A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 13. (Zirc, 1994)

VERESS MÁRTON - PONGRÁCZ IMRE - BEREZNAI CSABA: Néhány bakonyi hegy hajdani elborítottsági viszonyainak vizsgálata

A karsztos térszínek fedettségi viszonyainak kimutatása 1. Jelenleg fedetlen térszínek hajdani elborítottsági viszonyainak kimutatása: Ahol a karbonátos kőzetekből felépített területeken völgyek fejlődtek ki, fedőüledéknek kellett lenni. Ez a fedőüledék a Bakonyban valószínűleg az oligo-miocén Csatkai Kavics formáció lehetett, amely a hegyeken még számos helyen roncsként megőrződött. Ezen kívül olyan idősebb nemkarsztos üledékeiborítást, amely a völgyek kialakulásáig megőrződhetett, nem ismerünk. A fiatalabb üledékek vagy kis kiterjedésűek, vagy vízáteresztőek, illetve nem olyan jelentős vastagságúak (pl. a lösz) ahhoz, hogy a szóban forgó nagyméretű völgyek kialakulásában szerepet játszhattak volna. Ezért hajdani fedőanyagként a Csatkai Kavics formáció anyaga jöhet számításba. Ezt a kőzetet az irodalomban gyakran kavicsként emlegetik - e hagyományos elnevezést mi is megtartjuk -, megjegyezve, hogy KORPÁS (1981) vizsgálatai szerint ezen formáció számos helyen kavicsot csak alárendelten tartalmaz. Ennek az eljárás alkalmazásánál nincs jelentősége, hiszen a finomabb szemcseméret miatt a fedőüledék vízzáró jellege csak fokozottabb. Miután a kavicstakarón képződött völgyek az emelkedő sasbérceken gyorsan hátráltak, a völgyfők egybeesnek a hajdani kavicstakaró elvégződésével. A kavicstakaró peremének eltolódása egyéb lepusztulás hatására nem lehet számottevő, ugyanakkor a fedetlen területekre a völgyhátrálás - miután a fedetlen karszton a csapadékvíz elszivárog - nem terjedhet át (2. ábra). A völgyfők térképi ábrázolásával, majd ezen helyek összekötésével megszerkeszthető a kavicselborítás valószínű határa. Ha ismerjük a hajdani kavicstérszín magasságát, akkor a völgyfők magasságainak figyelembevételével a tetőhelyzetű sasbércek emelkedésének a mértéke is megadható, attól az időponttól, amikor a kavicstakaró, pontosabban a vizsgált terület völgyei kialakultak. A módszer alkalmazása során figyelemmel kell lenni a kavicselborítás lejtésviszonyaira, illetve arra, hogy a sasbérc tetőszintjének alacsonyabb részeit is kavics boríthatta. Figyelembe kell venni azt is, hogy valamely sasbérc billenve is emelkedhetett. Az oligo-miocén kavicstakaróból kiálló térszínek kimutatása csak a völgyfők figyelembevételével akkor lehetséges, ha a karszt autogén. Ha allogén -, tehát a kavicsos térszín a kavicstakaróból kiálló rész felé lejt - akkor a kőzethatáron bekövetkezett karsztosodás nyomait kell keresnünk (3. és 4. ábra). Ilyen hajdani karsztosodási helyek lesznek a dagonyák. E helyeken a karsztos formák nem csak aktivitásukat veszítették el, hanem mélyedésjellegüket is feltöltődéssel, ezek fosszilizálódott víznyelők (VERESS 1991). Előfordulhat, hogy az a terület, amely jelenleg hegy, a kavicselborítás fölé nem egységesen magasodott. Alacsonyabb részeit kavicstakaró sávok borították el és csak a magasabb részek voltak kavicsmentesek. Az ilyen hegytetőkön a völgyképződés a kavicselborítási sávokban bár végbement, de nem vagy csak bizonytalanul ismerhető fel. Ennek oka lehet, hogy a keskeny kavicselborítás az átöröklődés idejére teljesen lepusztult, ezért a völgyképződés a mészkőben már a kezdeti stádiumban elakadt. Bükk-fennsíki példák alapján azonban ismeretes, hogy az átöröklődő völgy talpán a kőzethatár állandóan hátrál (HEVESI 1980). A kőzethatár hátrálása a víznyelő helyek hátrálását eredményezi. Az inaktivizálódott víznyelők HEVESI (1980, 1986) szerint víznyelő töbörré alakulnak. A folyamatot emelkedő, részben fedett hegyekre a 4. ábra mutatja be.