Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 4. (Zirc, 1985)

DR. TÓTH SÁNDOR: A Bakony természeti képe VII., Beszámoló a Bakony természettudományi kutatásáról, 1981-1985

napirendre. Az ankét anyagát /a korábbi ankétokhoz hasonlóan/ egyszerűbb, sokszorosított formában megjelentettük. Az ankéton elhangzott előadások jegyzékét 2. sz. mellékletünk tartalmazza, A Bakony-kutatás nagy vonásaiban az előző időszak keretei között folyt tovább. A kutatásban résztvevők száma kis mértékben emelkedett, elsősorban entomológusok bekapcsolódásával. Jelentős mértékben visszaesett a Bakony növényvilágával foglalkozó kutatók száma. A kutatások egyre több témában érleltek be eredményeket, aminek következménye számos dolgozat kéziratának elkészülése. Ezek megjelentetése azonban pénz hiányában fokozódó nehézsé­gekbe ütközött. Az időszak egyik jelentős momentuma volt, hogy az OKTH megbízta múzeumunkat természetvédelmi területek kutatásával. A kutatáso­kért három éven keresztül' 50 ezer Pt támogatást biztosított az OKTH. A meg­bízás alapján vizsgálatokat végeztünk a Tihanyi Tájvédelmi Körzet, a Fenyő­fői Ősfenyves és a létesítendő Magas-Bakonyi Tájvédelmi Körzet területén. Az 5 év alatt a múzeum személyi állományában több változás következett­be. Két dolgozónk sajnos eltávozott az élők sorából. Csiby Mária muzeológus 1981. szeptember 4-én, dr.Gyarmathy Istvánná teremőr 1985. június 14-én hunyt el. 1985- augusztus 1-én megvált múzeumunktól dr.Ilosvay György muze­ológus. Szülési szabadságra, illetve GYES-re távozott Szautner Ferencné gazdasági előadó /1984 február/ . Visszatért GYES-ről Kasper Ágota könyvtá­ros-népművelő /1984. január/, majd Radicsné Szurgyi Zsuzsanna preparátor /1985 május/. 1984. Július 1-től alkalmazzuk teremőrként Mihályfi Vilmos­nét. Régi igényünket teljesítette a geológus státusz megadásával 1985-ben a Megyei Tanács. így került múzeumunk állományába 1985. augusztus 20-án Futó János geológus. Rövidebb-hosszabb ideig dolgoztak még intézetünkben: dr.Kőszeghy Miklósné /részfoglalkozású könyvtáros/, Bolla Judit /könyvtá­ros-népművelő/, Klemm Ervinné /gazdasági előadó/ és Müller Jánosné /gazda­sági előadó/. A Bakonyi Természettudományi Múzeum dolgozóinak a létszáma 1985. decem­ber 31-én 13 fő volt /1 fő GYES-en, 1 állás üresen/. Barta Zoltán preparátor Futó János geológus muzeológus Dr.Galambos István botanikus muzeológus Dr.Harmat Beáta zoológus muzeológus Havasi Istvánná preparátor Hermann Julianna gondnok-teremőr Kasper Ágota könyvtáros-népművelő Mihályfi Vilmosné teremőr Müller Jánosné gazdasági előadó Radicsné Szurgyi Zsuzsanna preparátor Piedl Andrásné takarító Szautner Ferencné gazdasági előadó /GYES-en/ Dr.Tóth Sándor múzeumigazgató /zoológus muzeológus/ A Bakonyi Természettudományi Múzeum fejlődésének intenzív szakasza első­sorban az alapterület növekedése tekintetében, legalábbis átmenetileg lezá­rult. Személyi állományunk jelentős mértékben a jövőben aligha növekszik. Tekintettel azonban a nagyszámú /évi 100 ezer fő körüli/ látogatóra, fel­tétlenül indokolt a teremőri létszám emelése. Ugyancsak nagy szükség lenne

Next

/
Oldalképek
Tartalom