Dr. Galambos István (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 11. (Zirc, 1992)

DR. GALAMBOS ISTVÁN: A Barbula s. l. nemzetség magyarországi fajainak revíziója

7. ábra: Barbula unguiculata Hedw. a: levelek 23x; b: érkeresztmetszet a levélközépen 350x; c-d: levélcsúcs 275x; e: tok 7x; f: levélközép sejtjei 500x; g: levélalapi sejtek 350x; h: szárcsúcs nedvesen lOx; i: szárcsúcs szárazon lOx; (a-b, f-g: Saito 1975; c-e, h-i: Demaret-Castagne 1964) stereid csoport figyelhető meg, melyek közül a ventralis gyengébben fejlett. Az érfelszín papillás. Levélsejtjei négyzetesek, sűrűn C alakú papillákkal, 7-10 x 8-12 um-esek. Alapi sejtek megnyúltak, simák ± hyalinosak. Levélhónalji szőrök végig hyalinosak, 7-8 sejttel. Természetes körülmények között gemma ismeretlen. Agar táptalajon vagy nedvesített perliten tenyészve alapi rhizoidjain barna vagy zöld, 20-30 Um-es, elliptikus, egysejtű gemmákat fejleszt (ZANDER 1979). Rhizoidjain gemmát utánzó duzzanatot ritkán megfigyelhetünk (BP 105 605), melyek nem valódi gemmák, keletkezésük oka ismeretlen. Kétlaki. Perichaetium levelek a szárlevelekhez hasonlók, kihegyezettek. Toknyél 0,7-1,5 cm, jobbra csavarodó. Tokja hengeres, 1,5-2,5 mm hosszú. Phaneropor stomái — számuk 10-14 — a tok alapján helyezkednek el. Fedője csőrös, 0,9-1,3 mm hosszú. Süvegje a tok 1/3-át fedi. Peristomium-fogak hosszúak (1 mm-ig), balra csavarodok. Spóráik 9-12 p.m átmérőjűek, finoman szemcsések. Tokot télen, kora tavasszal fejleszt (7. ábra). Elterjedés: kozmopolita faj. Európa, Észak-Afrika, Ázsia, Ausztrália, Észak- és Közép-Amerika. Ökológiája: Száraz meleg talajokon (homok, agyag, lösz) élő növény. Bolygatott helyek csupasz talaján hamar megjelenő pionír faj. Megjegyzések: Legközönségesebb Barbula fajunk. A félrehatározott minták száma alacsony, 6 %. Ezek 78 %-a a Barbula convoluta-val való összetévesztésből adódik. A B. unguiculata levélere legalább a csúcsban végződő, szemben a Barbula convoluta-val, melynek ere a csúcs előtt végződik, s a csúcsot levélsejtek alkotják. Utóbbi fajra jellemző még a rhizoidális gemmák megléte is.