Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)
DR. SZABÓ ISTVÁN: A Keszthelyi-hegység növényvilágának kutatása
jok, Tilia cordata, Carpinus betulus alkotta, kizárólag dolomit alapkőzeten előforduló reliktum társulás. A lassú növésű, korán elágazó bükkök közé és az alsó koronaszintbe déües elterjedésű, szélsőséges termőhelyekre jellemző Fraxinus ornus, Sorbus torminalis, S. aria nő fel. Ezek a cserjeszintben is megtalálhatók, melettük Berberis vulgaris, Cornus mas, Pyrus pyraster. Gyepfoltokat alkot a Festuca rupicola, gyakran faciesképző a Carex alba, glaciáüs maradványnövényei a Calamagrostis varia és a Festuca amethystina. Aljnövényzetében egyébként inkább tölgyerdei fajok uralkodnak, pl. a bükkösökben és gyertyánostölgyesekben is díszlő Galanthus nivalis, Corydalis-fajok, Hepatica nobüis, továbbá a Keszthelyi-fennsík északi peremein, Kígyóvár, Csókakő szikláin Phylhtis scolopendrinum, Polypodium vulgare, P. interjunctum. Az elegyes karszterdők talajvédelmi, vegetációtörténeti és növényföldrajzi jelentőségűek. Kis kiterjedésű foltokban találhatók Várad-főnél, Kövesárokban, Vadvízárok fölött, Rezi vára és a Púpos-hegy alatt, Csókakő és Kigyóvár szikláinál, a Kígyós-völgyben, a Bánya-hegyen, a Putri-bükkben. A Fraxinus ornus elmaradásával fokozatosan váltanak át Acer platanoides, Tilia cordata, Cerasus avium elegyes majd nudum bükkösökbe. A bükkösök (Melitti - Fagetum hungaricum SOÓ) az északi lejtők, mély völgyek hűvös, kiegyenlített klímájú, szárazságtól védett termőhelyeinek szép erdőtársulásai. Cönotaxonómiai vizsgálatuk szükséges. Lesencefalu határában - szinte jelképesen - a Bükki-kapun lépünk be a bükkös rengetegbe; Putribükk, Katonaverő.völgy, ördögárok elegyes, gyöngyvirágos és nudum bükköseibe. A hegység nyugati részén feledhetetlen látvány a rezi Bükkös- (Handa-) völgy nudum áüománya a körülötte lévő gyertyánelegyes oldalakkal, a magasabb részeken tőből elágazó vén bükkök és gyertyánok erdejével. A bükk a Balatont a Kígyós-völgyben közelíti meg legjobban. Legöregebb áüománya a Katonaverő-völgy környékén van, ületve 1985-ig a Putri-bükk volt az. Hasonlóan nagy kort ért meg Daraberdő bükköse, melyből ugyancsak kis rész maradt meg letermelés után. Gyakori az elterjedésének északi-északkeleti határát a Bakonyban elérő szubatlanti Daphne laureola (de bükkelegyes vagy anélküli gyertyános-tölgyesekben is), és az ugyancsak szubatlantikus Tamus communis (Zsiderkút, Daraberdő, mészkedvelő karszttölgyesekben is). Jeüemző fajai a Gaüum odoratum, Aegopodium podagraria, Ckcaea lutetiana, Dryopteris filix-mas, Athyrium fihx-femina, Allium ursinum, Aconitum vulparia, Büdöskút mellett Cyclamen purpurascens (Púpos-hegy alatt elegyes karszterdőkben is). A Melitti-Fagetum hungaricum SOÓ itt általában gyertyánelegyes bükkös, Ederics fölött a Doronicum orientale termőhelyén (BOROS 1954: „in Fagetis") pedig kocsánytalan tölgyben igen gazdag. A Melittis grandiflora a Keszthelyi-hegység megfelelő termőhelyein gyakori, bár inkább szálanként fordul elő. Hazánk legnagyobb és legimpozánsabb öreg bükkfája a Büdöskúti-völgyben a Hatlábú-pajtánál él (PAPP 1975). Vegetáció- (szukcesszió-) dinamikai szempontból figyelemre méltó, hogy a Putri-bükk - Katonaverővölgy közötti gerincen a bükkös közvetlenül sziklagyeppel érintkezik. A gyepben a nyüt dolomit sziklagyep és a sziklafüves lejtő fajai jellemzőek, de a Seseü leucospermum hiányzik. A bokorerdő nem tipikus, keskeny szegély alakjában jelentkezik, a Cotinus coggygria hiányzik, egyébként Quercus pubescens, Fraxinus ornus, Berberis vulgaris, Cornus mas, Juniperus communis, Rosa-fajokkal, közöttük bükk magoncokkal. A Fraxinus ornus 6-8 m-es fává nő a gerincéi északias oldalán elegyes karszterdő jellegű szegély szélén, melyben egyébként Sorbus aria van, s cserjeszintjét Cornus mas, Euonymus verrucosus alkotja. Ezután Daphne laureolás bükkös fedi a völgyet. A Castanea sativa szórványosan (Vékonycser - Fekete-hegy, Büdöskúti-erdő), vagy nagyobb állományokban fordul elő. Jól ismertek Rezi, Vállus, Nemesvita, Lesencefalu gesztenyései. Azonális társulások és exogenetikus vegetációegységek A Szentmihály-dombot a Keszthelyi-hegységtől elválasztó mocsárrét elgyomosodott, vasút- és vízműépítés miatt erősen bolygatott. Jószerint már csak az itt-ott szórványosan megpillantható Eriophorum latifolium, Ciïsium palustre, C. oleraceum, Cardamine pratensis emlékeztet a „pratum turfosum"-ra (BORBÁS 1900). Ez a terület a Balaton egykori sekély öblének befüvesedésével jött létre. A múlt században Szent Mihály hegyének templomát és temetőjét csónakkal közelítették meg. A hegység többi azonális társulásai a talajban korlátlan mennyiségben jelenlévő, a növényekre „közvetlen hatást gyakorló" (DEBRECZY 1981) vízhez kötődnek. Ilyen jellegű a hegység egyetlen, a Csetényi-patakot kísérő acsalapus társulása {Petasitetum hybridi), VáUus kiszáradt Molinietuma mellett. - Ma már nemesnyár kultúrerdő borítja. Még értékesebbnek tekinthető a Láz-hegy alatt, a Lesence-völgyben, az első kiszáradt halastó É-i szomszédságában meghúzódó éger-láperdő (Dryopteridi-Alnetum). Amint a tőzegtalaj kiszáradása közben zsugorodik, mind magasabbra kerül az égerek támasztógyökerein kialakult páfrány-társulás, a Dryopteris
