Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 4. (Zirc, 1985)

DR. TÓTH LÁSZLÓ: A Bakony hegység holyva faunájának alapvetése, III. (Coleoptera: Staphylinidae)

vetkezetesen jelentkezni ezek a szerkezetnélküli, laza homok talajokat kedvelő, psammophil szervezetek: Philonthus lepidus és Ph. immundus. A cönológiai szinthezkötöttség szempontjai. 93 faj esetében találunk utalást a talajszintre, de ez'szinte sohasem kizárólagos. A fatörzs szinthez mereven csak 2 faj: Xantholinus decorus és Baptolinus affinis látszik ragaszkodni, mig 9 további fajnál ez a kapcsolat lazább, a talajszintről számos esetben gyűjtötték őket. Több faj esetében találunk alkalomszerű megfigyeléseket, gyűjtési adatokat a gyep, cserje, sőt a lombkorona szintből is, ezek azonban nem alkalmasak arra, hogy tartós, szinthezkötődéses kapcsolatra következtethetnénk belőlük. Az ismertetett fajok között találtam néhányat, amelyekről mind a Bakony, mind a Kárpát-medence faunisztikai kutatása, állatföldrajzi viszonyainak tanulmányozása szempontjából mint ritka, érdekes szinező elemekről további rövid jellemzés, illetve lelőhelyeik térképes ábrázolásának megadása kivánatos, ezek a következők: Othius laeviusculus STEPHENS, 1833 - Áreája GANGIBAUER /1895/, BERNHAUER SCHUBERT /1914/, WINKLER /1924-32/, SCHEERPELTZ /1933/ Közép-Európa és a Pöld közi-tenger vidéke. REITTER /1909/ a német faunát tárgyaló munkájában csak a déli területekről emiitette, LOHSE /1964/ közép-európai monográfiájában Közép Európa középső és déli területeiről közli. HORION /1965/ felfigyelt e faj sajátos elterjedésére és ritkaságára, ugy, hogy előfordulásait külön térképen is bemutatta, az eddigi legpontosabb ismertetést igy neki köszönhetjük: Dél-, Nyugat-Európa, Közép-Európa déli területei, a Pöldközi-tenger vidéke és Kisázsia. Paunaterületünkről először KUTHY /1896/ mindössze Babia Gura és Segesvár lelőhelyeit közli. A Budapest Természettudományi Múzeum gyűjteményében a következő példányait találtam 1/1: Siófok, 7 db L. II/l Hidegkút: Porrás-hegy, 1938.

VI.1. Cs., Keszthely, Gy., Zirc, L. V/l: Kőszeg, 1938. IX.21. /házfalon/ V. - Igy tehát a 11, 5 lelőhelyről származó ismert példány közül 2 példány 2 lelőhelye a Bakony területére esik /1. és 4- ábra./. Életmódja, talán ritkasága miatt kevéssé ismert, melegkedvelő /thermofil/ fajnak tűnik, amely elsősorban növényi törmelék lakó /phytodetriticol/ de néha hangya fészkekből is előkerült /myrmecof

il/. Mint mediterrán faj, érdekes szinezőeleme a bakonyi faunának. Philonthus ebeninus /GRAVENHORST, 1802/ - Áreája GANGLBAUER 1895/, BERNHAUER SCHUBERT /1914/, WINKLER /1924-32/, SCHEERPELTZ /1933/ palearktikus elter jedésünek tartják, HORION /1965/ ugyancsak, de kiegészíti a.zzal a megállapítással, hogy Dél és Közép-Európában gyakori, mig Észak-Európában ritka. RE1TTER /1909/ Németországban "nem ritka" LOHSE /1964/ Közép-Európában "szélesen elterjedt" megjelöléssel illette. Paunaterületünkről KUTHY /1896/ tényleges lelőhelyét nem közölte, "frequens" megjegyzéssel sorolta fel. Ezek után meglepő, hogy a Budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében a Kárpát-medence mindössze 15 lelőhelyéről igen alacsony példányszám képviseli a fajt: 1/1: Algyő, Ku., Budapest, Ku., 1911. X. 5-, Erd, 1936. V. 31. Cs., Őrszentmiklós: Nyáras, 1915. IV. 22. 2 db Sj., Siófok, L., Szigetazentmiklós, 1936. IV. 30. leg. et det. Cs. II/l: Buda, Budapest: Gellért hegy, lfc95.IV.4., Tihany, 1934. Sz., 1941- V- 15.K. Sz.IV: Mehádia, 1892, B. VI/1: /Kis-/Vaszar, VI/2: Simontornya, 1910. Pi., Ludbreg, A._ VI/3: Mrkopalj, Mé + Hungária, F. - Az 1. ábrán feltüntetett lelőhely adatai sokkal inkább utalnak a Kárpát-medencében egy ritkább Xero-thermofil, mediterrán fajra, semmint egy nagyelterjedésü, palearktikus, euryők szervezetre. Jellemző, hogy a tág értelemben vett Bakony hegység területéről csak a leginkább szubmediterrán klimáju Tihanyi- félszigetről ismerjük ezideig. Nem tartjuk kizártnak, hogy a nagy általánosságban mozgó régi adatközlésekbe esetleg a nagyon hasonló, közelrokon fajok adatai is bekerültek. Acylopkorus glaberrimus /HERBST, 1784/ - Áreája GANGLBAUER /1895/, BERNFAUER& SCHUBERT /1916/, SCHEERPELTZ /1933/ szerint Európából, Észak-Amerikából és Mexikóból tevődik össze. Ezt a képet finomította HORION /1965/: Dél-, Nyugat- és Közép-Európa, a Földközi-tenger vidéke, Észak-Amerika és Mexikó. Ritkasága és európai elterjedésének jellegzetessége miatt az európai lelőhelyeit külön térképen is bemutatta. Faunaterületünkről KUTHY /1896/ Bély, Budapest, Kalocsa, Nagyszeben, Nyíregyháza, Pécel, Sátoraljaújhely, Torna lelőhelyekről közölte. A budapesti Természettudományi Múzeum gyűjteményében a Kárüát-medencéből a következő példányait találtam: 1/1: Kalocsa, Sp., Siófok, L. II/l: Révfülöp, 1926. VI.29. Cs., Tihany, 1939. VI. 21. 9 db. Bi., 1941. V. 15 K.Sz. II/2: Gödöllő, 1951. VI. 13. Rv, III/l: Torna III/3: Kloprtiva, I917. VII.19. VI/2: Ludbríg, A., Zalavár, Kisbalaton, Diás-sziget, I95O. VII. 8 - 16. K. VI/3: Pakrac, A. Az itt felsorolt mindössze 10 lelőhely