Dr. Galambos István, Dr. Harmat Beáta (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 12. (Zirc, 1993)
DR. VERESS MÁRTON - FUTÓ JÁNOS - ILON GÁBOR: A tapolcafői Forrás-tó feletti forráscsoport kürtőinek előzetes vizsgálata
meghatározását azonban csak egy, a későbbiekben megvalósuló régészeti feltárástól remélhetjük! A források római kori foglalását hiteles régészeti adatokkal csak 1993-tól tudjuk igazolni, s ez az új eredmény összefüggésben van a forrásbarlangok feltárásával (ILON 1994). A barlangkutatók által megkezdett munkát figyelemmel kísérjük, illetve ennek kapcsán komolyabb figyelmet fordítunk a Forrásbarlangok környékének kutatására. Ennek során láttunk egy — Szarka Ferenc (Tapolcafő, Forrás u. 8. sz. alatti lakos) tulajdonában levő—- bronzérmet. Ez Domitianus császár (81-96) as-a, amelyet 90-9l-ben Róma városi verdéjében vertek. Kertjében jellegtelen őskori, Árpád- és középkori kerámia mellett, egy római kori jellegtelen terra sigillata töredéket is gyűjtöttünk. Telke a hajdani melegvizes forrásoktól keletre, az egykori tó keleti partján van. A templom melletti hajdani nagyobb tó (ez századunk első felének állapota szerinti leírás) és az előbbi, kisebb, keleti tó között, a '60-as években lebontott vízimalomtól északra, szigetszerű szárazulat lehetett már a római korban is. Itt a Forrás u. 2. sz. telken (Svastics Lajosné tulajdona) és az általa művelt templom melletti konyhakertben egy évszázada folyamatosan római pénzek kerülnek elő. Az első darabokat azonban csak 1993 tavaszán ajándékozta a pápai múzeumnak. (A korábbi darabok — egy állítólagos éremkincs is — külföldre vándoroltak.) Ezek Numerianus (283-284) és I. Constantinus (330-335) kisbronzai (Isz. a Pápai Múzeumban 93.2.1-2.) (2. ábra). Ezek az adatok a források és az ember viszonylatában az alábbiakat jelentik: !. a források foglalása már az őskorban (a kerámiatöredék jellege alapján valószínűleg bronz- vagy vaskor) megtörtént, 2. a római foglalás az I. század utolsó évtizedére befejeződött, 3. a szláv helynévadás, majd az írott forrásokból ismert adatok a folyamatos középkori jelenlétet bizonyítják napjainkig. A barlangkutatók bontási munkája során régészeti leletek kerültek eló'a forrásbarlangokból is. Ezek zöme cserépedény- és üvegtöredék az Árpád-kortól az újkorig. Tetemes részüket igencsak elkoptatta a víz mozgása, így kormeghatározásra alkalmatlanok. Érdekesebb tárgy egy erősen megviselt állapotú kovácsoltvas (végei a használattól deformálódtak) — feltételezéseink szerint — kőíéjtő/kó'faragó nagyoló kalapács vagy csákány (2. ábra). Miután a mesterség szerszámkészlete évszázadokon keresztül alig változott (NAGY 1964), különösen a fenti történeti időszakok régészetileg is igazolható emberi jelenléte miatt — ad abszurdum — a kora vaskortól az újkorig terjedő évszázadok bármelyikéből származhat! Előkerülése a források kürtőjének tágítására, avagy a parton történő építkezésre egyaránt utalhat. Az írásunk elején említett kőfalakat tehát akár a római, de a középkorban is építhették, s talán ezen munkálatokkal hozható összefüggésbe ez a vaseszköz is. Az sem zárható azonban ki, hogy az 1898-ban épített Pápa városi forrásfoglaló építmény kialakításakor került a vaseszköz erre a helyre. Földtani viszonyok Az Északi-Bakony északnyugati nyúlványait alkotó — Pápai-Bakonynak is nevezett — vidék lábánál Tapolcafő község belterületén, 175 m tengerszint feletti magasságban fakadtak az egykori óriásforrások. A forráscsoport sajátos hidrogeológiai viszonyainak megértéséhez ismernünk kell a tágabb környék földtani felépítését is, amelynek legteljesebb leírását a húszezres ugodi térképlap magyarázójában (BIHARI 1981) találjuk. Eszerint Tapolcafő területén csak egy néhány száz méter átmérőjű foltban bukkan felszínre a felsőkréta hippuriteszes mészkő (Ugodi Mészkő Formáció), körülötte mindenütt alsópannon agyagos rétegek települnek.
