Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 4. (Zirc, 1985)

DR. ILOSVAY GYÖRGY: Az északi Balaton-part és a Balaton-felvidék herpetofaunájáról

VÁSÁRHELYI /1965/, SZARÓ /1901/ és DELY /1964, 1965/ munkáiban is. A Balaton és a Balaton-felvidék herpetológiájával foglalkozó részletes öszszefoglaló munka azonban ez ideig még nem jelent meg. A vizsgálati terület természeti viszonyai Herpetológiai vizsgálataimat két, egymástól csak részben elválasztható kistájon végeztem: A. Balaton és a Balatoni Rivière, B. A Balaton-felvidék Annak érdekében, hogy magának a Balaton tónak herpetológiai viszonyairól lehetőleg minél átfogóbb képet kapjak az északi Balaton-part teljes hosszában /Balatonakarattyától Balatonszentgyörgyig/ végeztem megfigyeléseket, függetlenül attól, hogy a Badacsonyörstől keletre eső partszakasz faunáját a Tapolcaimedence, ill. a Keszthelyi-hegység tárgyalásakor sem lehet figyelmen kivül hagyni. /E két kistáj herpetofaunaját egy később megirandó dolgozatomban szeretném feldolgozni/. Ez a terület lényegében megegyezik a több tiz kilométer hosszúságú, 2-3 km szélességű és 120-160 m tszf. magasságú Balatoni Riviérával /T0TH 1974/. A Balatoni Riviéra jelentős hányadát a fiatal pliocén üledékek uralják, felszinfejlődési szempontból un. tektonikus hegyláblépcső. Lépcsőjébe a jóval magasabb Balaton-felvidékről lefutó kis patakok, az un. sédek csak keveset, általában csak 10-20 métert vágódtak be. A Balaton-felvidék. A terület északi határát az Eger-viz a Vázsony-séd, vala mint a Veszprémet Nagyvázsonnyal összekötő műút képezi. Nyugati határának a Badacsonyörs - Diszel vonalat, a keletinek pedig a Veszprémet Szentkirályszabadjával összekötő utat, valamint Liter, Papkeszi, Csajág, Balatonfőkajár községek nyugati határait tekintettem. Délen a Balatoni Riviéra, valamint a Balaton szegélyezi. A Balaton-felvidéket zömmel 300-450 m tszf. magasságig kiemelkedő fennsikok alkotják. Pelszine igazi nyesett /tönk/ felszin. A kistáj fennsíkjába, a Balatoni Riviérával ellentétben, a sédek bevágódása igen jelentős, a fennsik tóparti meredek peremén általában IOO-I6O m /pl. Nosztori-patak, Arácsi-séd, Malom-völgy/. E kis patakok a jelenkorban is hordalékkúpokat épitettek a Balatonba. A Balaton-felvidéki sédek mélyre bevágódott völgyeinek kapui előtt, a Riviéra belső szélén is képződtek hordalékkúpok. Mindamellett a kis patakok hordalékszállitása csekély /T0TH 1974/. A terep rendkivül szaggatott, hegyes-völgyes. Erdők, kopárosok, legelők, szőlők és egyéb mezőgazdasági területek mozaikszerűen váltják egymást. Az erdők zöme tölgyes, sűrű aljnövényzettel. Igen jellemzőek a Balaton felé lejtő oldalakon a kopáros borókás-bokros területek. A Balaton-felvidék nagy részét mészkő alkotja, kibukkanásai részben a kopárosokon, részben a szép sziklaformá ciókban mutatkoznak /KEVE - TAPPER 1978/. A vizsgálati terület éghajlata meleg és viszonylag száraz. Évi középhőmérséklete 10 fok, a tenyészési periódusban 15-16 fok. A herpetofauna szempontjából igen lényeges, hogy országosan itt köszönt be leghamarabb a tavasz és legkésőbb a tél. A csapadék kevés /65O - 700 mm/. A Balaton mérséklő hatása, a partsávra és a tó felé néző lejtőkre szoritkozik /PAPP 1968/. Élőhelyek A Balatoni Riviéra és a Balaton-felvidék élőhelyei erős emberi-környezeti behatás alatt állnak. Ezért az élőhelytipusok csoportosításakor igyekeztem figyelembe venni azokat a természetes állapottól /"érintetlen természet"/ eltérő változásokat, amelyeket a herpetofauna szempontjából lényegesnek tartottam. I. Állandó viziélőhelyek I/A. A Balatont méretei, természeti és idegenforgalmi adottságai, vonzáskörzete miatt is az állandó viziélőhelyek között külön kell tárgyalni. A hidrobiológusok között a Porel-féle felosztás alapján' hosszú ideig folyt a vita annak a tisztázására, hogy a Balatont a tavak mely tipusába lehet besorolni. Sebestyén a Balatont igazi tónak tartja, mert mélységi öve /eprofundális zónája/ van. Varga szerint nem igazi, hanem sekély tó, mert mélysége olyan, hogy legnagyobb részét belepheti és be is lepi a magasabbrendü vizi növényzet. A Balaton mint sekély tó, iszapját nem engedi nyugalomban maradni, erős vizmozgása miatt gyorsan és sok törmeléket készit. Mind az utóbbit, mind az iszapot bekapcsolja, a táplálék körforgalmába /VARGA 1954/, Meucha ezt a sekélyvizű tócsoportot amelyhez a Balatonon kivül a Pertő és a Velencei-tó is tartozik, pannóniai tótipusnak nevezte el /T0TH 1974/,