Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 4. (Zirc, 1985)

DR. ILOSVAY GYÖRGY: Az északi Balaton-part és a Balaton-felvidék herpetofaunájáról

A herpetofauna számára főleg a tó hullámveréstől védett növényzetben gazdag nádasai, az un. lentikus területek a legalkalmasabbak. Itt a legtöbb táplálék, s tavasszal itt játszódik le a klilönböző fajok szaporodása. A Balaton - itt nem részletezett okok következtében végbemenő - rohamos eutrofizálódása következtében a balatoni nádasok az utóbbi tiz évben több mint 500 hektárnyi területet hódítottak el a nyilt viztől. /A Balatonon összesen 1862 hektárt borit nádas/. Az utóbbi években ugyancsak gyorsult a tó feliszapolódása. /Átlagos feltöltődés 1,7 mm/év/. Egyre több helyen kerülnek a nádasok is iszap alá, s igy ezek a vizrészek a kétéltűek szaporodására alkalmatlanná válnak. A szaporodóhelyek jelentős csökkenését okozza a nádasok, mocsaras partszakaszok feltöltése törmelékkel, épitési hulladékkal. Az 1979-ben korszerüsitett Balatoni Regionális Rendezési Terv szerint a megépítendő 37 km partvédmüvel együtt a Balaton körül 109 km lesz a partfal. A védmüvek előtti partszakaszok lotikus vizterületekké válnak, s ez a herpetofauna számára - főleg az erős hullámverés és a növénytelenség következtében előnytelen. A lotikus területeken csak kisszámú tavi béka /Rana ridibunda/ fordul elő. Ezeken a szakaszokon peterakás nem történik. A tó partvonalával párhuzamosan haladó müutakon, vasúti sineken a tavaszi nászidőszakban a Balatonba igyekvő békák /főleg a barna varangy - Bufo bufo/ tömegesen pusztulnak el. I/B: Nagykiterjedésű természetes és mesterséges tavak A területen két valódi tavat találunk. A Káli-medencében elhelyezkedő Komyitó vizmélysége és kiterjedése az időjárás alakulásától függ. Nagyrészt sekély, altalaja iszapos, körülbelül 70 %-ban nádas boritja /KEVE - TAPPER 1978/. A másik természetes tó a tihanyi Belső-tó. Az 1965-ben betelepített növényevő halak a tó növényzetét teljes egészében elpusztították. A csaknem 3000 amur betelepítésénél sajnos nem vették figyelembe a biológiai követelményeket. Igy a nádasok eltűnése nemcsak a vízimadarak fészkelőhelyeinek megszűnését jelentette, hanem ezzel egyidejűleg a kétéltűek peterakási lehetőségei, búvóhelyei is jelentősen csökkentek. E helyen kell megemlíteni a tihanyi Külső-tavat is, amelyet a Kiserdő-tető választ el a Belső-tótól. A félszigetnek ezt a tavát - a káptalani birtokok növelése céljából - a tihanyi apátság elapasztotta. Igy a tómederben értéktelen sásas, savanyufüves rét alakult ki. Az Országos Természetvédelmi Hivatal javaslatára 1976-ban a tavat elkezdték újból feltölteni. Ezzel ismét kialakult egy nagykiterjedésű vizi biotóp, amely a herpetofauna számára rendkivül előnyös . A mesterséges tavak közül a legnagyobb a Monostorapáti és Hegyesd között húzódó halastó, melyet az Eger-patak vize táplál. Balatonhenye mellett 1969-ben létesítettek egy halastavat a Burnót-patak vizének felduzzasztásával. Köveskál keleti határában ugyancsak találhatunk egy kisebb kiterjedésű tórendszert /nem tévesztendő össze a Kornyi-tóval!/. Ezeknek a vizeknek a környéke az utóbbi években főleg a gazdasági tevékenységek /pl. juhászat a Kornyi-tó mellett/ és az idegenforgalom növekedése következtében jelentős átalakuláson ment keresztül. Ez természetesen kihatással van a herpetofauna összetételére is. Az egész évben vizben élő fajok alkalmas életfeltételeket találnak ezekben a biotópokban, viszont a vizeket csak a nászidőszakban felkereső szárazföldi fajok aránya kicsi. Ennek egyik jelentős oka a zaklatott környezet, a megfelelő, nyugodt peterakási feltételek hiánya. E tavak környéke nem alkalmas nagyobb erdei béka /Rana dalmatina/, zöld levelibéka /Hyla arborea/ és barna varangy /Bufo bufo/ populációk eltartására. I/C Kisebb, sekélyvizű tavak Ebbe az élőhelytipusba sorolhatók a Balaton-felvidék hegyi platóin fekvő tavak, mint például a Kapolcs és Szentbékkálla. közötti Kálomis-tó, Kettős-tó és Monostori-tó, a szentantalfai Püzed-tó /Balázs-tető/, a Balatonhenye és Szentantalfa közötti Tar-Óra-hegy tavacskája, valamint a Fekete-hegy kis tavai /Barkástó, Bika-tó/. Ide tartozik a pécselyi Kis-tó is, amely egykor mint halastó funkcionált. Ezek a tavak természetvédelmi szempontból még háborítatlannak tekinthetők. Tavasszal vizben gazdagok, a nyári kánikulában vizszintjük jelentősén csökken, zsombékos mocsárrá alakulhatnak. Növényzetben dúsak, kevés a nyilt vizttlkör. Környékük /főleg erdő/ a szárazföldi békák számára megfelelő vadászterületet, ill. búvóhelyet biztosit. Ennek tudható be, hogy az összes élőhelytipus közül ezekben a tavakban a leggazdagabb a herpetofauna faj és egyedszám tekintetében. A jelentős vizszintingadozás, továbbá, mert télen a vizek fenékig befagyhatnak, az itt hibernáló vizi békák /Rana esculenta, R. ridibunda/ nagy része elpusztul, igy számarányuk viszonylag alacsony.