Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

DR. VERESS MÁRTON: Eltérő magasságú tönkfelszínek karsztosodásának kérdései az Északi-Bakony keleti részén

magasságszóródása, feltehetően a felszíni karsztosodásnak egyre alacsonyabb és részben magasabb területekre történő kiterjedése. A Hárskúti-fennsíkon az alacsonyabb területeket a foltokban megmaradt kavicstakaró fedi. így szemben a már említett két területtel (Tési-fennsík, Kőris-hegy és Somhegy közötti terület) a karsztos mélyedések a völgyeket leszámítva a magasabb területeken fejlődik ki. Az elmondottakra a tönkrögök földtani felépítése szolgál magyarázatul. Nem kedvez a felszíni karsztosodásnak, ha a térszínen a kavicstakarónak vagy más nemkarsztos üledéknek a vastagsága igen jelentős, ill. ha ezen üledékek a térszínt egyenletesen elborítják (kriptotönk). Nem kedvez továbbá a felszíni karsztjelenségek kialakulásának az sem, ha egy térszínen elsősorban dolomit van a felszínen. A dolomit felszíni karsztosodásra majdnem teljes alkalmatlanságát a jelenlegi klínoa> mellett bizonyítja, hogy a hegységben változatos magasságban előforduló ezen kőzeten a beroskadások hiányoznak (számottevő részesedése a kőzetnek mind az alacsony küszöbfelszíneken, mind a tetőhelyzetű sasbérceken). A tetőhelyzetű sasbérceken azonban nemcsak a dolomit jelenléte zárja ki a felszíni karsztos formakincs kialakulását. Hiszen bőven akadnak itt triász, jura, kréta és eocén korú kőzetek is a felszínen. A tetőhelyzetbe kiemelt és exhumált tönkös sasbérceken felszíni karsztjelenségek nemcsak azért képződnek, mert ezeken a triász dolomitot triász vagy fiatalabb mészkövek fedik, hanem azért is, mert a felszínük laza anyagokkal borított. E kiemelt tönkdarabok lepusztulásával előbukkannak a felszín karsztosodásra képes hajdan tönkösödött és így egyenetlen mészköves térszínek kiemelkedései. E tönk típus fejlődéstörténete egyrészt biztosítja a változat** kőzettani viszonyokat (felszínükön megtalálható a karsztos és nemkarsztos kőzeteknek a felssíni karsztosodáshoz megfelelő kombinációja), másrészt a jelenre megfokdft magtppágokba emelkedtek ki az e típusba tartozó területek. Ez utóbbi, egyrészt a megfelelő hidrográfiai viszonyok kialakulását (pl. részlegéé lefolyástalanság), ill. az ezt követő lepusztulás egy karsztosodásra alkalmas helyzetet idézett elő (sávokban, foltokban előbukkannak az egyenetlen mészkőfekü kiemelkedései). A tetőhelyzetbe kiemelt sasbérceken csak nagyon kevés helyen maradt meg a lösz (a kavios teljesen hiányzik), így nagyon kevés karsztos mélyedés alakult ki, az is elsősorban dolina jellegű lesz. Ebben valószínűleg szerepet játszik e tönktípusok kis kiterjedése, valamint a lösz csekély vastagsága. A tetőhelyzetbe kiemelt és exhumált tönkös sasbércek területén a karsztosodás különböző fejlettségű és jellegű lesz, többek között a fedóüledékek kifejlődési jellegzetességei miatt. E tönktípus egyes területei között számottevő különbségek vannak a kavios- ós lösztakaró vastagságának, kiterjedésének nagysága — valamint a lepusztulás következtében — ezen üledékek foszlányainak, foltjainak méreteiben és gyakoriságában. Mindez azért fontos, mert pl. a kavicstakarófoltok elvégződései a víznyelők képződéséhez nyújtanak kedvező feltételeket. Ezért nemcsak a különböző, karsztosodást mutató területek beroskadásai térhetnek el egymástól sűrűség, magassági helyzet tekintetében. A beroskadások egy-egy területen belül a bonyolult lefutású karsztos és nemkarsztos kőzethatárt követik, de sok más helyen is megjelenhetnek, ahol a laza anyagok (pl. lösz) kivékonyodtak, ill. az egyenetlen ősi karsztos mészkótérszín kiemelkedései a jelenlegi térszínhez közelebbi helyzetűek. E tönkök felszínén a beroskadások eloszlása ezért szabálytalan, szórt, legfeljebb tektonikai irányokhoz igazodó. Az exhumálódott térszíneken az egyes karsztformák átalakulnak, ill. elhalnak (DÉNES, 1971). így a hegységben a fedőüledékek lepusztulásával a karsztos térszínek jellege átalakul: egyre inkább meghatározókká várnak a dolinák a víznyelőkkel szemben.