Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DR. MARIÁN MIKLÓS: A Bakony herpetofaunájának múltja, jelene és jövője

A kétéltűek 13 faját (Triturus alpestris, Triturus vulgaris, Triturus eristatus, Bombina bombina, Bombina variegata, Pelobates fuscus, Bufo bufo, Bufo viridis, Hyla arborea, Rana arvalis wolterstorffi, Rana dalmaina, Rana esculenta, Rana ridibunda) találtuk itt. Vagyis a 15 hazai amfibia faj majdnem teljes létszámban képviselve van. A hüllők közül 8 faj (Anguis fragilis, Lacerta muralis, Lacerta agilis, Lacerta viridis, Coronella austriaca, Elaphe longissima, Natrix natrix, Natrix tessellata) jelenlétét sikerült kimutatni. A magyarországi reptilia fajoknak tehát csak mintegy fele él e tájon. Többségük széles elterjedésű, sík vidéki-dombivdéki faj. A Triturus alpestris, a Bombina variegata és a Lacerta murahs azonban korlátolt elterjedésű, montán faj. Egyben ez utóbbiak jellemzik a terület herpetofaunáját, megadva annak hegyifauna színezetét. Számarányánál fogva uralkodó faj, az amfibiák közül a Rana dalmatina, a reptiliák sorából pedig a Lacerta agilis. A Pelobates fuscust csak egyetlen lelőhelyen, egy elhagyott bazaltbánya sziklába vájt aknájában találtuk. (Ajka, 1973 és 1980). E laza talajhoz kötött állat itteni előfordulása különös. Az Emys orbicularis ebben a résztájban is előkerült. A gyulafirátóti halastóból gyűjtötte Bah József és Hadnagy László. Valószínűleg fogságból szabadult vagy mesterségesen betelepített példányok ezek. A Bakony herpetofaunája összesítve az előbbiekben ismertetett kistájak - és számításba véve az itt most nem tárgyalt Keszthelyihegység herptüiáit is - kialakul előttünk a Bakony herpetofaunájának képe (lásd 1. sz. táblázat). Megállapíthatjuk, hogy 13 kétéltű faj, a 15 hazai faj túlnyomó többsége él itt. A 15 magyarországi hüllőfajnak pedig kb. a felét, 8 reptilia speciest mutattunk ki. A fajok, a területen belül fennálló különböző földrajzi és ökológiai viszonyoknak megfelelően, nem adnak egységesen jellemezhető herpetofaunisztikai képet. A nagytáj fő tömegét képező magasabb hegyvidéket valóban a stenotop elterjedésű Triturus vulgaris és Bombina variegata jellemzi. (Nem tartom egyértelműen hegyvidéki fajnak az itt ugyancsak hegyes, sziklás terepen előforduló Lacerta muralist, mióta a Zselicség dombvidékén erdei talajon megtaláltam nagy populációját (MARIÁN 1987). A táj belső magvát alkotó hegyeket övező alacsonyabb (általában 350 m alatti) domb-és hegyvidéken eurytop elterjedésű kétéltűeket és hüllőket találunk, a homokos síkságot lakó Pelobates fuscustól a nagy tó vizéhez kötött Natrix tessellatáig. összehasonlítva a bakonyi herpetofaunát néhány szomszédos nagytájéval, (I. sz. táblázat), a következő eredményt kapjuk. A soproni herpetofauna (MARIÁN-TRASER 1978) a bakonyival nagyjából azonos értékűnek mondható. Mindkét tájban jellegzetes, korlátozott elterjedésű fajokat találunk. A Bakony faunaképéből hiányzik a Salamandra salamandra és a Rana temporaria, viszont a Triturus alpestrisnek és a Bombina variegatanak kisebb-nagyobb állományai élnek területünkön. A zselici faunával (MARIÁN 1987) és a Dunazug-hegység élővilágával (SZABÓ 1956) való összevetésből kitűnik, hogy ezeken a tájakon csak a Bombina variegata képviseü a hegyi, sztenotop elterjedésű fajokat. A faunalistákat vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a tágabb értelemben vett Bakony hazánk egyik legértékesebb, sokféle környezeti igényű fajokat magában foglaló kétéltű-hüllő világának nyújt élőhelyet. A herpetofauna jövője A kétéltűek és hüllők védelme Az amfibiáknak, reptiliáknak igen sok természetes ellensége van. Állításunk igazolására vessünk egy pillantást egy kétéltű fejlődésére a nemi érés korának eléréséig. Milyenek az életben maradási lehetőségek természetes körülmények között. Az erdei béka kora tavasszal lerakja a vízbe petéit. Ezek nagy részét rövid idő alatt fölfalják a téü álmukból nemrég ébredt, kiéhezett pettyes gőték, tarajos gőték. A petéből kikerült, a vízben úszó békalárvákat vízúovarok serege (vízipoloskák - pl. vízi skorpiók, szitakötő lárvák, bogárlárvák) tizedeli. Az unkák, leveli békák későbbi időszakban petéztek és most ezek petéit pusztítják a fejlődésben már előrehaladt erdei béka lárvák. Amikor a lárvák tüdős alakká fejlődve elhagyják a vizet, a szárazföldön nagyobb testű békák, fiatal kígyók, madarak, cickányok falják föl a fiatal békákat. A békáknak 3-4-5 évre van szükségük, hogy ivarérett alakká fejlődjenek. Eközben vízisikló, vízimadarak, görény, sündisznó üldözi őket. Az időjárás viszontagságai, a kiszáradás, árvizek, fagyok hasonlóképpen halálos veszéllyel fenyegetnek egész amfibia vagy reptilia populációkat.