Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

DR. ILOSVAY GYÖRGY: A farkasgyepűi bükkös ökoszisztéma Isopoda-, Chilopoda- és Diplopoda-faunájának ökológiai vizsgálata

folyamán a cönológiai karakterisztikák módosulnak — mindamellett megfigyelhető egy bizonyos fokú stabilitás, állandóság felé törekvő tendencia is. Ezt bizonyítja például az is, hogy a rokon fajok (Cylindroiulus boleti—C. luridus, Heteroporatia bosniense — Craspedosoma transsilvanicum) niche szélességei az egyes években nagy ingadozásokat mutatnak, de együttes szélességük (niche szélességeik összege) az évek folyamán szinte alig módosul. Az egyes években ugyancsak különböznek némileg egymástól a fajok évszakos aktivitási görbéinek a lefutásai is. Ennek ellenére levonható az a következtetés, hogy a nagyobb dominanciájú fajok aktivitási csúcsai az év különböző időszakaszaira szétszóródnak, a különböző fajok mozgási maximumai nem esnek egybe. Az Ophyiulus fallax például abban a nyári időszakban mutatta a legnagyobb aktivitást, amikor a többi faj mozgási minimuma jelentkezett. Az Unciger foetidusn&k pedig 1976-ban és 1977-ben is télen, november végén, december elején volt az aktivitási csúcsa. A fajok többsége eurychron. A Chilopoda-populációt vizsgálva lényeges különbség állapítható meg a különböző gyűjtési módszerek eredményei között. A talaj csapdába csak igen kis létszámú százlábú hullott. A kvantitatív vizsgálatok során a Monotarsobius aeruginosus bizonyult az idős és a fiatal bükkösben is a domináns fajnak (44,9% illetve 48%). LOKSA (1971) az ÉszakBakony többi bükkösében a Lithobius muticust találta a leggyakoribbnak. Farkasgyepűn ez a faj csak szubdomináns (11,1% illetve 13,3%). Ennél a Cryptops sp. dominanciája is nagyobb (18,8% illetve 19,2%). A L. dentatus és a L. aulacopus csak bükkösökben fordul elő — dominanciájuk azonban igen alacsony. A százlábúak abundanciája az év minden szakaszában meghaladja a dekomponáló makrofauna egyedi sűrűségét.