Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 10. (Zirc, 1991)

NÉMETH LAJOS: Adatok a Tapolcai-medence lepke (Lepidoptera) faunájához, I. (Diurna)

Lesence-, Világos-, Tapolca- és Eger-patak. A Lesence Sarvaly mellett ered, azonban jelenleg csak Lesencetomajtól D-re találunk medrében vizet. Valamikor 7 malmot volt képes meghajtani, s az országos jelentőségű lesenceistvándi lápoknak is ez volt az egyetlen éltetője. A bauxitbányászat érdekében végzett karsztvízcsökkentés végérvényesen tönkrette ezt a vízfolyást, a lápokkal együtt, melyeknek pusztulásával számos egyedülálló montán növényfajunk tűnt el végérvényesen a területről (Primula farinosa, Pinguicula alpina, stb.) A Lesencéhez hasonlóan a Világos-patak is teljesen tönkrement, ma már csak kivételes esőzések idején látható a medrében víz. E patak valamikor a Billegei-csárda zsombékosainál eredt. A Viszló-patak forrása Új- és Ódörögdpuszták közelében keresendő, s hatalmas mennyiségű bányavizet levezetve a Lesence-toroktól nem messze ömlik a Balatonba. A karsztvízkiemelés megszűnésével valószínűleg e patakunk is hamarosan elapad. A Tapolca-patak régen a Kab-hegy és az Agár-tető közt eredt és a föld alatt haladtában több helyen is felszínre tört. Ilyen feltörés pl. Szentkút-forrás, vagy a Malom-tó. E felszínre törések közül már csak a Malom-tó számottevő, a többi szintén a vízkiemelések áldozata lett. A különféle kb. 18 C -os források a Malom-tó és a Kis -tó fenekén bukkannak elő, innét patak formájában (Tapolca-patak) továbbhaladva az 1906-ban ásott jelenlegi meder vezeti le vizüket a Balatonig. Utja során több-kisebb vízfolyást is felvesz. A tó egyik forrása hazánk legnagyobbjai közé tartozott - sajnos szintén csak múltidőben -, évi 32 millió literes vízhozammal. Az Eger-víz valaha a legbővízűbb természetes patak lehetett. Pula mellett a Kinder-tónál ered, s Badacsonytördemictől nem messze önlik a Balatonba. A Nagyvázsony-Kapolcs közötti szakasza az utóbbi években szinte teljesen elapadt, a különféle halastó duzzasztások miatt. Meg kell említeni, hogy a Balaton egykor egészen Uzsáig felnyúlott, s legutóbb 1940-ben esett meg, hogy Tapolcáig összefüggő víztükör borította a medence egy részét. Az e területen található számos tónak már csak szerény maradványait láthatjuk. Ezeknek pusztulása nagyrészt az erdőirtások nyomán bekövetkező feltöltődésekkel magyarázható (szél). A Tapolcai-medence természetes növénytakarófáról A terület növényvilága rendkívül változatos, s ez a nagyfokú variabilitás nagyrészt az előző fejezetekben tárgyalt változatos földrajzi, éghajlati és vízrajzi hatásokkal magyarázható. Tekintve, hogy a flóra igen nagy befolyást gyakorol egy terület lepkefaunájára, nem mulasztható el annak részletesebb ismertetése. A Tapolcai^nedence növényzetében erős atlanti és szubmediterrán hatások érvényesülnek. Ezek nagymértékben meghatározzák a terület extra és intrazonális stb. társulásainak felépítését, területi elhelyezkedését. A terület eredeti vegetációja főleg antropogén hatások következtében erősen degradálódott, illetve sok helyen teljesen eltűnt. Az alapsíkon úgyszólván csak néhány tölgyes illetőleg füzes társulás nevezhető eredetinek, más területeken a fás növényzetet csak telepített fajok képviselik. Kivételt jelentenek természetesen a bazalthegyek, melyeknek nehezen vágható meredéjeik, platóik még több helyen hordozzák az eredeti növényzetet. A bazalthegyekre több helyen jellemző az ún. hárs-kőris törmelékcrdő, a gyertyános-tölgyes és számos helyen az oda nem illő, betelepített erdei fenyves. Az extrazonális társulások szép képviselői a számos helyen (Badacsony, Szent György4i.) még fellelhető karsztbokorerdők. Ezek a vegetációtípusok számos ritka délszaki növénynek adnak otthont, gondolok itt pl. a Cheilanthes marantae, Orobanche hederea, Leptodon smithii stb. nevű fajokra. Tapolca környékén számos helyen megtalálhatjuk még az egykor igen kiterjedt síklápok maradványait is E terület jellemző fajai a Juncus subnodulus, Schhoenus nigricans, a ugyanitt valamikor számos igen ritka taxon is megtalálható volt (Pinguicula alpina, Primula farinosa, ritka Gentiana és Orchide fajok). A középhegységi klimazoriális erdők maradványait őrzik a bazalthegyein ken (Szent György-hegy) itt-ott fellelhető cseres-tölgyes (Quercetum-petraeae-cerris), és néhol hárssal kevert cseres-tölgyes állományok. Gyertyános-kocsánytalan tölgyes (Querco-petraeae-Carpinetum) csak a Szent György-hegy É-i árnyas meredélyein maradt fenn. Az edafikus erdők közül fontos a patatok mentén néhol megjelenő fűzligetes, nyáras ,,társulás", melyek közül az utóbbi csak mint mesterségesen telepített jöhet szóba. Ezek mindenekelőtt Raposka és Balatonerederics környékén láthatók. Extrazonális lejtős-erdőssztyeppet, illetve az ide tartozó karsztbokorerdők tipikus képviselőit Balatonederics feletti vonulatokon figyelhetjük meg. E növényzettípus lombalkotója a Quercus pubescens és a Eraxinus ornus. Többfelé feltűnik a Cotinus coggygria ősszel csodás cserjére is. Egyéb fás társulások közül figyelmet érdemel a Lesence mentén többfelé még tengődő égeres és a Tapolca környéki számos telepített erdei, illetve feketefenyves. Fátlan növényegyütteseink közül itt-ott a bazalthegyeken még találhatunk betelepítetlen szilikát-sziklagyepeket, azonban kiterjedésük igen csekély. Legfontosabb gyepaíkotója a Festuca pallcns. A Tapolca és Haláp között felbukkanó hatalmas kiterjedésű fátlan társulás besorolása (Lásd; Sűrű-haraszt, Fenyős-domb) számomra tisztázatlan, valószínűleg a mészkő4ejtőssztyepprétek valamilyen formája közé sorolható. Tavasszal hatalmas tömegben jelentkezik