Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 10. (Zirc, 1991)

SZVEZSÉNYI LÁSZLÓ: Megemlékezés dr. Tapfer Dezsőről

1951-ben a diploma megszerzése után a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Közegészségtani és Járványtani Intézetében kezdte meg munkáját, mint egyetemi oktató és kutató, s 62 éves korában bekövetkezett haláláig ott dolgozott. 1961-ben „summa cum laude" minó'sítéssel doktorált. Tudományos munkássága és érdeklődése rendkívül széleskörű volt. Állandóan képezte magát, izotóp tanfolyamot, nukleáris műszer tanfolyamot, gombaszakértői tanfolyamot, trópusi betegségek gyógyítása tanfolyamot, stb. végzett. De legkedvesebb témája és érdeklődési köre élete végéig a madarak életének tanulmányozása maradt. Szívesen foglalkozott az énekes madarak megfigyelésével, a gólyák költésbiológiájának tanulmányozásai is, de a legjobban mindenkor a ragadozó madarak érdekelték. Ezek fészkelésének, elterjedésének és vonulásának vizsgálata és e megfigyeléseiről közzétett publikációja a ragadozómadarak európaszerte ismert specialistájává avatta. Fiatalabb korában kezdetleges fotófelszerelésével igen nagy lelkesedéssel fényképezte is a madarakat. A fotózást később is folytatta, de utolsó éveiben látásának romlása miatt felhagyott vele. Valószínű, hogy hazánkban ő készítette az első színes felvételeket a fészkéhez érkező parlagi sasról az 1960-as években a Vértesben. Itteni megfigyeléseiről színes fotókkal illusztrált cikkében számolt be a „Der Falke" című NDK-ban megjelent szaklapban, melynek révén az NDK ornitológusai között ismertté vált. Elsősorban német és finn ornitológusokkal széleskörű levelezésben állt, akik többször személyesen is felkeresték Budapesten az Irinyi József utcai kis lakásán, ahol hosszabb-rövidebb időt töltöttek. De nemcsak külföldi, hanem hazai madarászok számára is többször felajánlotta kis lakását, amelyhez tekintélyes szakkönyvtár is tartozott. Többször emlegette, hogy annyi külföldi meghívást kapott, aminek akkor sem tudna eleget tenni, ha kétszer annyi ideig élhetne, mint amennyit a sors kiszab reá. Mindenkinek messziről előre köszönt, lehetett az egyszerű falusi ember, diák vagy kolléga. Aki csak ismerte, mindenki nagyon szerette. Jól ismerte a Vértest is. Még két évtized elmúltával is pontosan emlékezett az egykori parlagi sas és kerecsen fészkelőhelyekre, amit közösen felkerestünk. A Gerecsében, a Pilisben és az Északi-Középhelységben is otthonosan mozgott. Tán nem is akad hazánknak olyan tájegysége, ahol ne járt volna. Szívesen kutatta a balatonleilei halastavak madárvilágát és általában a Balaton környékét is. A szíve legjobban mégis ahhoz a tájhoz húzott, ahol gyermekéveit töltötte, amit szülőföldjének tekintett, Bodajkhoz, a Keleti-Bakony hoz és a Sárréthez. A Keleti-Bakony madárvilágát szinte már diákkorától tanulmányozta. Jól ismerte a kerecsen fészkelőhelyeit Barok-völgyben, amelyek már a 70-es évek közepére megszűntek. Ottani kutatásairól ,,A Keleti-Bakony madárvilága" című monográfiában számolt be, amely a Bakonyi Múzeum gondozásában jelent meg. „A Bakony természeti képe" program munkájában mint Bakony-kutató ornitológus, annak megalakulásától kezdve részt vett. Szinte majdnem mindegyik Bakony-kutató Ankéton érdekes előadásokban számolt be megfigyeléseinek eredményeiről. Bakonyi megfigyeléseiről szóló tudományos munkái kezdetben a Veszprém Megyei Múzeumok Közleményeiben, majd a Folia Musei Historico-naturalis Bakonyiensis-ben jelentek meg. A 70-es években megfigyeléseit kiterjesztette a Balaton-felvidékre, aminek madárvilágáról dr. Keve Andrással közösen írt egy monográfiát. A 70-es évek végén és a 80-as évek elején párhuzamosan tanulmányozta a Sárrét, az Északi-Bakony és a Déli-Bakony madárvilágát. Ugyancsak a 70-es évek elejétől kezdte figyelni, hogyan hat a nukleáris légszennyezés a madárvilágra, pontosabban az érdekelte, hogy a radioaktív anyagok milyen mértékben rakódnak le a tojáshéjban, és ez hogyan befolyásolja a tojások kikelését. E témakörben elért eredményeiről több tudományos előadáson és közleményben számolt be. A 80-as évek elején feltehetően a később kifejlődött betegsége előjeleként néha cmlékezetkihagyás lépett fel nála, ami később egyre gyakoribbá vált. 1986 decemberében egy agytumor műtéten esett át, ami azonban csak átmeneti javulást eredményezett és 1989. július 24-én hirtelen fellépő szívelégtelenségben elhunyt. Rendkívül szerény, mindig segítőkész, szorgalmasan és kitartóan dolgozó személyében egy termékeny Bakony-kutatót veszített a magyar zoológia. Szvezsényi László