Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 6. (Zirc, 1987)

DR. SZEŐKE KÁLMÁN: Lepkészeti kutatások a Keleti-Bakonyban

Coenocalpe îapidata HBN. Holo-pontomediterrán elem, irodalmi adatok szerint elsősorban Clematison él. Hazánkban sokáig csak Budapest környékéről (Budakeszi, Budaörs, Hűvösvölgy, Csiki-hegyek, Hársbokorhegy, Érd) ismertük. Újabban a Bükkben Várkút, Síkfőkút, Csanyik lelőhelyeken (GYULAI-UHERKOVICH-VARGA 1974), Felsőtárkányon és Gyöngyösön (Természettudományi Múzeum Állattára), valamint a Zemplénihegységben Rostaüón (RONKAY-SZABÖKY 1981) gyűjtötték. Mátrabeli előfordulását JABLONKAI (1974) is jelzi a Pipis-hegyről 1968 október 3-i dátummal. A Keleti-Bakonyban a Fajdas-hegyen is előkerült, két példányát 1983. október 8-án gyűjtöttük. Nothocasis sertata HBN. A Középhegység néhány pontján a Bakonyban (KOVÁCS 1953), Börzsönyben (KOVÁCS 1956), Zempléni-hegységben (RONKAY-SZABÓKY 1981), Vértesben Várgesztesen (TT. Múzeum ÁUattár, HERCZIG 1984) és Vérteskozmán (SZEÖKE 1983), valamint Kőszegi-hg-ben (Nybő) gyűjtötték. A Keleti-Bakonyban a Barok-völgyben és a Fajdas-hegyen került elő. Chersotis margaritacea VILL. Euroszibbiai, Dél- és közép-európai elterjedésű. Ismert hazai lelőhelyadatai a Budai-hegység és a Bükk hegység (KOVÁCS 1953, 1956). Újabb megfigyelések szerint az Aggteleki Karszton (GYULAI I.-GYULAI P.-UHERKOVICH-VARGA 1979), a Mátrában (JABLONKAI 1974) az Eger meUetti Berva-völgyben és a Püisben (SZEÖKE 1983) is él. A Vértesből SZEÖKE (1983) mutatta ki. A Keleti-Bakonyban a Fajdason 7 példányát 1984. szeptember 1-én gyűjtöttük. Az élőhelyi adottságok ismeretében az itteni előfordulása sem volt váratlan. Chersotis flmbriola ESP. Szubmediterrán, Spanyolországtól Iránig elterjedt (VARGA 1963), xeromontán, karszt és dolomit sziklagyepi faj. Hernyója a sziklagyepi vegetációhoz kötötten, kökörcsin (Pulsatilla spp.) fajok vbágjában él. Szűk, a biotópjeUegnek megfelelően izolált élőhelyeihez erősen kötődik. Magyarországon a Budai hegyekben (KOVÁCS 1953), Vértesben (SZEÖKE 1983), Gerecsében (leg. Herczig), a Keleti-Bakonyban (NYIRÖ 1965, FAZEKAS 1980), és a Keszthelyi-hegységben (leg. Herczig), valambit az Északborsodi Karsztvidéken (VARGA 1963) fordul elő. A lepkék rajzásuk időszakában (június közepétől július közepéig) az éjszakai órákban főképpen fészkesek (Compositae) vbágzatán szívogatnak. Az itt tápláUcozó és kopuláló egyedek zseblámpa fényénél könnyen megkereshetők, ugyanakkor a gyűjtőlámpát már csekély távolság esetén is csak kis számban keresik fel. Fénykerülők, a nappab órákban a talaj- és gyepszinten kövek, növényi részek alatt, talajrepedésekben keresnek menedéket. Elvétve nappal is találhatunk vbágokon tápláUcozó egyedeket (FAZEKAS 1980). Az imágók nyári diapauzája (aestiváció) ennél a Chersotis-fajnál nem ismeretes. A lepkék egy-két hetes repülés után is erősen kifakulnak. A friss állatokra jeUemzően sajátos, határozott rajzó lati elemek rövidesen megkopnak, elmosódnak, a lepkék matt fényű, kissé vörhenyes árnyalatot kapnak. A repült példányok frisskelésűektől megtévesztőén eltérő habitusa feltehetően a rejtőzködő életmódjukkal függ össze. A változékony formák ismeretében a hazai populációk alfaji revíziója is felmerült (GYULAI-UHERKOVICH-VARGA 1974, FAZEKAS 1980). A Keszthelyi-hegységi, Gerecséi Budai-hegységi, vértesi és K-bakonyi példányok - bizonyos fokú variabüitásuk eUenére — többé kevésbé azonos jegyeket viselnek. Amíg nagyobb sorozatok genitáüavizsgálatával a kérdés nem tisztázódik a nominotipikus alfajhoz tartozónak tartjuk őket. Ugyanakkor az Észak-borsodi Karsztvidéken, a dunántúliaktól izoláltan előforduló fimbriolák (GYULAI-UHERKOVICH-VARGA 1974) feltehetően más alfajhoz tartoznak. A Keleti-Bakonyban Várpalotán és Inotán száraz sziklagyepekből kerültek elő. Chersotis rectangula DEN. et SCHIFF. Monocentrikus, pontomediterrán (Dél- és Közép-európai) elterjedésű, sziklagyepi élőhelyeket kedvelő faj. Magyarországon a Középhegység vonulatában, annak déÜ lejtőin sokfelé, de kevés példányszámban gyűjtötték. Lelőhelyadatai az alábbiak: Pannonhalma, Sümeg—Uzsa, Sukoró, Nadap, Csákvár, Várgesztes, Budapest, Pilisszántó, Esztergom, Pomáz, Isaszeg, Szécsény, Mátraszentlászló, Mátraháza, Bükk, Zemplén (TTM., ÁUattár). Újabban előkerült a Bakonyból Fenyőfőről (RÉZBÁNYÁI 1973) és Ráktanyáról (RÉZBÁNYAI 1979a), valamint a Tapolcai-medencéből, Hegyesd-Péterhegyről (leg. Vers T.) is.