Dr. Galambos István (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 11. (Zirc, 1992)
FUTÓ JÁNOS: Adatok a szentgáli Kő-lik-barlang fejlődéstörténetéhez
Kitöltés A barlangban végzett feltáró munka folyamatosan szolgáltat adatokat a kitöltő üledékekről. A feltárás előtt ismert üreg alját és a Régész-járatot szinte teljesen kitöltötte a felszínről behullott 1-20 cm-es, szögletes, osztályozatlan és kötőanyag nélküli dolomittörmelék. Ebből nagy mennyiségű régészeti lelet (cserépedények, érem, emberi és állati csontok) került elő; a bronzkortól a rómaiakon át a középkorig terjedő időszakot átfogva (ILON 1991). Helyenként e régészeti leleteket és a laza kőzettörmeléket is összecementálta, illetve bekérgezte a mennyezetről lecsorgó meszes víz. A Régész-járat E-i alsó végén fekvő vörösbarna agyagot 5-10 cm vastag kalcitkéreg borítja. A barlang egyes szakaszain vékony, maximum 5 cm hosszú sztalaktitok függnek, a falakat néhol cseppkőlefolyások kérgezik. A Nagy-terem és oldalágai viszonylag jelentős mennyiségű heliktitet tartalmaznak; ezek mindössze néhány centiméteresek, de megjelenésük nagyon változatos (színes tábla a kötet végén: 2. kép). A barlang álfenékszintjeit könnyen bontható vörösbarna, kőzetlisztes agyagba ágyazott, apró szemű (0,5-1 cm), kissé kerekített dolomittörmelék alkotja. Ez a kitöltés a Régész-járat legalsó szintjén, a tiszta dolomittörmelék alatt települ, valamint a Nagy-terem és az innen nyíló járatok alján, illetve ettől lefelé különböző szinteken jelentkezik. A kitöltés legérdekesebb üledéke a mm-es finomrétegekből álló barlangi laminit. Egykor valószínűleg a barlang nagy részét kitöltötte, ezt bizonyítják a falakra cementálódott „taplószenT', átkalcitosodott maradványai. Makroszkóposán eddig két típusát sikerült elkülöníteni: a barlang felső részén vörösbarna, az Alsó-terem alján - a jelenleg ismert legmélyebb ponton - szürkéssárga, zöldessárga színűt. Szabad szemmel 1 cm-nyi összleten belül mintegy 8-12 finomréteget lehet azonosítani. Ez az üledéktípus nagyon hasonlít a Hárskúti-fennsík karsztos mélyedéseiben korábban talált laminitre (FUTÓ 1980, VERESS-FUTÓ-HÁMOS 1987). A Nagy-terem alatti egyik járatban a laminit diszkordáns települését sikerült megfigyelni a dolomittörmelékes agyagon. Fejlődéstörténet A barlang kialakulásának pontos meghatározása még további vizsgálatokat igényel, de egy vázlatos fejlődéstörténetet már most valószínűsíthetünk (4. ábra). Az üregképződés egy tektonikus repedésrendszerben a leszivárgó és a felfelé áramló karsztvizek keveredési zónájában (VERESS 1981) kezdődött. Feltehetően az egykori felszálló források vizéből kivált kalcitrétegeket találtuk meg a Mecsek-hegy tetején, 420 m tszf.-i magasságban. A mai Séd vízrendszerének hátravágódásával kezdődött meg a Szentgáli-medence laza, törmelékes üledékeinek kitakarítódása, de ez a folyamat a mai 380 m-es szintnek megfelelő magasságban hosszabb időre leállt. A felszíni lepusztulás nem kímélte a Mecsek-hegy lejtőit sem, így az addig zárt barlangjáratok egy része felnyílva kapcsolatba került a külvilággal (VERESS 1981). A karsztvíz egykori nívója néhány 10 m-rel az említett 380-as szint alatt húzódott. A déli irányból érkező völgy hajdani vízfolyása árvíz idején elöntötte a járatokat, és - a felszínközeli karsztvízszint miatt visszaduzzadva - rendszeresen lerakta finomszemű hordalékát. Az így létrejött laminites összlet vastagsága alapján úgy becsüljük, hogy ez az állapot több ezer éven át tarthatott, miközben a ma ismert üregek nagy része teljesen feltöltődött üledékkel. Ezt a viszonylag csapadékos időszakot egy szárazabb éghajlati szakasz váltotta fel. A felszínről beszivárgó kevés víz azonban ahhoz elegendő volt, hogy egyes helyeken kalcittal kristályosítsa át a korábban lerakódott laza üledékeket. A terület emelkedése következtében lejjebb szálló karsztvízszint és az újra csapadékosabbá váló éghajlat együttesen azt eredményezte, hogy a barlangba újra beömlő nagyobb vizek erodálták, és a mélyebb szintek ma még ismeretlen járataiba szállították a laminites összlet nagy részét. Egy újabb - felszínről származó - üledékszállítással dolomittörmelékes vörösbarna agyag rakódott le az üregekben. Ezt követően a terület erőteljesebben emelkedni kezdett, így napjainkra a felerősödő erózió mindössze néhány m vastag laza törmelékes takarót hagyott hátra a Szentgáli-medencében, illetve lepusztította a Mecsek-hegy oldalát és ezzel együtt a
