Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DR. SZABÓ ISTVÁN: A Keszthelyi-hegység növényvilágának kutatása

4. ábra: 1. A mérsékelt /T/, a szubmeridionális /SM/ és a mediterrán éghajlati övek a szub mediterrán tölgyesek zónájával / /; 2. Keszthely és Siófok klimadiagramja a Balaton-vidék növényföldrajzi tájaival /DEBRECZY 1981 után/; 3. Hazánk klimazonális /BORHIDI 1961/ és növényföldrajzi térképe /PÓCS 1981/,/II=Pannonicum, II/3 Vesprimense, II/4 Balatonicum; III=Praenoricum, III/2 Castriferreicum, III/3 Petovicum; IV=Eupannonicum, IV/1 Arrabonicum, IV/2 Colocense; V=Illyricum - Paraeillyricum, V/l Saladiense, V/2 Somogyicum, V/3 Kaposense/ lang) flóráját ítélte legtanulságosabbnak. A középhegységi rendszer jelentó's tényező volt a környező dombvidéki, síksági flóra és vegetáció fejlődésének szempontjából. „A Bakony (déli lejtői, a Balaton melléke), a Vértes, a Pilis, a Nagyszál, a Cserhát, a Mátra, a Bükkhegység meg a Hegyalja megszakgatott hegysorozatát növényzetileg szintén egy lánczolattá lehet összekapcsolni" - írta BORBÁS (1900). Ennek a láncolatnak a környező síkságok növényzetével együtt Közép-Európa egyéb flóraterületeivel szemben Önálló, sajátos növényföldrajzi jellemzői vannak. Ez a csaknem összefüggő középhegységi tömb a Kárpátok és a Balkán ősi szikla-vegetációjának megőrzője, s az északi és a déli hegyvonulatok közötti flóravándorlások hídja volt. Másrészt róla ered a két oldalán elterülő síkságok növényzete. Borbásnak ez az „ösmátra" elmélete" az, amely KERNER (1863) „pontusi regénye" (RAPAICS 1948) után, helyesen, nemcsak az azonos, hanem a karsztosodás és a pusztásodás bizonyos tekintetben párhuzamos jelenségeinek különböző, egymást helyettesítő fajaiban is látja e növényföldrajzi jelenség lényegét. Az elméletet közös, több esetben közös endemikus fajok is bizonyítják, amint BORBÁS (1900) a Balatonmeüék, az „ösbakony" bennszülötteit felsorolta. Szerinte a Balatonmellék „megvénhedett bennszülöttjei" közül a Seseli leucospermum W. et K. a legnevezetesebb, akkor még „valóságos növénygeografiai rejtvény és tünemény". A Duna visegrádi áttörésének környékén húzódik a Magyar-Középhegység legfontosabb flóraválasztója, amely az ösmátrát két, egymástól feltűnően különböző flórajárás csoportra osztja. E ,Jcözépdunai flóraválasztó "-tói (ZÓLYOMI 1942) ÉK-re főképp erdélyi, keletbalkáni, kontinentáhsabb jellegű, DNYra pedig Földközi-tenger vidéki és ülú, déli elterjedésű fajok érik el areájuk északi határát. ZÓLYOMI (1942) az ösmátra sziklai növénytársulásaiban lényeges különbségeket állapított meg a mészkő és a