Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

ESZTERHÁS ISTVÁN: Összefüggés a bazaltmezák pszeudokarszt-jelenségei és az alapkőzet lepusztulási formái között

Az alapkőzet lepusztulása, denudációja poligenetikus jelenség, több hatás együttes és egymás utáni jelentkezésének eredménye. A bazalttal nem takart, laza szerkezetű részek lepusztulása sokszorta gyorsabb a fedett részeknél. E szelektív lepusztulás eredményeként alakultak ki a csonkakúp formájú bazalttakarós tanúnegyek. (Ság, Somló, Badacsony stb.). Ezeknél a pannon rétegek denudacios hiánya a bazalttakarótól a hegy lábig 120-160 m. A bazaltok pszeudokarszt-jelenségei szempontjából azonban lényegesen jelentősebbek a bazalttakarók alatt lejátszódó lepusztulási folyamatok, bár ezek mértéke messze alattamarad a felszíni lepusztulásnál tapasztaltaknak. E lepusztulási folyamatokban, ha nem is kizárólagos, de jelentős, olykor meghatározó szerepe van a víznek. Lényeges feltétele az alapkőzet lepusztulásának, hogy a fedő bazaltrétegeken keresztül a víz lejuthasson. Ennek nincs is akadálya, mert a bazalttakaró a megszilárdulás után rideggé válik és mind az endogén tektonikus hatásokra, mind az ún. posztbazalt-mozgások eredményeként töréseket szenved. - Posztbazalt-mozgás az a folyamat (JUGOVICS 1951), midőn a bazaltréteg jelentős tömegénél fogva fokozatosan összepréseli a lazább alapkőzetet és ezáltal maga is alacsonyabbra kerül. Mivel az alapkőzet az esetek többségében lokálisan változó struktúrájú, így az összepréselhetősége is változó. Ennek következtében viszont a jobban és a kevésbé préselhető részek találkozása fölött törések keletkeznek a bazaltban. De posztbazalt-mozgások alakulnak ki ott is, ahol az alapkőzet felszínének egyenetlenségei miatt a bazaltréteg vastagsága, ezáltal tömege is változóan alakult és így nem egyformán préselte az alapkőzetet. Kisajtolódás az a lepusztulási forma, mikor az alapkőzetnek egy-egy rétege képlékennyé válik és a rá nehezedő nyomás hatására, ha denudációjának utat talál, úgy kinyomódik a közbülső rétegek közül. Ennek lehetősége főként a bazaltperemék közelében van meg, mert e helyeken a korábbi hegyoldali erózió feltárása szabad denudacios utat biztosít a kisajtolódásnak. Kisajtolódásra leginkább az agyag és az édesvízi mészkő alkalmas. A vízfelvételtől képlékennyé vált agyag kisajtolódását megfigyelhetjük a Kovácsi-hegy bazaltperemének aljában a nagygörbó'i kőbánya közelében. Az édesvízi mészkőből alakult mészpép kisaj tolódásával pedig a Király-kő bazalttufa-bányájában találkozhatunk. Lineáris földalatti erózió a bazalttakaró nagyobb, lezökkenésekkel járó törései alatt támadja az alapkőzetet. A törés következtében a többnyire megbülent bazalttakaró bőséges vízgyűjtőt biztosít, melyen szinte akadály nélkül jut le a víz az alapkőzetig, hol a helyben talált és magával vitt törmelék mozgatásával fejti ki erodáló hatását. Ez a kőzethatáron jelentkező erózió természetesen sokszorta erőteljesebben hat a lazább alapkőzetre mint a kemény, tömör bazaltra. Az ilyen denudacios tevékenység a csapadékviszonyok függvényében erősödik és gyengül, illetve szünetel. Az eróziós csatornák fejlődésével, azok mellékági hálózata is kialakul, sőt hátravágódó eróziójuk olykor földalatti kaptúrákhoz vezet. Ezen eróziós folyamatok tevékenységét direkt módon nem ismerjük, de a bazaltrepedések tövében fakadó források, sokszor csak időszaki források elhelyezkedéséből, törmelékhalmából következtethetünk rájuk. A források feletti bazalttakarón mindig találunk mélyedéseket, melyek vagy szemléletesen mutatják a törés jelenlétét (Bogdán-kút a Szent-György-hegyen), vagy másodlagos beszakadások sora enged a törésre következtetni (Csere-kút a Fekete-hegyen). Törmelékhalmaikban vegyesen fordul elő bazalttörmelék és a pannon rétegekre jeüemző kavics. Karsztos oldódás a legnagyobb anyaghiányt produkáló lepusztulási formája a bazalttakarók alatti kőzeteknek. Ott, ahol a bazalt alatt különböző korú és kifejlődésű mészkövek, dolomitok vannak ez szinte nyilvánvaló. De domináns e lepusztulási forma a bazalt alatti agglomerátum és a pannon rétegek esetében is. Mint korábban szó voit róla, e rétegek mésztartalma a mérések szerint jelentős, olykor megközelíti, vagy meg is haladja az 50%-ot. A karsztosodásnak mind a korrozív, mind az erozív formája, illetve ezek klimatikus hatásoktól függő váltakozó kombinációja megtalálható a bazaltfelszínek alatt. A karsztosodás a legtöbb esetben kapcsolódik a lineáris földalatti erózió üregképző munkájához, azzal együtt fokozott denudációt kifejtve. A bazalt repedezettsége, bár szerényebb a mészkőnél, de az ezekben leszivárgó víz lényegesen agresszívebb. A bazaltokat fedő talajok C0

2 -tartalma, az összehasonütó mérések szerint (a méréseket magam és munkacsoportom tagjai végezték) nagyobb (3-6%), mint a mészköveket fedő talajoké (2-4%). Ez valószínűleg a bazalton lévő talajok gazdagabb élővilágával magyarázható. Az oldott és szabad széndioxidban igen gazdag víz a leszivárgás során C0

2-tartalmából alig veszít (nem úgy, mint a mészkőterületeken, hol a meszes törmelék karbonáttartalmához kötődik jelentős mennyiségű C0

2 mielőtt elérné a karsztkőzet felszínét). Másrészt a bazaltréseken leszivárgó, a karsztosodás szempontjából igen agresszív víz (oldat) elérve a mésztartalmú alapkőzetet koncentráltan fejti ki hatását. így a kisebb mésztartalmú kőzetek is jelentősen karsztosodhatnak, előbb a bazalttakaró törései, repedései alatt, később a karsztosodás helyének továbbtevődése után az elsődleges vízbevezető helyektől egyre távolabb. A bazalttakaró alatti mészkő esetében, pedig még fokozottabb e karsztosodási folyamat. A bazalttakaró szintjétől lejjebb fakadó források vize jelentős mennyiségű oldott meszet tartalmaz (Pokol4ik fonása 19,6 nk , Kemence-forrás 22,1 nk ). A legtöbb ilyen forrásnál azonban nem találunk meszes kicsapódást, holott vizük mésztartalma jelentős — ennek okát még nem ismerjük, ezt további vizsgálódásnak kell még tisztáznia. 68