Dr. Tóth Sándor (szerk.): A Bakonyi Természettudományi Múzeum Közleményei 2. (Zirc, 1983)

DR. TAPFER DEZSŐ: A héja (Accipiter gentilis gallinarum Brehm) és a karvaly (Accipiter nisus nisus L.) a Keleti-Bakonyban (1944-1980)

Költési areáljaik és a fészeképítés, javítás A héják főleg az öreg állományokat, a szálerdőt (bükk !) kedvelik nálunk is. A bárok-völgyi (és környéki) fészkelőhelyeik bükkösök voltak. A Bogrács-hegyen váltakozva néhány tölgyes. Tés környékén egyszer hatalmasra nőtt erdeifenyőn is megtelepedtek. Az errefelé kevés — és még közel sem magas növésű — lucfenyős foltokban héját sohasem találtam. Mindig igen messze voltak a héja-fészkelőhelyek az emberi lakóhelyektől (ezzel szemben a karvaly ,,revier"-ek több esetben: pl. Iszkaszentgyörgy, Moha, a Gaja közelében, viszonylag kis távolságra az embertől). A már ismertetett héja-fészkelőhelyek némelyikénél, így a Bogrács-hegyen megfigyeltem április elején (1958) a héjapár nászrepülését. Napos időben, csak csekély szélben a dombok és fák koronái felett, a kék ég háttérrel ez megragadó látvány volt. „Hiék-hiék" közelítő hangutánzással csak hozzávetőleg leírható kiáltásukat ezen kívül is hallottam még a fészkeknél. Némelykor meglehetősen éles és magas színezettel -gigi-gigi-gig hangjukat — sokszorosan ismételve — többször és gyakrabban. Jobbára bükkösök, tölgyesek nálunk a kedves erdőik, öreg, egyenes növésű és legtöbbször hatalmas fákkal. Lényegében zárt, részben embernemjárta erdők ezek. A pár közösen építi f észkét márciusban, április első felében. Ez függ az időjárástól is. Némileg vastagabb száraz gallyakkal alapoznak, a törzs mellett, magasan, a belső bélelés-erősítés már vékonyabb száraz ágakkal történik. Viszonylag nem nagy területen, csak néhány száz méter körátmérővel a zárt erdőkben legtöbbször több héjafészket találtam. Nyilván mindig azonos párokét, vagy szerintem legalább is a tojó stabilan területtartó maradt. Költésre meg többször, éveken át egyesek csak egyetlen fészket javítgattak, használtak (pl. a Bogrács-hegyen). Megfigyelhető volt, hogy amint nőttek a fiókák, a robosztus termetű tojó még javítgatta is a fészket, a peremére már leveles, zöld gallyakat hordozva. A karmokkal megragadva, olykor csőrben, váltakozva. Mindig a törzs mentén, igen magasan találtam a héjafészkeket, legtöbbször felülről repültek rájuk. Az ismételten használt fészkek vastagsága meghaladta némelykor a BO—80 cm-t is. Mintha a lényegesen nagyobb termetű tojó lett volna mindig a fészek választója (vagy újraválasztója). Közelítő becslés, hogy mintegy 5—8 km átmérőjű résznél nem voltak nagyobbak az itteni tavaszi vadászterületeik a fiókanevelés alatt. Csak egy-két pár közelében voltak itt halastavi vadászterületek. Hosszú megfigyelési napok alatt lehetett látni olykor, ahogy például a héják rácsaptak a vizet fröcskölve verdesve felrepülő, igen gyakori szárcsákra. A karvalyt a legjobb fenyőfás két fészkelőhelyén tudtam az eltelt időszakban megfigyelni. Az irodalom azt jelzi, hogy a fészek helyét nálunk a hím választja ki. Errefelé nem a kis fenyvesek legsűrűbb részein voltak a fészkeik. Mindig voltak szabad rárepülési lehetőségeik. Oldalról és szintben, vagy inkább alulról érkeztek a fészkekre. Egyetlen esetben nem és csaknem mindig felülről. De ekkor mintegy 3 m magasan volt csak a karvalyfészek, a Duzzogó-fürdőnél. Általában a lucfenyőknek főleg a közép magasságában építettek fészket, zömmel vagy teljesen száraz fenyőgallyakból. Az elég lapos kezdeti csészében voltak vékonyabb száraz ágacskák. A már kész, de még sokszor pár hétig üres fészkeikben finom, fehéres-szürke tollpihéket találhat az ember május elején. Sokszor május közepéig — végéig sem voltak tojásaik. A legújabb karvalyfészekhez az égeres erdőben (a csóri síkságon) szintén alulról és oldalról repültek. Ennek magassága 12—14 méteren volt (1978). Ezen a helyen az újra visszatérésüket, új fészeképítésüket nem tudtam igazolni. Meglehetősen sok a ligetes égererdő-fólt a környéken. Viszont a közeli kiöntéses tavak mentén, a lápréteken egész napos megfigyelések során csaknem mindig lehetett repülő karvalyt látni (1979, 1980). Égererdei fészkelésük itt napjainkban is bizonyosnak látszik. A fiókák felnevelése A teljes héja-fészekaljak, amelyekre felülről rá tudtam látni, 3—4 tojásból álltak. Háromnál több héjafiókát nem láttam felnőni eddig. A héjapár a fehéres, halványzöldes árnyalatú tojások kiköltését felváltva végzi. Közben megindul a vedlésük és a lakott fészek körül, meg kívülről a fészekrőzsén fennakadva elég sok szerteszállt fehéres pihét tudtam helyenként észrevenni. Ezeket esetleg a sok eső lemoshatja, elsodorhatja. A héjafiókák az ötödik—hatodik kotlási héten kezdenek kelni. Tömött, piszkosfehér a tollazatúk. Ekkor már rendszerint május derekán járunk. Az első mintegy 10 napban a tojó állandóan a