon magasabban, a délin pedig alacsonyabban húzódott az elborítás határa. A többi magaslat esetében - a rendelkezésre álló kevés adat (epigenetikus völgyfők pontos magasságának hiányában) miatt - nehéz az egyes rögökön belüli billenések, egyenlőtlen mértékű emelkedések kimutatása. Másrészt az egyes hegyek területén az epigenetikus völgyfők tengerszint feletti magasság szerint való szóródása oly csekély mértékű (néhány méter), hogy többségüknél valószínűsíthető az egyenletes emelkedés. Kivételt képez a Nagy-Csonka-hegy, melynek Ny-i oldala nagyobb mértékben emelkedhetett a keletinél. Az ismertetett hegyek egymáshoz viszonyított vertikális mozgásáról elmondható, hogy a terület É-i részén, a Bocskor-hegytől a Tűzköves-hegyig fokozatosan nőtt az emelkedés mértéke. A legkisebb emelkedés a Kabhegy D-i, egykor fedetlen magaslatánál valószínűsíthető. A Nagy-Csonka-hegy kb. a Kövestáblával azonos nagyságú vertikális mozgást végzett. A törésvonalak által három részre szabdalt Kab-hegy azonos, vagy csak kissé nagyobb mértékben emelkedhetett, mint a környező rögök. Vastag bazaltkúpjának köszönhetően azonban ma jóval a környéke fölé magasodik.
